Texas Bill jól sejtette, hogy Edith és a rabló a Pokolkőnél vannak. A nő a Rio-Cocos deltájánál utolérte a csapatot.

Nem félt. Nyugodtan ment a rablók közé. Erőt adott a tudat, hogy megment egy embert, akit szeret.

- A Lord-ot keresem - mondta Gunnernek.

- Még nem ért utol bennünket.

- Megvárom itt, maguk között. Azt hiszem, tudják, hogy a felesége vagyok.

A rablók mindent tudtak. Óvatosan, tiszteletteljesen bántak vele, de őrizték. Másnap érkezett a Lord. Tépetten, megviselten leugrott a lováról, de amikor meglátta Edithet, kifogástalan gentleman módjára hajolt meg.

- Asszonyom... Nem reméltem, hogy önként fog visszatérni.

- Azért jöttem vissza, hogy kövessem, mint a felesége...

- Ez természetes is... Gondom lesz rá, hogy ne legyen oka megbánni ezt a lépését.

- Egy feltételem van.

- És az?

- Texas Billt nem üldözi tovább.

- Szereti!?

- Igen.

- Nehéz feltétel...

- Ha nem teljesíti, akkor csak egy halott asszonyt vihet magával.

A Lord habozott. Azután röviden mondta:

- Rendben van. Fiúk! Megyünk vissza a Pokolkőre. Texas Billt ezentúl nem bánthatja senki.

Nem mondott többet, de ez éppen elég volt. Texas Bill biztonságban lehetett a rablók felől. A kétnapos út alatt a Lord alig közeledett Edithez. Udvarias volt, szinte gyengéd, de nem adott okot rá, hogy a nő megriadjon... Majd...hiszen ráér. Előbb szokja meg kissé.

Amikor megérkeztek a hegytető sziklakolosszusai közé ékelt fennsíkra, ahol erődítésszerű falak között bújt meg az emeletes épület, a Lord egy indián leányka szolgálataira bízta Edithet, és az épület másik szárnyába ment.

Edith lenézett az ablakon. Fegyveres rablók mindenfelé. Innen elszökni képtelenség. De nem is akart. Billt csak úgy mentheti meg, ha itt marad.

- Hogy hívnak téged? - kérdezte a kis indián leányt.

- Hijowa a nevem...

- Hozzál friss vizet, Hijowa...

A leány vizet hozott. Edith megmosdott. Fáradtan, csüggedten, elszoruló szívvel ült. Félelmetes volt... Itt, a sziklavárban kiszolgáltatva "Neki".

Hijowa jött be ismét:

- A Lord kérdezi... Hogy beszélhet-e veled, asszonyom...

- Mondd... a...a Lord-nak, hogy nagyon fáradt vagyok.

A kisleány kiment. Istenem...hiszen... előbb-utóbb... úgyis bele kell törődni... Nem! Nem lehet... Érezte, hogy nem bírja...

Szédelegve támaszkodott az ablakhoz. Meglátta lent a Lord-ot. Kifogástalan öltözékben. Idegesen csapkodta egy vesszővel a csizmáját. Olykor felnéz...

Most egy lovas érkezik. A széles állú, óriás rabló: a Gorilla! Izgatottan beszél... A Lord hökkenten hátralép...Azután... kiállt valamit... Majd lóra kap, és elvágtat...

Ő! Utánajött... Érzi... Tudja... Hát mégis... Lesiet a kapuba.

- Asszonyom! - A szakállas Gunner áll előtte.

- Mi történt?

- A Lord-nak dolga van. Azt mondta, hogy nem hagyhatja el az épületet, amíg ő nem tér vissza!

- Hová ment?...

- Nem tudom. Kérem, menjen a szobájába.

Roskadozva megy vissza, és sírva borul az asztalra, azután végleg elhagyja az ereje, és eszméletlenül zuhan a földre.

A kis indián leány rémülten térdel mellette.