Hajnalban feltűnt a távolból Pomac. Nagy ívben tértek el Nyugatnak. Edith fáradtnak látszott.

- Hol pihenünk? - kérdezte.

- Egy órát megkockáztathatunk. Itt a közelben lakik egy barátom. Diplomás ember. Juh főorvos. Állami engedéllyel gyógyítja a beteg állatokat, s egy időben tanársegéd volt nálam.

- Gondolja, hogy már a nyomunkban vannak?

- Igazán nem hiszem. De jó, ha mennél hamarabb biztonságba kerülünk...

A juh főorvos egy kis házban lakott. Valamilyen rejtélyes építészeti okból kifolyólag, az épület gőgös megvetéssel hátatfordított az útnak. A főorvos ing nélkül, egy rongyos bőrnadrágban jelent meg, mezítláb. Igen toprongyos pásztor volt. A konyhában már égett a lámpa, és egy ősz asszony kávét darált.

A földön egy tizennyolc év körüli suhanc kalapált valamit.

- Jó reggelt - köszönt Bill.

A főorvos arca elárulta, hogy a Lord körözvénye már ide is elérkezett.

- Ide hallgass, Brady. Arról van szó, hogy egy ital vizet, egy falat kenyeret és félóra pihenést ádj. De ha akarod, továbbmehetek.

A juh doktor becsukta az ajtót, hogy ne hallják a konyhában, amit a ház előtt beszélnek, azután odajött a lóhoz közel. Edithre rá sem nézett.

- Te segítettél nekem átszökni a Colorado-fennsíkon, amikor azért a vacak lóért utánam jött minden csirkefogó Nevadából. Hát most kiegyenlítem a számlát. De azután nem akarok többé tudni rólad. Nőrablókkal nem érintkezem...

- Ostoba vagy, a nőt a Lord akarta elrabolni, és...

- Nem érdekel. Ez a Lord ügye meg a tiéd. Most csak azt mondom, hogy menj a ház másik oldalára, addig én belülről kinyitom a hátsó ajtót. Lehetőleg maradjatok csendben. Majd hozok ennivalót is. A segédem miatt kell az óvatosság. Nem szeret, mert nagyon megvertem egy nyíróolló miatt, és biztosan elveszejtene, ha tehetné. Eredjetek.

Miközben a hátsó bejárat felé léptettek, Bill nevetve mondta.

- Furcsa fickó ez a Brady. Azért mégis szeretem.

- Ezek... mind azt hiszik, hogy maga azért szöktetett meg, mert szeretjük egymást - jegyezte meg a nő.

Bill vigyorgott.

- Igen... Ilyen marhaság. Hopla... minek sarkantyúzta a lovat, hiszen nem akarunk vágtatni... Sőt. Itt most leszállunk. Nyújtsa a kezét, királynő...

- Köszönöm, majd egyedül... És nem kell örökké, ostobán viccelődni... "Csak tudnám mi futott a májára?" töprengett Bill. "Mert, hogy valamiért dühös rám, az bizonyos..." A sötét szobában már Brady várt rájuk ennivalóval.

- Amíg esztek, majd ellátom a lovakat... - suttogta. - Egy órán belül menjetek, mielőtt még a nap felkel...

- Jól van, Brady.

A sötétben ettek, ahogy éppen lehetett. De félórát sem üldögéltek, amikor Brady ismét előkerült. Kinyitotta az ajtót, hogy beáramlott a világosság, és hangosan mondta:

- Jó lesz, ha odébbálltok. A segédem ellovagolt. Nem tudom hová. Lehet, hogy csak az oltóba ment kenőcsöt kölcsön kérni, de az is lehet, hogy meglátott veletek a lovak körül, és máris a nyakunkra hozza a "Lord"-ot.

- Idehallgass, Brady, ha valaha is elfelejtem neked...

- Az engem nem érdekel - mondta legyintve, azután kiment, és becsukta az ajtót.

- Siessünk...

Egy perc múlva nyeregbe ültek, és Bill olyan iramot diktált, hogy Edith alig bírta követni.