Csak most nézhetett a nő után. Megveregette az arcát.

Edith felnyitotta a szemét. Fáradt feje odahanyatlott a cowboy vállára.

- Kitartás - dünnyögte Bill -, most már rövidesen lesz mit enni...

A vonat futása lassúbbodott, végül megállt.

- Ez jó hely. Connicted előtt vagyunk, elhagyatott teherkitérő... Sok barátom lakik erre, azokat felkeressük...

Nem is kérdezte Edithet. Felkapta egyszerűen, és mielőtt a vonat teljesen megállt volna, leugrott vele.

Azután lefutott a töltésről. Nem látta senki.

Connicted külvárosa előtt voltak.

- Letehet... - mondta Edith. - A friss levegő magamhoz térített.

- Részint örülök, részint nem - felelte, és lábára állította. Azután ismét kézenfogva vezette. Így mentek egymás mellett.

A várostól távol egy magányos kunyhó állt. Bill errefelé kanyarodott.

- Barátaim egyike lakik abban a házban. Ott kissé kifújhatjuk magunkat.

- Miért... nem megyünk be a városba, és... azonnal... tovább?

- Így?...

A leány csak most nézett végig magán. Szakadt, rongyos és sáros volt. A hajában szénaszálak, a kabátja letépve.

- Mit fogunk csinálni?

Elsősorban eszünk valamit, azután pihen. Addig én bemegyek a városba, szerzek valami ruhafélét, és indulunk Keletre.

- Kérem... köszönöm, amit eddig tett értem, de ne kísérjen tovább.

- Talán unatkozott?

- Nem akarom, hogy egy ismeretlen nő ügyéért kockáztassa ilyen könnyelműen az életét. Az én ostobaságom...

- Miféle kockázatról beszél?

- Tudja jól... Ha megsejtik, hogy nem haltunk meg, utánunk jönnek... És maga ismeri "Őt".

Bill arca elborult egy pillanatra, de azután nevetett, hogy másfél tucat egészséges foga csak úgy ragyogott.

- Ne is folytassa... Eltökélt szándékom, hogy nem halok meg aggkori elgyengülésben. Legalábbis tőlem telhetőleg nem támogatom a lehetőségét ennek... Most keressük fel a barátomat.

- Mi a maga barátja?

- Gyűjtő. Arizonának ezen a vidékén sok barátom van. Általában az Államok területén mindenfelé előnyösen ismernek. Már évek óta közlekedem gyalog erejű járművemen, mint közkedvelt fiatalember... Mi az?

A leány leült egy kőre.

- Nem bírok... tovább menni...

- Az könnyen lehet, hiszen idejét sem tudja, hogy mikor evett.

- Hagyjon itt... - suttogta lihegve. - Ne törődjön velem... Csak bajt hozok magára...

- Szamárság... Hopp!

Könnyedén felkapta Edithet, és a karjaiba vette.

Nem tiltakozott. Behunyt szemmel feküdt a férfi karján, mint egy fáradt kisgyerek. Bill óvatosan lépett a göröngyös, rossz talajon.

Nemsokára egy kis ház elé értek. Ismét talpra állította Edithet, és szokott módján megfogta a csuklóját.

- Itt lakik a barátom, a Buldog. Híres gyűjtő, és jó fiú, csak kissé furcsa.

A kis ház csendes volt, mintha lakatlan lenne. Az ajtón zománcos tábla függött:

- Először illedelmesen bekopogtatunk - mondta Bill. - A vén Buldog sokat ad a formaságokra.

És nyomban akkorát rúgott az ajtóba, hogy belerezdült az épület.

Irtózatos káromkodás hallatszott bentről.

- Itthon van - állapította meg örömmel a cowboy.

Nyílt az ajtó, és egy rongyos, szakállas, borzasztóan piszkos öregember állt a küszöbön.

- Micsoda disznóság ez? - üvöltötte a vendégeire.

- Csak fogd be a szád, öreg, mert betömöm... Pihenni jöttem hozzád.

Az öreg dörmögött valamit "mindenféle csirkefogók"-ról, és beengedte őket. Edith elsősorban egy szekrényt pillantott meg, amelyre az alábbi hatalmas, figyelmeztető, zománcozott betűs táblát erősítették:

- A hölgy egy unokahúgom barátnője, és víkendre jött - mondta Bill. - Szeretne enni, aludni, és én azt meséltem neki, hogy te elragadó fiú vagy, hát ne hagyj szégyenben, öregem...

Buldog végignézett a nőn, nem valami barátságosan, azután kinyitotta a másik helyiség ajtaját.

- Itt fekhet - vetette oda kissé dühösen, és amikor a leány lépett egyet a szoba felé, rámordult.

- Előbb egyen! Hé!...

Bill mentegetőzve jegyezte meg.

- Goromba disznó a fiú, de nem rossz ember... Nesze, öreg.

A kabátja belső zsebéből egy kis zománcozott táblát vett elő, és átnyújtotta.

Buldog morogva átvette a táblát, nézegette, majd egy kis kalapáccsal hozzáfogott, hogy leverje róla a betűket.

- Főfoglár... Rossz kabala - dünnyögte közben. - A szalonna ott van a zenélő órában...

A lomtárszerű helyiség sarkában egy roskatag íróasztal állt. Az asztalon két kitömött bagoly, néhány rozsdás sarkantyú és egy virágcserép. A közepén hatalmas, ütött-kopott, aranyozott muzsikáló óra állt, kihúzható fiókkal.

Bill, néhány rozsdás villanykörte-foglalat és egy Lincoln Ábrahámot ábrázoló kisebb olajnyomat szomszédságában megtalálta a szalonnát. Ügyesen begyújtott, és reggelit készített. Kávét főzött, szalonnát sütött, és olykor a leányra nézett, aki előrebukott fejjel ültében elaludt.

A toprongyos öreg letette a táblát, és karvalyszerű, hosszú körmével a fogát piszkálta, nagyot cuppantva olykor.

- Honnan szöktél? - kérdezte azután.

- Pomacból. De ha kérdezik: nem jártam nálad. Lehet, hogy sok izgatott lovas fog érdeklődni.

- Ki ez a szépséges mákvirág?

- Más hangon, hé?? Mocskos orgazda. - Buldog morgott valamit, és vállat vont.

- A hölgy - folytatta csendesen Bill - előkelő úrinő...

- Hm... A külseje után, letagadhatná...

- Két napja nem evett, tehervonaton és gyalog jöttünk... Nagy bajt csináltunk. Azonnal megyünk tovább, különben téged is belekeverünk.

- Nem kértelek rá, hogy gyámkodj felettem.

- Kérlek. Jegyezd meg, amit mondtál... Én majd bemegyek a városba. A nőnek készíts mosdóvizet, ha felébredt, és ne morogj rá, mint valami fogatlan medve. Próbálj kissé barátságos lenni hozzá.

Az öreg dühösen csapott az asztalra.

- Majd táncra kérem, nem?

- Jó ötlet. Szeretném, ha öreg napjaidra kissé megkomolyodnál, és használható ficsúr válna belőled... Így...! Halló... Miss Edith... - gyengéden megérintette az alvót.

Felriadt, szétnyitotta fáradt pilláit, de ismét lebillent a feje. Nem volt mit tenni, Bill leült melléje, és kanalanként töltötte a szájába a kávét. Időnként megrázta, és Edith félálmában, gépiesen lenyelte lassan-lassan a reggelit.

- Kész. Megetettük a kisgyermeket, most vigyük aludni.

Felkapta Edithet, berúgta a másik szoba ajtaját, és odahelyezte az alvót óvatosan egy pokróccal letakart fekhelyre.

- És te? - kérdezte Buldog, amikor visszatért a konyhába.

- Bemegyek a városba, öregem. Vigyázz nagyon a nőre. Egy-két óra múlva visszajövök... Nincs egy tükröd, borotválkozáshoz?

Az öreg csak legyintett. Elég volt egy pillantást vetni a gondozatlan pátriárka terebélyes, helyenként sárgászöldes, ételnyomoktól tarka szakállára, hogy a kérdés meddősége felől ne maradjon kétség.

Bill fejébe csapta a kalapját, azután, alapos helyismerettel benyitott egy fülkébe, amelyen két rikító tábla is figyelmeztette néhány tudnivalóra:

alatta

Bill, a számfejtőségből, ahová nyílt kipufogóval tilos behajtani, egy csomag cigarettát és két tucat revolvergolyót hozott ki. Azután elővette a díszes kis revolvert, amelyet nemrégen oly kecsesen Austin fejéhez vágott.

- Ehhez nincs golyód? Jó, ha ilyen eldugható, töltött kis szerszámot is magánál hord az ember.

Az öreg figyelmesen megnézte a díszes, apró gyöngyházrevolvert.

- Golyóm az van, de cseresznyemagot errefelé nem használnak lövöldözéshez, ebbe viszont az kell.

Visszaadta a pisztolyt. Bill elsietett. Buldog valamit mormogott magában, átcammogott a másik szobába, és zord arccal nézte a nőt. Azután leakasztott az ajtóba vert szögről egy igen rongyos kabátot, és betakarta Edithet.