Hetedik fejezet
Karjában az ájult leánnyal, a kocsihoz futott. Bedobta az ülésre, megrántotta a gyeplőt, és veszettül csapkodta a lovat...
Mi történt? Meghalt? Megsebesült?...
A leány magához tért. Nem szólt semmit. Összehúzódzkodva kuporgott az ülésen. A kocsi úgy rázódott, csapódott a szokatlan iramba, hogy minden pillanatban felborulhattak.
"Hová mennek?" kérdezte önmagától a nő. De nem szólt. Sötét mezők, kihalt tájak mellett rohant a gödrös úton a kocsi...
Talán másfél órája mehettek ebben az őrületes hajszában. Azután a fiú meghúzta kissé a gyeplőt, a ló lassított.
- Ugorjon le! - mondta a leánynak.
- De...
- Azonnal ugorjon, meri lelököm!
Ijedten kiszállt. Barátságtalan, sivár éji táj.
Megrémült... Mi ez?!
A fiú rácsap a lóra, feláll, és teljes erejéből veri az ostor fordított végével. Az állat szökellve ágaskodva nekiugrott az útnak, és rohant veszetten, egyenesen neki a Corner River szakadéknak!
A leány irtózva felsikoltott. Texas Bill ütései zuhogtak... A szakadék ott tátongott már néhány méterre... A gyeplő nagy ívben repült, ahogy odavetette a ló nyakára, és a száguldó kocsiról leugrott...
A ló halálordításszerű nyerítése messze hangzott az éjszakában, egy recsegés, egy robaj és távoli nesz... Azután csend. Kocsi, ló, a szakadék mélyén volt...
És Texas Bill? Meghalt?... Hiszen a nyakát kellett törnie, amikor leugrott az ülésről. Most árny tűnt fel a bokrok közül, lassan közeledik.
Azután egy gyufa fénye villan. Cigarettára gyújtott. Odabiceg a leányhoz.
- Hogy van? - kérdezte vigyorogva.
Nem tud felelni.
- Azt hiszem, ismeretségünk megérett a bemutatkozásra. Texas Bill vagyok.
A leány hallgat.
- Legalább mondjon valami nevet, ami alkalmas megszólításra. Bár helyzetünkben az sem lenne tolakodás, ha megkérdezném, hogy kihez van szerencsém a halál torkában?
A nő szomorúan, suttogva mondta:
- Én a Lord felesége vagyok.
<< | Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek | >> |