Hatodik fejezet
- Rosszul van? - kérdezte udvariasan, de változatlanul élettelen hangon.
- Nem... köszönöm... csak elfáradtam...
- Üljön le. - Nem volt parancs, és mégis...a hangjából érződött: meg kell tenni, amit mond.
- Egy óráig pihenni fog. Azután velem jön...
- Kérem... miért akar szerencsétlenné tenni?...
- Szerencséssé fogom tenni.
- Azzal, hogy elhurcol?
- Önként fog követni.
- És ha nem?
- Akkor valóban elhurcolom, de csak a foglyom lesz. Mindaddig, amíg nem látja be, hogy engedelmességgel tartozik nekem.
- Ez...
- Várjon. Még nem fejeztem be. - Úgy beszélt, mint valami gép, és a leány felett, a falon pihent élettelen pillantása. - Semmire sem kényszeríthetem. Nem is akarom. Amíg nem mondja önként, hogy megosztja az életét velem, addig - a foglyom.
- De én nem...
- Így döntöttem. - Felállt. - Most pihenjen fél órát, és...
- Fel a kezekkel!
Az ablakdeszkán pisztollyal a kezében ott ült a foxiarcú cowboy... A Lord egy hanyag, szinte jelképes mozdulattal felemelte kesztyűs kezeit. Az egyikben a lovaglóbotot fogta. Meg sem rezzent. És nem nézett a hang irányába. Csak egy élettelen tárgy lehetett ennyire képtelen a legcsekélyebb meglepett mozdulatra.
- Mit akar? - kérdezte megvetően, rövid szünet után.
- A hölgy velem jön.
A nő tiltakozni akart... Talán ez a cowboy nem tudja, kivel beszél. Nem tudja, hogy... De valami kétségbeesett remény és irtózat nyűgözte le.
- Ki maga? - kérdezte, mintha nem is a másiknál lenne a revolver.
- Nem fontos. Azt megmondhatom, hogy maga kicsoda, sir, maga egy csúf csibész, mert aki hölgyekkel...
A Lord lassan az ablak felé fordult. Lusta pillantását Texas Billre emelte... Mi ez? A cowboy torka körül, a mellkasán lefelé kúszva, hideg zsibbadás terjedt el a testén... Félt!
Nagyon félt! Olyan rémület fogta el, hogy a legnagyobb erőfeszítésébe került a pisztolyt kézben tartani. A pánikszerű érzést még elviselhetetlenebbé fokozta az, hogy Texas Bill először életében, félt.
Egy emberrel szemben, aki feltartja a kezét! És nála revolver van. És fél! Nagyon fél!
- Nos - mondta megvetően a Lord -, folytassa. Mondja el a véleményét rólam bátran. Mondjon sok mindent, mert utoljára beszélt. Megölöm magát.
Rekedt suttogásából nem hangzott ki fenyegetés. Egyszerű ténymegállapítás volt, amit mondott. És Bill kezében mégis megrendült a pisztoly csöve.
- Ne bántsa... - mondta a leány gyorsan, félhalkan. - Ne bántsa.
A Lord továbbra is a cowboyt nézte, úgy felelt egy kérdéssel.
- Honnan ismeri?
- Itt volt... amikor érkeztem. Azt sem tudom, ki...
- Ki maga?
Bill megköszörülte a torkát. A revolver csöve kissé lehajlott, és a Lord nem tartotta fenn a kezét.
- Én?... Texas Bill...
- Micsoda? Hamisjátékos?
- Ne...em. Én... - Sóhajtott... Szerette volna lerázni a rémület súlyát magáról. Érezte, amint a halálfélelem hűs verejtéke kiver lassan a homlokán.
- Tessék! Feleljen! Ki maga? Csavargó?
- I...gen.
- Mit akar itt?
- A miss... Egy hölgyet erőszakkal... elrabolni nem lehet.
Összeszorult a gégéje. Nyelt, de csak nem tágult a torka körül a láthatatlan hurok...
- Hordja el magát - szólt rá mint valami kutyára a Lord. - Most nem ölöm meg. Ha valahol még meglátom, akkor végzek magával. Mehet!
- Nem!
Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ezt kimondja. Határozottan, de színtelen hangon, a reménytelen küzdelem előtti halálraszántsággal.
És töltött revolver volt nála!
De mit ért vele? A karja, mintha gutaütött lenne, és a keze zsibbadtan, hidegen, ernyedt ujjakkal fogta a revolvert.
A leány eléje állt.
- Ne bántsa!...
- Menjen el onnan - mondta suttogva, de különös erővel. Mikor a leány eltakarta előle a Lordot, kissé felszabadult.
Vad erővel egy szó nyomult fel az agyába:
"Most."
Ha nem... ha újra ránéz... Vége... Meleg hullám futott végig a zsibbadt karon. A leány félrehúzódott...
Egy dörrenés, tűz csapott ki... Sikoltás...
A Lord mellére tette a tenyerét, és az asztalra zuhant... Onnan a földre.
<< | Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek | >> |