Negyvenedik fejezet
- San Franciscóban van egy nagybátyám - mondta Teddy, a vadász - talán rajtad is segít...
- Mindegy, csak siessünk - felelte Austin -, minden perc a vesztünk lehet.
- Honnan tudja a Lord szerinted, hogy mi árultuk el?
- Tudja! Ő mindent tud!...
- Neked köszönhetem, hogy menekülnöm kell...
- A te ötleted volt, hogy a Lordot szembe lepuffantsátok. A te hibádból kifolyólag menekült...
A Holdfénykő irányába nyargaltak, San Franciscóba akartak jutni.
- Szerintem nem is törődik velünk - mondta Teddy -, örül, ha a bőrét megmentheti...
- Nem ismered őt. A Lord egy halálgép. Irgalmatlan, pontos és legyőzhetetlen. Nem lepne meg, ha a sötétből máris felvillanna a lövése...
- Eh!... Ideges vénasszony...!
Bum! Bum! Bum!
Három lövés dörrent a sűrűből. Austin nagyot sikoltva kibukott a nyeregből, holtan, Teddyt egy lökés érte a vállán, de máris leugrott a lóról. Közben gyorsan tüzelt a fénycsík irányába. Hétszer lőtt oda. Egy fa mögött hasalt, és érezte, amint a válláról langyos buggyanással végigömlik mellkasán a vér...
Távol zördül a bokor... Eltalálta a támadót?
Nem! Lódobogás. Kilövi a másik pisztolyt is...
Ott menekül a gyilkos! Teddy érzi, hogy elgyengül, a fegyvert a kezéből elejti, és a vágtató ellenfél kiér a holdfényre...
Csodálkozó hörgéssel kiált fel!
...Egy nagyfejű, idomtalan suhanc nyargal a mezőn. Egy gyerek!
Azután Teddy lehanyatlik.
<< | Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek | >> |