Negyvenedik fejezet

- San Franciscóban van egy nagybátyám - mondta Teddy, a vadász - talán rajtad is segít...

- Mindegy, csak siessünk - felelte Austin -, minden perc a vesztünk lehet.

- Honnan tudja a Lord szerinted, hogy mi árultuk el?

- Tudja! Ő mindent tud!...

- Neked köszönhetem, hogy menekülnöm kell...

- A te ötleted volt, hogy a Lordot szembe lepuffantsátok. A te hibádból kifolyólag menekült...

A Holdfénykő irányába nyargaltak, San Franciscóba akartak jutni.

- Szerintem nem is törődik velünk - mondta Teddy -, örül, ha a bőrét megmentheti...

- Nem ismered őt. A Lord egy halálgép. Irgalmatlan, pontos és legyőzhetetlen. Nem lepne meg, ha a sötétből máris felvillanna a lövése...

- Eh!... Ideges vénasszony...!

Bum! Bum! Bum!

Három lövés dörrent a sűrűből. Austin nagyot sikoltva kibukott a nyeregből, holtan, Teddyt egy lökés érte a vállán, de máris leugrott a lóról. Közben gyorsan tüzelt a fénycsík irányába. Hétszer lőtt oda. Egy fa mögött hasalt, és érezte, amint a válláról langyos buggyanással végigömlik mellkasán a vér...

Távol zördül a bokor... Eltalálta a támadót?

Nem! Lódobogás. Kilövi a másik pisztolyt is...

Ott menekül a gyilkos! Teddy érzi, hogy elgyengül, a fegyvert a kezéből elejti, és a vágtató ellenfél kiér a holdfényre...

Csodálkozó hörgéssel kiált fel!

...Egy nagyfejű, idomtalan suhanc nyargal a mezőn. Egy gyerek!

Azután Teddy lehanyatlik.


<< Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek >>