A tűzvészek, áldozatok híre villámgyorsan bejárta a környéket. Jaj annak, aki Texas Billnek egy ital vizet vagy egy falat kenyeret ad, jaj annak, aki szóba áll vele, mert nyomában jár a dühödt halál: a Lord!

Reggeltől estig vágtattak a legerőltetőbb iramban, és messze elkerültek minden farmot, kunyhót, pásztort. Nem beszéltek róla, de Edith is érezte, hogy sarkukban a halál, és nem várhatnak senkitől részvétet, vagy segítséget. Az emberek errefelé helyesnek és igazságosnak tartják, ha Texas Billt megöli a Lord, és visszaveszi az asszonyát.

Étlen, szomjan folytatták az erőltetett vágtatást. A nő olykor megingott a nyeregben, és Bill vadul káromkodott magában.

- Szálljon le - mondta egyszerre.

Nem messze tőlük, szinte krétaszínű sápadtsággal izzott a hegy. Ezért nevezték Holdkőnek.

- Még bírom... siessünk...

- Szálljon le, ha mondom. Szót kell fogadnia.

- Nem...

Átkarolta a nőt, és leállította a nyeregből a földre.

- Mit akar?... Ne parancsolgasson nekem! Jön... "Ő" jön... érzem. A nyomunkban van.

Átkötötte a ló száját, hogy ne horkanjon. A nő elvezette az állatot, és Bill egy pokróccal követte. A takarót cikk-cakkban rángatta a földön, hogy eltörölje a ló nyomát. Azután nyeregbe ült, és elnyargalt. A ló nyomok most a város felé vezetnek majd, ha valaki követi őket.

De Bill nem ment be Denver Hillbe. Sziklás helyen, ahol nem hagyott nyomot a patkó, nagy félkörben egy távoli fénypont felé lovagolt. Valami farm lehet ott...

Edith a dús lombú fák között, a sűrűben ült és várt. Szédült a szomjúságtól és az éhségtől. Kimerítette a hajszolt lovaglás.

Hová vágtatnak és meddig? Nem kétséges, hogy a végzet lecsap rájuk egy napon. Mennyi elszántsággal küzd ez a fiú, milyen bátran, természetesen vállalja egy űzött, veszett farkas kitaszítottságát, elszánt vérebekkel a sarkában...

És miért? Hiszen nem szereti.

Jóságból, becsületből. Vagy talán csak azért, mert ő Texas Bill, a "fenegyerek", aki ujjat húz mindenkivel, szemébe nevet a halálnak, és lepipálja egész Arizonát?... Ezért?

Talán nem egészen. Hiszen olyan gyengéd, finom és udvarias... Túl udvarias... Maga sem tudta, hogy miért fáj a szíve. Egy ember udvariasságát sokallja... aki egyszerűen csavargó...

Egy csavargó!

Nem. Nem közönséges csavargó. Sokféle szava van. Olvasott vagy tanult ember. Körmondatokban beszél. A mozdulatai, a modora jó nevelésre vallanak.

Vágtató lovak tompa patadübörgésé közeledett...

Először egy magányos lovas nyargalt arra: bekötött fejjel. Austin.

Ijedten húzódott még beljebb a lombok közé. A ló nyugtalanul kapálta a földet. megveregette az állat nyakát, és átölelte, hogy elcsendesedjen.

A lovasok most értek az elágazáshoz. Nem nézett ki a lombok közül, de hallotta a hangokat.

- Látsz a sötétben nyomot?

- Rosszul... Itt néhány pata továbbmegy Denver Hill felé.

- Gyerünk!

- Megállj! - kiáltotta egy rekedtes, hideg hang.

Edith szíve, egy másodpercre, megszűnt dobogni...

Ez az "Ő" hangja!

- Én a púpos Henryvel Denver Hillbe lovagolok. Bob is velem jön. Ha megtalálom őket, Bob értesít benneteket. Ti tovább mentek a Holdkő útján, keresztül a Rio-Cocos deltájáig. Arra vezet a legrövidebb út Mexikóba.

Hallotta elnyaralni a lovasokat. Nehéz szívvel ült a lombok között. Most már előttük jár a halál...