Amikor Edith felébredt, már alkonyult. Alig sajgott már az izomláza, ami előző napon még késdöfésszerűen nyilallt minden tagjában, ha megmozdult.

Azonnal tudta, hogy hol van, tudott mindent, ami Bulkin vendéglője óta történt vele. Ledobta a takarót, és felállt.

A szomszéd helyiségből ütemes zörgés hallatszott. Az alkonyi félhomályban barátságtalan, merev árnyak nyúltak el a padlón. Egy korhadt dézsában vizet készített oda valaki, tiszta törülköző és szappan is volt mellette. A kád fölé Buldog apó hatalmas fémtáblát helyezett el:

FÜRDŐZŐK SZÁMÁRA!

A leány először nevetett, azután hozzálátott, hogy végre alaposan megmosakodjék. Miután ismét felöltözött, kiment az öreghez. Buldog fél szemébe nagyítót csíptetett, és egy tálca fölé hajolva, aprólékos gonddal kireszelte belőle a "Hét Veszett Bagoly" vendéglő nevét. Felnézett a leányra valamit mormogott, és tovább reszelt.

Edith leült egy hordóra. Szorongó érzéssel bámult ki a naplementébe. Hol van Bill? Milyen különös... Aggódva vár egy embert, akiről nem is sejti, hogy merre járt eddig, mit csinált? Hogy egyáltalán kicsoda?

Így van. Mindezt nem tudja... És mégis valami határtalan bizalom, nagy megnyugvás szállná meg, ha Bill a csuklójánál fogva vezetné... Most pedig fél, és szomorú, és aggódik, amiért nem jön még. Mi lesz, ha nem is tér vissza. Ha megy tovább, bolondos módján, egy hirtelen hangulat hatása alatt, és hátat fordít a veszélyes kalandoknak...

- Mi... mit gondol, messzire ment?

Az öreg felnézett nagyítóstul, és a nő felé fordult:

- Kicsoda?

- Texas Bill... Már itt lehetne.

- Hát lehetne...

És tovább dolgozott.

- Akar enni? - mondta aztán, de nem hagyta abba a reszelést.

- Nem vagyok éhes... - felelte.

Egyre sötétebb nyomás nehezedett rá. A nap leszállt, és a szobában koromfekete árnyak tágultak mind szélesebbre. Buldog felállt, valamivel piszmogott, azután sárga kis lánghullámokkal felragyogott egy petróleumlámpa. Tölcséres üveget helyezett rá, és lecsavarta kissé a kanócot, hogy ne füstöljön. Végül odament egy szekrényhez.

Ilyen felírású tábla volt az ajtaján. Kenyeret, sajtot és hurkát vett ki.

- Maga nem akar? - fordult Edithez.

- Nem... nem vagyok éhes. Mondja, kérem... Nem történhetett valami baja?

- Kinek?

- Texas Billnek...

- Miért ne? Itt, Nyugaton azt sohase tudhatja az ember. Sajtot sem akar?...

- Semmit, köszönöm...

Sötét volt kint. Az égen már csillagok világítottak. Edith torkára keserű sírni vágyás csavarodott...

Egy ládából pálinkát keresett elő Buldog. Ezen egy háromszögű tábla volt:

A ládafedő belső oldalán valóságos közlekedési kiskáté következett, táblákon:

- Miért... gyűjti a táblákat?

- Hasznos cikk. Könnyen jut hozzá a csavargó, nem nagyon nyomoznak érte, és én eladom átfestve. - Nyájas pillantást vetett a táblákra. - Nem szívesen teszem ezt. Szeretem a szép, fényes táblát. De élni kell. Pedig olyanok ezek a táblák, mint a gyermekeim. Ez az én úri családom. Fényesek, előkelőek, és fontosakat mondanak. Hogy nincs sok értelme, az már keveset számít. Fő a fontosság.

...A lány idegesen csavargatott az ujjára egy vékony nyakláncot, és újra kibámult az ablakon. Kutyaugatás hallatszott valahonnan és a töltés felől nyújtott fütty.

Az öreg felállt, és látszott, hogy nagy elhatározással küzd. Végül halkan megszólalt.

- Miss... Miss... Szóval nem fontos a neve... Csak azt akarom mondani, hogy ha érdekli... Önnek kivételesen megmutatom életem nagy titkát. Texas Bill csodálatos szerzeménye. Ígérje meg, hogy nem szól senkinek arról, amit látni fog.

Miután a leány ünnepélyes ígéretet tett, megragadta a lámpát, és lassan, ünnepélyesen előrement a másik szobába. A leány követte. A hátsó falon egy piszkos függöny lógott, látszólag céltalanul. Buldog apó magasra tartotta a lámpát, és elhúzta a függönyt.

A leány ámultan lépett hátra. Egy hatalmas, címeres, színes tábla fedte be a fél falat a függöny mögött. A táblák táblája!

A függöny visszahullott, az öreg ajkai elé tartotta a hüvelykujját, és gőgös arccal, emelt fővel visszament lámpástól a másik szobába.

- Ezt... ezt... Bill hozta? - kérdezte Edith.

Az öreg csukott szemmel mélyeket bólintott.

- Úgy van. Ő hozta. Hogy jutott hozzá?... Nagy titok...

Ismét visszaült, és remegő ajkai közé tett egy darab sajtot. Edith csak állt az ablaknál, és egyre szomorúbban nézte az éji tájat...

- Mi történhetett vele?... - kérdezte, és az öreg felé fordult. - Nem lehet, hogy... baj érte?

- Azt? - Legyintett. - Ha holnap elkezdődne a vízözön, ő biztos, hogy éppen az Ararát hegyén kockázna egy kocsmában...

- De most... most - megmondja, hogy a Lord van ellenük? - Most nagyobb veszély fenyegeti... Biztos, hogy lesnek rá...

- Ezt előbb is mondhatta volna - felelte Buldog, és odament az íróasztalhoz, kivett egy félméteres konyhakést, a belső zsebébe, csúsztatta, megerősítette térdig lógó revolverövét, azután a kalapjáért nyúlt.

- Mindjárt gyövök - mondta -, addig olvasson valamit. A kályha alatt talál tavalyi vetésjelentéseket...

- No nézd! Vén kecske! Miféle kalandra indulsz ilyenkor?...

Bill állt az ajtóban.