A kabinban visszakapta Milton a csontlapját, és Kalóz Pepi egy hasonlót mutatott neki, amely szerint a kapitánynő nem más, mint dr. Irén Cunesburry, a 22-es számú szolgálati kollégája. Az amerikai hírszerzőknél. Az angolszász hatalmaknál szinte egy szervezetnek számított a két alakulat. Az igaz, hogy hajón nevelkedett, de később az egyetemre is elkerült.
A nő cigarettázott, és alig leplezett megvetéssel nézte a Rézgrófot.
- Haragszik, Miss Pepi... Cunesburry? - kérdezte a kormányos csendesen.
- Csak lenézem - felelte szigorúan. - Önnek kötelessége lett volna engem a tengerbe hajítani!
- Igaza van! - felelte őszinte bűntudattal. - De bocsásson meg, képtelen voltam rá... Nézzen a tükörbe, és mentséget talál könnyelmű eljárásomra.
- Hát ki maga voltaképpen? - kérdezte féltréfával a kapitánynő e kötekedő hangra. Winter korvettkapitány vagy a jassz Rézgróf?
- Magam sem tudom - ismerte be őszintén Milton Winter. - Sokszor nekem is gyanús. Különösen, amikor az admiralitás fárasztóan egyhangú délutáni teáin feszítek kényelmetlen díszegyenruhámban. Ilyenkor igazán úgy érzem, mintha a Rézgróf Milton Winter korvettkapitánynak álcázva unatkozna itt.
Muszáj volt nevetni rajta, ahogy ezt nagy búsan előadta.
- Szeretném tudni, hogy mi a véleménye az André de Rémieux-ről? - mondta a nő. - Szerintem a Radzeer címeres alakjai elkövettek valamit az utasokkal. Esetleg legyilkolták őket.
- Nem hiszem - felelte a Rézgróf műértően. - Nem olyan fiúk. Valami szélhámosság mindig kinéz belőlük, de alapjában hűségesek. Ha a biztosító felfogadta őket, hogy vigyázzanak az utasokra, akkor tán megverik valamelyiket, vagy eltűnik néhány értékes holmi, ez mind könnyen lehetséges, de nem olyan fiúk, hogy a betyárbecsületet sutba dobják... Csupa jóbarátom.
- És azt sem hiszi, hogy megvehette őket egy másik hatalom? Esetleg kiszivárgott, hogy mangánérc nyomára bukkantak az Incognita Archipelen. Az utasok névsorában feltűnhetett néhány hirtelen nyugdíjazott katonai szakember... Nem gondolja?
A Rézgróf tűnődve kortyolgatta a teáját:
- Hallott már valamit, Miss Cunesburry, Piszkos Fredről?
- A Kapitányt gondolja? Úgy tudom, hogy valami tiszteletre méltó tengeri medve...
- Tiszteletre?... Hm... Sok mindenre méltó, de tiszteletre?... No mindegy. Szóval nagy koponya. Amikor megbíztak az André de Rémieux ügyével, felkerestem az öreget, egy kaszárnya alatt, a magánlakásában. Nem valami fecsegő ficsúr, de velem jóban van, és morgott az ügyről egy-két szót. Jól fogódzkodjék meg, Miss Cunesburry: Fülig Jimmynél van a rejtély, megoldása! Ó a Radzeeren volt, amely elkísérte az André de Rémieux-t, valahogyan visszatért a Cape Blount felől, és azt hiszi, hogy ezt nem tudják róla.
- De hát ha ezt tudta... miért nem fogatta el nyomban Fülig Jimmyt?!
- Céltalan lett volna, Fülig Jimmyt szétszedhetik darabokra, akkor sem "köpne" egy árva szót sem.
- Mi a terve?
- Megmondjam őszintén? Szerintem is bizonyos, hogy ott a Cape Blounton túl valami csirkefogászat történt, amire minden mástól eltekintve, első tisztünk személyében a garancia. Az az érzésem, hogy a Kapitány azért hárította rá a küldetést, mert tudni akarja, mit fog tenni, és valahogy a nyomunkban van...
- De hát... - csodálkozott a nő -, a messzi óceánon napok óta nyoma sem látszik hajónak!
Milton Winter a szemébe nézett Kalóz Pepinek:
- Fülig Jimmy után én vagyok a legkevésbé babonás ember a tengeren. De valószínűbbnek tartom, hogy előbb látjuk a Zöld Pofát, amint a Déli Kereszten ül és furulyázik, mint a jó öreg Hountlert, Piszkos Freddel a hídján, ha ez nem akarja. - És megveregette kapitánya kezét, amit ez, a problémákon eltűnődve, úgy látszik, nem vett észre, mert nyugodtan eltűrte.
- Mondja, kérem - szólt hirtelen a Rézgróf. - Voltaképpen miért ütött maga engem pofon, hogy belecsendült a fülem? Mi?!
- Mert... mert sértett - felelte tűzpirosan -, hogy a... Hazáért, a Szolgálatért... még olyan nagy áldozatra is képes, hogy... szerelmet valljon nekem! Ez nagy szemtelenség volt!
- Igen?... Hm... Köszönöm a felvilágosítást. - Egy másodpercre eltűnt, arccal a teásbögrében, azután dühösen újra szembenézett a nővel: - Nahát semmi jussom nem volt ehhez a pofonhoz! Vegye tudomásul, hogy vallomásom civil érzéseim megnyilvánulása volt! Tehát a tettlegességért elégtételt követelek!
...Nem lehet tudni, hogy alakultak a tárgyalások, de mivel dr. Irén Cunesburry doctor juris volt, feltételezhetünk róla annyi jogi érzéket, hogy az igaztalan bántalmazást Kalóz Pepihez is illő, férfias elégtételadással helyreigazította. Így kellett lenni, mert még sokáig együtt maradtak a teáscsészék mellett, és a Szolgálatról alig esett szó a későbbiek folyamán...
Ahogy a hajó közeledett a Cape Blounthoz, a legénység nyugtalansága fokozódott.
- Mi lehet az oka szerinted - kérdezte az egyik matróz Fülig Jimmyt - hogy egyik eltűnt hajón sem adott jelt a rádió?
- Szerintem - felelte Fülig Jimmy, mivel nem szerette, ha a kérdést feszegetik - neked a sok részegeskedés miatt szárazföldi állásba kellene menned, mint a Félvállas Jeffnek, aki Ferretownban zászlóval integet a karanténnél.
És köpött.
- Mer, hogy a rádió elnémul - tépelődött a matróz, anélkül hogy zavarni hagyná magát a jó tanácstól -, az sokszor van. De hogy két rádió egyetlen hangnyi jelet se adjon, az még a legnagyobb viharban sem fordult elő.
- Viharról aztán abszolúte semmit sem tudhatsz, mer vihar előtt mindig leiszod magad a sárga fedélzetdeszkáig.
És tovább ment. Ez a legokosabb. Majd ha túllesznek a Cape Blounton, megváltozik a társaság. Csak már túl lennének. Nincs rosszabb dolog egy hajón, mint a suttogás.
Pláne, ha némi joggal történik. Felkereste Kalóz Pepit, aki ma szokatlanul nyájasan mosolygott rá.
Hm... Úgy látszik, előbb-utóbb mégiscsak szembetűnik neki, hogy ki az igazi legény. Mert hogy ő ezzel a Rézgróffal elbánik, erre a pasas már befizethet egy szolíd temetkezési egyletbe.
- Ide figyeljen - mondta egy úri gesztussal, amit még a királyi udvarban lesett el -, jó lesz, ha sietünk. Hány csomóval halad a hajó?
- Teljes sebességgel megyünk indulás óta.
- Csak azért figyelmeztetem, mert jó lenne, ha már túl lennénk a Cape Blounton.
Kalóz Pepi újra rámosolygott, és végigmérte tetőtől talpig. Fülig Jimmy elfogódottan nyúlt a nyeles monoklijához. Olyan szép volt a nő, ahogy a friss reggeli szél vitte a haját, és szoknyáját talán egy cseppnyit magasabbra libbentette, olyan szép volt, hogy Fülig Jimmy szinte elfelejtette ezt a Cape Blount-ügyet.
- Talán észrevett valamit? - kérdezte, és egész közel lépett, hogy a fregattfőhadnagy tisztán hallotta, amint a szíve egy nagyot dobban.
Ezt a nőt mintha kicserélték volna. Úgy látszik, a Rézgróf marhaságokat mondhatott, és aztán mégiscsak egy közönséges matróz, nem fordult meg udvari körökben. Az ilyesmi számít.
- Hát morgolódnak - felelte.
- Gondolja, hogy baj van? - és egyik kezét aggódva a férfi vállára helyezte.
Annak már baj volt. Fülig Jimmy most már nemcsak a mosolya, hanem a szerelme után is kiérdemelte gúnynevét.
- Hát... - dadogta vörösen, de a nő nem vette el a kézét, és ki tud így beszélni? - Baj éppen jelen pillanatban nincsen...
- Gondolja, hogy lehet?
És a másik kezét is Fülig Jimmy vállára tette. És egészen hozzája lépett, mint aki aggodalmában ösztönszerűen az erős férfihoz menekül. Az erős férfinak nem jött hang a torkára, és kalapált a fejében a vér. Úgy fél perc múltán végre megszólalt.
- Tudja, ezek olyan fiúk... mit is kezdtem? Szóval, hogy megcsináltam már azt a csigát, ami ott csikorgott.
- Igazán nagyon köszönöm, hogy ilyen figyelmes. Hálából meghívom egy csésze teára.
Fülig Jimmy levette a sapkáját, és mélyen meghajolt, mert egyszer ezt látta Almirában, amikor egy vén hölgy meghívta a kísérőjét teára.
- És valamit említett a legénység hangulatáról...
- Hát jó lenne már túl lenni a Cape Blounton. Az ilyesmi nem árt. Hát ha egyszer teljes sebességgel haladunk... Tovább nem lehet jutni ennyi idő alatt.
És magában azt gondolta, hogy a meghívásnál tovább ezer csomó sebességel sem lehet eljutni ennél a nőnél, ennyi idő alatt.
- Amíg magát látom, Jimmy, addig nem félek! - mondta a nő hévvel.
- Nincs is oka! Egy szavára a világ összes csirkefogóját megpofozom!
- Erre, azt hiszem, nincs szükség.
- De ha elvárna tőlem ilyen lovagi szolgálatot, tudnia kell, hogy Fülig Jimmy készen áll!
A nő egyedül maradt, mert a fregattfőhadnagynak sürgős teendői voltak. Valaki odalépett melléje a kormányállásból:
- Megőrült? - súgta a Rézgróf.
- Nem. De amit ettől az embertől maga szerint akkor sem lehet megtudni, ha négyfelé szakítják, én megtudom tőle egy csésze tea mellett.
A Rézgróf, úgy látszott, nincs elragadtatva az ötlettől. De nem azért, mert alapjában helytelenítette volna, hanem már két napja eljegyezték egymást Kalóz Pepivel.
Két szolgálati megbízott. Ritka házasság lesz.
Este Fülig Jimmy díszegyenruhájában jelent meg, amit egyetlen fényes derékszíj jelentett szokott öltözékén. Benézett a kormányállásba is egy percre.
Diadalmas mosollyal.
- Hogy megy a kormányzás?
- Köszönöm, jól - felelte hűvösen a Rézgróf. - Holnaptól kezdve te állsz be. Nem lehet másra bízni.
- Nem mintha örülnék neki, de rendben van. No, kellemes éccakát! - szólt, és két kinyújtott tenyerével ferdébbre igazította amúgy is hetykén félrecsapott sapkáját.
- Hová ilyen csodálatos eleganciával?
- Teára - felelte némi diadallal Fülig Jimmy. - Kalóz Pepi meghívott estére.
És várta, hogy a Rézgróf legalább egy kissé elszédüljön vagy ilyesmivel jelezze féltékenységét. De a Rézgróf két fokkal kiengedte a kormányt, hogy elkerüljön egy nyugatról érkező, lassú, nagy hullámot, és e művelet közben kiköpött a cigarettája mögül:
- Engem is hívott. De, úgy látszik, nem szereti az értelmes embert, mert nem mentem vele semmire.
- Ebben igazad lehet - felelte Fülig Jimmy, mert félreértette a célzást. - Viszont neked azt ajánlom, hogy ne búslakodj, mert annyi szép nő van a kikötőkben...
- Nagyon köszönöm a vigasztalást. De azt hiszem, Kalóz Pepit nem felejthetem soha.
- Lásd, így jár az ember. Teutánad csak úgy bomlottak a nők, és pont ez az egy fütyül rád.
- Igen. Ez van így néha - felelte inkább álmosan, mint szomorúan a Rézgróf. - Téged a parton és a hajón egyaránt kedvelnek a hölgyek.
Ezután következett a tea.
Fülig Jimmy jól emlékezett még az almirai királyi várban eltöltött időkre, és tisztában volt azzal, hogyan kell egy ilyen gálaszerklivel egybekötött, este lezajló teadélutánon viselkedni.
Hadd lássa a nő, hogy közönséges kikötői ember létére az ember lehet a privát életében úr.
- Rummal issza a teát? - kérdezte Kalóz Pepi, aki igéző öltözékben fogadta az első tisztet.
- Ó, hogyne! Ha kérhetek a rumhoz egy kis teát - szólt a vendég, teletöltve poharát rummal, és pedánsul eltartotta kisujját.
- Első napokban - szólt a nő, miután betöltött - félreismertem magát, és csak később láttam, hogy kivel van dolgom.
- Ez általában így van, ha szabad kifejeznem magamat. A hölgyek szeretik, ha főzik őket, és nálam ez a nem udvarképes eljárás szinte lehetetlen. Engem észre kell venni... bocsánat!
Végigöntötte italával a nő ruháját, és homlokuk összekoccant. Úgy látszik, a Rézgróf nem figyelt oda és oldalba kapta a hajót egy hullám. Vagy lehet, hogy idegesebben kormányzott, mint egyébként.
- Nem tesz semmit, Mr. Fülig - igyekezett dr. Cunesburry Kalóz Pepi a vendég eleganciáját viszonozni. - Hajón ilyesmi előfordul. Én szeretném, ha mi egészen bizalmas jó barátok lennénk. Ritkán látni ennyi előkelőséget szállásm... kapitányban.
- Ez még az udvari élet kifolyománya, mert bizonyára tudja, Miss Kalóz, hogy valamikor egy valóságos királyt helyettesítettem... Bocsánat...
Asztal, pohár, szamovár, minden csörömpölve felborult, mert újra oldalról érte egy hullám a hajót.
- Úgy látszik, ez a Rézgróf elaludt vagy részeg! - kiáltotta Kalóz Pepi dühösen.
- Bizonyára elfáradt, és néha bóbiskol a kormánynál - mondta a vendég. Közben igyekezett rendet csinálni.
- Nálam minden barátság alapja az őszinteség - kezdte a nő kivetni a hálóját. - Tudja, két ember között mindig ott kezdődik, hogy egymásra bízzák a titkaikat.
- Ez így van! - bólogatott a vendég és egész belepirult hogy Kalóz Pepi melléje ült, és apró kezét az első tiszt pofonokról hírhedt, hatalmas kezére tette.
- Hát kérem, nálam is így van lelkileg és romantika tekintetében, amit udvari körökben felvesz az ember.
Szeretett volna egy kis rumot inni, de már nem mert. Az ördög bújt ma bele a Rézgrófba, hogy elfelejtett kormányozni.
- Én például elárulom magának - hazudta a nő, és átkarolta Fülig Jimmy nyakát -, hogy köröznek, mert részt vettem a friscói bankrablásban. Ott egy nő lépett először a pénztároshoz, hogy lekösse a figyelmét, és ez én voltam. És csak aztán kezdődött a revolveres támadás.
- Ilyesmi előfordul... - felelte a fregattfőhadnagy, és merészen átkarolta a nő derekát. Kalóz Pepi elhúzódott.
- Maga még nem mondta el a titkát. Biztos van magának is rejtegetni valója.
- Van... - mondta zavartan, halkan Fülig Jimmy. - Haitiban az üldöző vámőrök elől elrejtettem két láda ópiumot. Ha ezt megmondja valakinek, súlyos büntetésnek tesz ki...
- Ez a legnagyobb titka? Nem történt semmi a közelmúltban...
A nő leértékelte ellenfelét. Fülig Jimmy felállt, megigazgatta a kabátját, szeméhez illesztette a nyeles monoklit, és szalutált, mivel ezt nagyon szerette cselekedni.
- Miss Kalóz, részemről volt a fogadtatás, nagyon örültem, ittlétének, és kecses engedelmével távozásba lépek...
Rézgróf bizonyára megint nem figyelhetett oda, mert az első tiszt kizuhant, a csukott ajtót magával rántva, a fedélzetre. Kalóz Pepi szomorúan nézett utána. Ettől nem lehet megtudni semmit.
A Blount-fokon túl kezdődött a nagy hecc! Mintha csakugyan valami átok nehezedne itt a hajókra. Reggel Stráfos Harry, a rádiós közölte Kalóz Pepivel, hogy a leadó nem működik. A Rézgróf és a kapitánynő, ha nem lettek volna végletekig fegyelmezettek, mindketten Fülig Jimmyre néztek volna. Így azonban Vaszicsot, a világhírű szerelőt hívták a gépházból. Egyszer kizárólag szerelésért három évet ült.
Kissé komor lett a hangulat. Miféle furcsa eset ez? A két elveszett hajónak is pontosan a Cape Blount után némult el a rádiója. Ezek az emberek igazán semmitől sem féltek. Egyik sem idegeskedett volna, ha a ciklon tengert seprő fekete felhőrongyának kavargását látják a horizont szegélyén tengerbe lógni. Általában, amit láttak, attól nem féltek, azzal számoltak, valahányszor hajóra tették a lábukat.
De amit nem láttak, és mégis érezték vagy sejtették, az szorongást váltott ki belőlük. Érthető. Mindig az ég és a tenger iszonyú síkjai között, egy parányi, pöfögő, ijesztően eltörpülő, mesterséges tákolmányon megtanulja az ember, hogy értelmisége lobogóját félárbocra eressze ismeretlen, metafizikai lehetőségek előtt.
Fülig Jimmy erélyes kapitányoktól ellesett, pattogó fölénnyel figyelmeztette társait, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Csont Muki megvakarta a fejét, nagyot köpött, és így reagált: "Téged pedig abszolúte senki sem kérdezett, hát minek járatod a pofádat?"
És megjelent a Vörös Vaszics, karikalábain szinte gördült mentében. Az egész kis emberen csak gorillaállkapcsa és ajkai felett előrelógó, nagy ívű orra volt impozáns mértékű. Különben inkább zsokénak tűnt, mint tengerésznek. Viszont, akit olykor szájon kapott a szokatlanul alacsony egyén, esetleg cirkuszi óriásnak nézte csodálatos káprázatában.
Csont Muki eljárásának visszhangjaképpen megszólalt Csomó Bill :
- Elsősorban is azért ne járasd a szádat, mert neked van a legkevesebb okod.
- Úgy van! - tódította Lógás Hugó. - Te meg a kapitány meg a Rézgróf jártatok erre pestishajóval!
Fülig Jimmy indignálódva, egyben támadóan teleszítta szokása szerint mellkasát:
- Mit meséltek? Tán babonásak vagytok? Különben is, ha valakinek valami baja van velem, az gyöjjön egy kicsit közelebb!
Vaszics közben letette a kabátját, hogy felmásszon a rádiótoronyra a zavar okát megtudakolni. Csomó Bill éppen szembe állt vele, és odahúzta a karjánál fogva:
- Te tán azt állítod, hogy nem voltál benne abban az ügyben, amikor Piszkos Fred, a Fülig Jimmy meg a Radzeer emberei egy pestises hajón, amit el kellett volna égetni, a Zöld Pofa tengerén jártak?
- Egyrészt ereszd el a karomat, mert megrúglak! - felelte a Vörös. - Másodszor az nem volt igazi pestishajó, csak a Piszkos Fred becsapott vele valakit és a Radzeer oldalára egy hamis, horpadt bordázatot húzott rá. Ez volt, kérlek, az egész - fejezte be csendben, és mert Csomó Bill még mindig fogta a karját, úgy vágta szájon, hogy ez Fülig Jimmyt is leütötte a lábáról. Vaszics nem volt verekedős ember, de súlyt helyezett arra, hogy figyelmeztetéseit megszívleljék. A Rézgróf és Fülig Jimmy csak igen nehezen fékezték meg együttesen Csomó Billt, aki természetesen Vaszicsnak akart rohanni.
- Végre is világosan kell látni azt, hogy mi volt, mert itt nem babra megy a játék - Mondta Stráfos Harry, és a hangulat egyáltalában nem engedett fel a pofon következtében a komorságból.
A Zöld Pofa vizein járt a hajó, ha kevésbé tájékozottan akarjuk kifejezni, a víz alatti zátonyok átall- és korallképződmények állandó változása miatt térképezhetetlen honában.
- Kitől hallottátok ti, hogy egyáltalában a Radzeer valamikor erre járt Freddel meg velem - monda Rézgróf, az igazsághoz híven önmagát is megnevezve, részint hogy Fülig Jimmyvel meg Vasziccsal együtt megfelelő ellentábort alkossanak, részint, hogy a gyanús, pánikszerű hangulat okát megtudja.
A Svéd Ökör, egy hatalmas, köpcös, aránylag nyugodt ember, a baljós hangulatban maga is az események hatása alá kerültek, ő adta meg a választ a kormányosnak.
- A Wagner tegnap az egész ügyet elmondta, és kötelességetek lett volna figyelmeztetni bennünket!
- Bravó, sztrovacsek! - kiáltotta Wagner úr, ki valamilyen rejtélyes okból kifolyóan ajtóval együtt az őrtoronyba került. - Úgy van, erre figyelmeztetni kellett volna minket, hogy én majd elmondom... Igenis, a nőnevű hajón az állt kiírva, hogy "Mi van veled, te Wagner?"...
- Na most hallottátok! Ez a bolond a róla elnevezett hajó nevét is elfelejti. A Radzeer hamis bordájára írtuk rá névnek nagy betűkkel, hogy "Mi újság, Wagner úr?" - kiáltotta a Rézgróf.- Ebből az emberből már évek óta a pálinka beszél, és maga sem tudja, hogy mit mond...
- Itt nem rólam van szó! A fő, hogy ők értik! - kiáltotta Wagner úr az őrtoronyból, és nyomban dalolni kezdett egy áriát a Tök Ász című operából.
Egymással szemben állt a két csoport, félig-meddig már ellenségesen, amikor megjelent a kapitánynő:
- Hallottam az egész történetet - mondta nyugodtan. - Ezentúl mindenütt meséljétek majd, hogy Kalóz Pepi nem egy gyáva kukac, és a hajón maradt a Blount-fokon túl is. De megengedte a férfiaknak, hogy ha tetszik, visszafordulunk, és a legközelebbi kikötőben elhagyhatják a hajót.
Ez telitalálat volt. A Svéd Ökörről, Lógás Hugóról, Csomó Billről meg a többiről híre menjen, hogy féltek azon a hajón tovább szolgálni, amin egy nő rajtamaradt. Megszűnt a zúgolódás. A Rézgróf titokban megszorította a nő kezét. A többiek morogva kotródtak a dolgukra, és a Vörös Vaszics, mint valami majom, felkúszott a rádiótoronyra és rövid kapcsolgatás után lejött:
- Valami óriási fregattmadár vagy sirályféle belegabalyodott a leadó antenna keretébe, és szétrongálta csapdosásával a huzalrendszert meg az egész miskulanciát. A rádió tehát végleg készen van.
- Micsoda elátkozott óriási madár lehetett ott az? - dünnyögte a Svéd Ökör.
- Ritka egy madár volt, a tolla után ítélve, az bizonyos - felelte Vaszics, és a dolgára ment. Illetve a fedélköz sötét folyosóján megvárta Fülig Jimmyt, és halkan ezt mondta: - Te Jimmy... Ilyen madarat, mint ez a rádiórongáló madár lehetett, nem pipált még az öregapám sem. Lehoztam a tollát...
- Hm... Miféle tolla volt?
- Öntöltő!... Becsületemre! Nézd meg, mert gyűjteményben sem láttál még ilyet: öntöltő madártoll. Téntával! - És átadta Fülig Jimmynek saját töltőtollát. Majd rövid szünet után komoran így szólt: - Az egész disznóságban benne vagyok a felével.
- Miféle disznóságban vagy te benne?
- Azt nem tudom. De a felével, ebbe biztos lehetsz. Mer, ha a matróz olyan hülye, hogy felső zsebéből kirántja a huzal a töltőtollat, amikor "hidegre teszi" a rádiót, hát az vegyen be mást is a felivel.
...Mit lehet ezekkel csinálni? Újabb társat kényszerített rá a sors. A hiúságáért. Elnémította a rádiót, hogy nagyobb legyen a várakozás, amiért már a harmadik egyforma esetben elnémul a leadás a Cape Bounton túl. Mellékesen rágódhatott magában lelkileg azon is, hogy a Rézgróf meg Kalóz Pepi szemmel láthatóan jól megértik egymást, és ha csak lehet, együtt suttognak a fedélzet valamelyik sötét zugában. Kutyának való üzlet ez, amit itt kifogott.
...Gyönyörű, derült időre virradt fel a nap, amely az ügy valamennyi szereplőjének, beleértve Fülig Jimmyt is, életének legnagyobb meglepetését és legfélelmetesebb rejtélyét jelentette. Délelőtt három különböző jellegű pillantás kémlelte a látóhatárt, ugyanazzal a gondolattal.
Kalóz Pepi kíváncsian.
A Rézgróf várakozóan.
És Fülig Jimmy némi gyanakvással.
A kapitánynő arra gondolt, hogy itt semmiféle Piszkos Fred nem lehet a közelben, hiszen nincsen egy füstcsík sem, ameddig a szem ellát. A Rézgróf arra gondolt, hogy Piszkos Fred bizonyára a közelükben van, valamerre a látóhatáron éppen hogy túl. Fülig Jimmy természetesen örökös refrénjét mondogatta magában: "Kavarja ez a Kapitány most is valahol, vagy nem kavarja?"
De hiába néztek, hiába töprengtek: a víz és az ég nem feleltek, mert mindketten réges-régen Piszkos Freddel cimboráltak.
A Rézgróf nem mozdulhatott el a kormány mellől. Hemzsegtek a zátonyok, sőt korai előhírnökei a sarki nyárnak: egy-egy elszakadt jégkolonc is leúszott már a Blount-fok környékére.
Nagyon távol a délkeleti ég alján sötét csík látszott. Ott az Incognita Archipel, ahol a rejtély nyitja várja a Vakapád utasait és közvetve az egész világot. Nem mondom, hogy éppen közömbösen pislogtak e marcona pofák, a láthatáron egyre növekvő csík irányába, de veszélyben kérgesedett lelkük keményen várakozott a bekövetkezendő eseményekre.
Délután 16 óra 30 perckor a megfigyelőtoronyból valaki lekiáltott:
- Becsületszavamra, ez ott egy kémény!... Egy jópofa ez a kémény! Ez kinőtt valami hajómagból!
A távcsövön át mindenki látta, hogy egy kémény sötétlik, a szigeten, vagy a szigethez tartozó földnyelven, amely végig zöld moszat, a dús növényzetű partig.
- Azt hiszem - mondta a Rézgróf -, hogy valamelyik hajó ott zátonyra futott, és az iszalag benőtte. Nem a Radzeer, mert a páncélos kéménye keskenyebb.
Délután 17 órakor az őrtoronyból csodálkozó dal hallatszott:
- Úgy éljek, hogy a kémény körül nyüzsög valami!
17 óra 10-kor az őrtoronyból leesett egy ajtó.
17 óra 11-kor néhány hervadt virág hullott utána.
Most már a nyüzsgés oka is világosan látszott. Siklók, ázalagok és undok hínárállatok tömege lepte be a földnyelvet...
- Ez egy új atollzátony - mondta a Rézgróf. Egy kis tengerfenék a felszínen.
- De hogy a csudába került a hajó a közepire? - kérdezte a Vörös Vaszics...
Senki sem értette. Illetőleg, aki értette, az sietve ellenőrző körútra távozott ragyogó bőr lábszárvédőjében.
Alkonyodott már. Amennyire csak a megfeneklés veszélye nélkül tehette, a földnyelv közelébe lavírozott a Vakapád és lehorgonyzott. A Rézgróf, Fülig Jimmy és Csont Muki, aki a fedélzetmester volt, nekivágtak a felderítő útnak. Egy vízhatlan zsákban fejszéket, fényszórót és vizet vittek magukkal a csónakban.
- Először nézzük meg, hogy merre van a Radzeer - mondta a Rézgróf, amikor a part felé eveztek. Ajánlatát valamennyien helyeselték.
Jól látták a távolban az André de Rémieux csodálatosan zöld vízinövényekkel belepett, iszapba merült bordázatát, miközben néhány evezőcsapással megkerülték a földnyelvet, és hosszában eveztek a zátony mentén. Egzotikusan dús, lapos lávakőzettel belepett sziget bontakozott ki a zátony végénél. Az Incognita Archipel. A part víz alatti folytatása volt az az atollzátony, amely aztán felszínre bukkant egy tragikusan rossz időpontban. Sötétedett. Előkerült a kézi fényszóró, és keresték a cirkálót...
A földnyelv feléjük eső részén minden foltnyi helyet bevilágítottak. Rövidesen megcsillant egy sugárnyaláb visszfénye valamiről...
Hurrá!
Megvan a Radzeer! Karcsú kéménye tisztán látszik... De magát a cirkálót át- meg átszőtte, fonta kéménye pereméig a mocsár dús életű növényzete. Közelebb feküdt a száraz szigethez, mint az André de Rémieux, és kevésbé hínáros volt a zátonynak ez a része, mint más helyütt.
- Ezek szerencsésen futottak zátonyra - szólt a Rézgróf.
- Ühüm!... - dünnyögte Fülig Jimmy, és félrefordult valamit keresgélni, mert nem állhatta a kormányos tekintetét.
- Nem is értem - mondta Csont Muki, a fedélzetmester -, hogy itt, egészen a sziget közelében hogyan futhattak zátonyra.
- Most ki kíváncsi a te szabadelőadásodra?! - förmedt rá Fülig Jimmy szokatlan idegességgel. - Ez mindent jobban akar tudni!
Odaértek a cirkálóhoz. Először felrántották a gumicsizmát, azután a hínáron átgázolva igyekeztek a Radzeerhez.
Közelebbről azután kiderült, hogy a köves, laza alapú fövényen nem is termett úgy meg az iszalag meg a siklóféle is kevesebb, elannyira, hogy a Radzeer belsejét már felényire sem nőtte-lakta be a mocsár, mint amennyire a hajó külseje után hitte volna az ember.
- Csak azt nem értem - tűnődött Csont Muki -, hogy miért nem tudtak szabadulni erről a lapos, laza partról.
- Nem érted?! Mit nem értesz?! - förmedt rá Fülig Jimmy. - Tán hajózási szakegyetemet jártál, hogy jobban tudsz valamit másnál?
- Mér ordítsz?... - védekezett a fedélzetmester. - Hát ha itten egypár ember felássa a hajó alatt a zátonyt, akkor a dagály csak leviszi.
- Nézd! Az Okos Csont Muki!... Tán vizsgálatot tartasz itt?! - torkolta le szinte fenyegetően Fülig Jimmy. - A Radzeeren még egy hajósinas is több, mint te! Itten ásni nem lehet, mert... mert híg a talaj, és utánatöltődik és... És különben is, minek járatod bele mindenbe azt az éktelen szádat?!
Közben sűrű köd hömpölygött a tájra.
- Ne veszekedjünk, most, hanem előre! - mondta a Rézgróf.
Felkapaszkodtak a hajóra.
A Radzeeren nem találtak egyetlen embert sem. Itt is, ott is csavarok, alkatrészek, ládák... Tán elköltöztek a hajóról?
Fülig Jimmy úgy érezte, hogy a szíve helyén súlyos kődarab fekszik. Mi történt a barátaival?
Siklók, pókok, víziállatok nyüzsögtek elő minden zugból. A kapitányi fülkében azután megoldódott nagy vonalakban a tragédia.
Itt harcoltak!
Ijedten visszahőköltek a küszöbről, amint benyitottak.
Minden széttörve, zúzva, felborítva, és a kifeszített térképen...
Vér!
Hatalmas, beszáradt, sötét folt.
Itt halálos küzdelem folyt le néhány nap vagy hét előtt.
A Rézgróf eltűnt a roncs- és szeméthalomban. Guggoló helyzetben mászkált, és apróra széttúrt mindent. Végül egy barna foltokkal szennyezett, nyilván véres selyemdarabot nézegetett.
- Rájuk törtek a vadak?... - suttogta Fülig Jimmy.
- A sziget teljesen lakatlan. Nincs édesvíz rajta - felelte a Rézgróf, és a lámpához tartotta a selyemdarabot.
- A fenének jöttek akkor ide ezek a nyavalyás turisták - mondta fátyolozott hangon a fregattfőhadnagy, és tétován babrált a torka körül. Az igaz, hogy a ködben súlyos mocsárgőzös, zsírízű forróság terjengett körülöttük, azonban Fülig Jimmy már csúfabb égalj alatt is vidáman pofozkodott világéletében. De ez itten most más volt... Hogy úgy elbántak a fiúkkal, ami nem kétséges, az valahogyan a lelkiismeretére telepedett. Pedig hát közös volt az elhatározás.
- Tán valami kísértet járt itt, ha aszondod, hogy nincs édesvíz errefelé, és lakatlan a sziget - dünnyögte Csont Muki.
- Sajnos, rosszabb, ami történt... Tudjátok, hogy mi ez?
Fülig Jimmy megnézte a furcsa mintázatú, színes selyemholmit, és így vélekedett:
- Udvarnál kisebb lámpákat öltöztetnek ilyenbe, hogy ne ártson, ha a király olvas.
- Ezt valaki a fiúk közül letépte egy támadóról - magyarázta a kormányos. - Selyem felsőköpeny. Ami azt jelenti, hogy Sárkány Huang vagy Wu-Peng megneszelhette a robinzonok tervét.
Az említett egyének áramvonalas kalózai voltak a Déltengeri- szigeteknek. Fegyvercsempészést folytattak évtizedek óta egyik vagy másik érdekelt megbízásából, és mert úgyszólván senki sem tudta bizonyosan, hogy az ő szolgálatában, vagy az ellenség zsoldjában áll-e valamelyik modern kalózbanda, ritkán fizettek gaztetteikért.
- Most mit csináljunk? - kérdezte a fedélzetmester. - Fene megette, hogy ez a rádió se szuperál.
Fülig Jimmy nagyot nyelt, és egy gyilkos pillantást vetett Csont Mukira. De nem szólt.
- Természetesen megnézzük az André de Remiéux-t is - mondta a Rézgróf.
Újra csónakba szálltak. Alaposan nekihuzakodva a lapátnak eveztek a nehéz, pállott, halszagú ködpárák roppant burájában. Az orrukig sem láthattak. Csak találomra kötöttek ki a csónakkal a földnyelv mentén, a közepe táján, amerre begázolhatnak a gőzös felé. Nyomasztó előérzettel húzták partra a csónakokat.
A nedves időjárás múlóban volt. Közel kétnapos, szakadatlan forróság égette a szigetet, de sajnos a földnyelvet is, mely nemrégen még tengerfenék volt. A napfény érlelésétől dúsan termékenyült atollzátony csak úgy ontotta magából apróbb és nagyobb, különleges szörnyszülötteit. Hihetetlen erőfeszítéssel vergődtek át a tócsákkal ellepett süppedéken, azt sem tudva, hogy eltévedtek-e, vagy erre van-e a furcsa katasztrófa hajóáldozata.
Közben a köd oszladozott, és így a kézilámpa mégiscsak felfedte előttük a helyes irányt. Gumicsizmában, késsel, fejszével igyekeztek előrejutni ebben a valósággá elevenedett pokolban. Siklók, pókok, polipok és a mindezeknél gonoszabb szerteágazó, kapaszkodó iszalagféle mocsárnövényzet tépte, húzta őket, miközben olyankor övig merültek a friss zátony mocsarába.
Miután megtépázva, végkimerült állapotban a félig elsüppedt André de Rémieux-höz érkeztek, kissé kifújták magukat. A töméntelen dús rajokban zsongó moszkitók csípéseitől, mint nyers hús vérzett az arcuk.
A gőzös valósággal csábította naptól védett belsejével a víz alól feltámadt ősvilág lakóit. A fényszórók elől szertenyüzsgő, fonatokban tekergődző hüllőkön tiporva, bukdácsolva igyekeztek a fedélzetre, hogy hevenyészett vizsgálatot tartsanak. Nem volt sok vizsgálnivaló. A gőzöst, mint pompás otthont, birtokába vette a mocsár undok, élősdi világa.
Nem találtak sem élő, sem holt embert, akár a Radzeeren.
- Hogy akartak ezek itt egy évig hülyéskedni víz nélkül? - kérdezte Csont Muki.
- Desztillátoruk volt - mondta a Rézgróf.
- Az olyan betegség, hogy nem lehet vele vizet inni? - kérdezte részvéttel a fedélzetmester.
- A desztillátor - magyarázta idegesen a Rézgróf - arra való, hogy a tenger vizéből lepárolás és hűtés útján édesvizet állítsanak elő.
- Ismerem - felelte Fülig Jimmy. - Két év előtt loptam egy hajót, azon is volt ilyen előállító hűsítés.
- Ha nincs is remény, azért biztosan kell tudni - mondta a Rézgróf. - Nekivágunk a szigetnek.
Még vagy három mérföld útjuk volt a zátonyon felszínre került fenékvilág groteszk poklán keresztül a szigetig. Ez sokat próbált férfiak egybehangzó állítása szerint a pár mérföldes utat nem felejtik el, amíg élnek.
Közben a köd végképp eloszlott, és a három ember végre elérte az új atollsziget peremét, a sűrű parkerdőséget. Ez jelezte, hogy a zátony felbukkanása előtt itt érintkezett a sziget a tengerrel. A parkerdőség áthatolhatatlan dzsungelnek látszik a szárazföld szélén. De néhány fejszecsapás, egy-két metszés a bozótvágó késsel, és vége a sűrűnek. Keskeny, körbefutó karéjnyi dzsungel az egész. Sűrű, de nem mély. Közvetlen mögötte már a rendes, ritkásabb vegetáció van. Csak egy kis ízelítő vadon nőtt itt a tenger tőszomszédságában, az évszázadok óta elmálló, megújuló, ázott gyökerek, rothadó algák, mangrovefák és döglött halak televényéből.
Víz és dög, bomlás és forróság: az élet őshumusza még feltalálható a trópuson, abban a dús, forrongó állapotában, melyből minden mai lét leszármazott. Itt még megfigyelhetik egy atollzátony szegélyén ilyesmire kíváncsi emberek a természet teremtő tragédiáját vagy halálos bohózatát.
A hirtelen jött és tovatűnt ködöt gyönyörű éjszaka váltotta fel. Az emelkedő hold fénye szétkúszott lassanként a sziget vulkanikus, fényes lávakőzetein, fantasztikusra nőtt mimózasövényei között sáfrányok, hibiszkuszok és kúszónövények festői tömkelegén. Fülig Jimmy tekintete megakadt egy pár nyílegyenes, sudár palmyrapálmán.
- Az egyikre mindenesetre felmászok körülnézni - mondta társainak.
Egyik sem hitte, hogy életben van még valaki a szerencsétlenül jártak közül. Csak lelkiismeretükért cselekedtek. Fülig Jimmy levette a cipőit, bal kézzel átfogta a fát, jobbjába markolta a baltát és kúszott... Minden mozdulatnyi étappe után belevágott a fa nyirkos, sima törzsébe. A legfürgébb maláj se csinálhatta volna különben. Egy perc, és eltűnik a nyaktörő magasságban, a zöldülő kardlevelek között...
A hold fénye jól bevilágította a tájat. Lassan körülnézett és...
Halkan felkiáltott!
Megoldódott a titok! A sziget északi vége felé tüzeket látott, és néhány sátort. Hatalmas kondérban főztek valami nagy kalapú, apró alakok. Egymás mellé görgetett kőkoloncok barikádja mögött táboroztak, egy sziklával szemben. A sziklán, félmagasságban a csúcs alatt, egy barlang. És a barlang előtt két hosszú cső. Csak gépfegyver lehet!
Szabályos ostromzár.
Az ostromlottak minden valószínűség szerint a zátonyra futott hajók menekültjei a Radzeer gépfegyvereivel!
És ez a tábor ott valamelyik kalóz csirkefogó bandája. Kölcsönösen sakkban tartják egymást. Ki tudja, mióta? Gyorsan lesiklott a fáról, és közölte a helyzetet társaival.
- Visszamegyünk a hajóhoz - mondta a Rézgróf. - Áthozzuk az embereket fegyverrel.
- Úgy van! Ha oldalba kapjuk a bandát, és a fiúknak van annyi eszük, hogy ugyanakkor kirohanjanak, tán elbánunk a disznókkal. Sokan vannak?
- Éppen elegen, hogy égnének el... - dünnyögte Fülig Jimmy.
Visszafelé könnyű útjuk volt, mert a parthoz közelebb fekvő Radzeerhez igyekeztek. Azon van elég csónak, csak ki kell pucolni a bennlakókat.
Ez gyorsan ment! A hold leszállt, utolsót lobbanva krétaszín izzással... Sötét, de tiszta éjszaka borult az óceán fölé.
Másfél óra múltán célnál voltak, és felmásztak újra a cirkálóra. Pár perc az egész, a csónak vízen állt. A bőrzsák sem maradt el a kezük ügyéből. Gyorsan elő a fényszórót!
...A sugárnyalábok széles félkörben söpörték végig a tenger nyugodt felületét, hogy a Vakapádat keressék. Először jobbról balra, azután balról jobbra táncoltak a fénykévék...
Azután nyugtalan cikázással, jobbra-balra és magasabbról is, hogy jó távolra világítson... No? Mi van? A három ember döbbenten ül a csónakban.
A távoli, sötét óceánon, ameddig csak elhordott a fény, nem látszott semmiféle hajó!...
A Vakapád eltűnt!
Összevissza beszéltek...
- Mi lehetett?...
- Megrohanták őket is, és elfoglalták a hajót?
- Itt hagytak bennünket?
- Megkerülték tán a szigetet?...
Úgy érezték, mintha az agyuk helyére egy kődarab került volna hirtelen. A logika nem kapaszkodhatott semmibe.
Mi ez? Sehogy se jöttek a rejtély nyitjára. Itt megáll az ész. Az értelem még kapkodni sem tud. Egyszerűen képtelenség az, ami történt. És mégis így van!
- Valamelyikünk induljon el a sziget végébe, ketten átmegyünk innen a nyugati oldalra - mondta a Rézgróf. - Tán nyugtalankodtak, és körülhajózták a szigetet.
Gyorsan partra eveztek.
Most följebb kötöttek ki a szigeten, nem a zátonynál. Óvatosan haladtak néhány lépést a sűrű fedezete alatt, mert mit lehetett tudni, a kalózok talán neszét vették, hogy mások is tartózkodnak a szigeten.
Az ügy most már komoly volt, és tekintve a Vakapád eltűnését, kísérteties is.
- Majd én fogom megkerülni a szigetet. Ha csakugyan körülhajózott a Vakapád, és azért nem láttuk a helyén, akkor jelt adok valahogy a gőzösnek - mondta Csont Muki, és magához vett egy fényszórót. - Ti vágjatok itt egyenest át, nyugat felé, és a túlsó partnál várjatok meg.
Helyes volt, hogy legalább ketten együtt maradtak, mert aki külön megy, azt inkább érheti valami baj.
Csont Muki elindult északra, a másik kettő a bőrzsákot cipelve, ivóvizekkel meg egyebekkel, a túlsó partnak tartott. Fülig Jimmy szokatlanul nyugtalan kedéllyel bandukolt.
A Rézgróf viszont hangtalanul fütyörészett. Óvatosan haladtak, kerülniük kellett az egyre emelkedő holdfény világát, amely széles félkörben besugározta a szigetet.
- Azt hiszem - mondta a Rézgróf -, nem ártana ebben az istenverte sötétben valamiféle baltát vagy kést magunkhoz venni, meglepetés esetére.
Kibontották a bőrzsákot. A Rézgróf magához vett egy baltát, és Fülig Jimmy valami hosszú, hegyes hajóácsszerszámot. Így mentek egymás mellett, a sötétben a két nagy ellenség, de ezt most a veszélyben nem számított.
Fülig Jimmy szokatlanul mélabúsan nézegette a Rézgrófot. Ez először félreértette, és kissé oldalt lépett, azután nyíltan feltette a kérdést:
- Verekedni akarsz itt?
- Ez mostan nem megfelelő hely ilyesmire... De azért álljunk csak meg egy percre.
Fülig Jimmy egy fának dőlt. Látszott, hogy tétovázik valamin.
- Mit akarsz? - kérdezte a kormányos, még mindig védekező pozícióban.
- Nézd... itten minek szépítsük? Majdnem biztos, hogy a kalózok kicsinálnak bennünket is. Csak majd egypárnak bekukucskálunk a feje teteje mögé, ahogy illik... Ez azért biztos, mert itt a szárazság és nincs víz. A kalózoknak meg kell, hogy legyen valami innivalójuk. És hát...
- Nyögd ki már!
- Szóval elmondom neked az egész disznóságot, mert ha kilesz az ember, lehetőleg könnyítsen lelki rakományán...
- Nem értek egy szót se.
- Hát tudd meg, hogy én a Radzeerrel érkeztem, csak én nem futottam zátonyra velük...
- Ez hogy lehet?
- Hát... úgy, hogy mielőtt ők zátonyra futottak, engem visszavittek Marquesasig, hogy legyen, aki megmentse őket.
- Nem értem!
...Fülig Jimmy lassanként kivallotta az egészet, ahogy álltak a forró, párás éjszakában.
- Hm!... Szép kis csirkefogászat! - vélte a Rézgróf.
- És tudod..., most valahogy bánt, szinte úgy érzem, hogy én is oka vagyok...
- Ló vagy! - felelte a másik vállat vonva. - Te támadtál rájuk vagy a kalózok?
Közben rágyújtottak egy cigarettára és továbbmentek.
- Én is mondanék valamit, Fülig Jimmy, azzal kapcsolatban, hogy nem sokat fogunk itt nyaralni a Robinsonok szigetén - mondta később csendesen a Rézgróf. - Minek utálnánk egymást, amikor úgyis minden mindegy?
- Ez feltétlen igaz. Szervusz!
Jól megrázták egymás kezét. A Rézgróf nagyot röhögött, és Fülig Jimmy a vezetéknevében jelzett határokig vonta a szája szélét, azután tovább lopakodtak a bozót mentén.
Igyekeztek gyorsan a nyugati partot elérni, ahol Csont Mukival volt találkozójuk. Egyszerre megzördült mellettük a haraszt...
Fegyverhez kapni már nem volt idő.
- Fel a kezet, és ne moccanj... - súgta valaki.
És a fák koronája közt gyéren átszűrődő holdfényben megcsillant egy revolver.
- Fülig Jimmy!... - szólt meglepetten a támadó.
Most ők is megismerték a szemben álló kis köpcös embert, jól ismert, disznóformájú arcával:
- Nézd, a Tulipán!
- Csak csendesen!... Ezek a piszkok éjszaka portyázókat is szoktak szétküldeni a szigeten.
- Mi van odafönt a barlangnál? - kérdezte a Rézgróf.
- Kissé szomorú a helyzet. Én már két napja eljöttem közülük, és nem tudok visszajutni, mert szorosabbra vonták a gyűrűt a szikla körül ezek a nyomorultak. De hármat elcsíptem közülük eddig, azok már nem mukkannak többé. Így vagy két kulacs italhoz jutottam.
- Szomjas vagy? Hoztunk vizet magunkkal.
- Most nem kell. Az imént egy magánosan elkódorgót főbe kólintottam, akkor láttam meg az árnyatokat a fák között, szerencsére, amikor közelebb jöttem, kitűnt, hogy fehér emberek vagytok. Mert egyébként nem szokásom a kérdezősködés.
- Most siessünk, hogy Csont Muki ránk találjon - mondta Fülig Jimmy.
Messze a szikla körül táborozó banditáktól elértek egy tisztást a sziget nyugati oldalán. Remélhetőleg Csont Muki, amíg a sziget peremén végigment, nem ütközött bele valamelyik gazemberbe.
- Az a helyzet - mondta Tulipán -, hogy előbb-utóbb, ahogy már két napja latolgatják, kirohannak a barlangból, mert se víz, se élelem. A Sárkány Huang bandája őrzi a sziklát, hogy gebedne meg valamennyi.
Zörrent a bokor, és Csont Muki bukkant ki a tisztáson. Újat nem mondhatott már. A Vakapádat nem látta sem a keleti, sem az északi, sem a nyugati part szegélyén, és északon majdnem megjárta, mert ott horgonyzik Sárkány Huang hatalmas vitorlása. A fedélzet tele van vizeshordókkal, mert nem hordták le az éppen befejeződött esőzések óta. Így csak nagy szerencsével bujdokolt a bokrok között, hogy túljusson a veszélyen, mert a hajó körül állandóan cirkál egy csomó gazember.
- Mit lehet itt tenni? - töprengett a Rézgróf.
- Én tudom a tervüket - mondta Tulipán -, ha ugyan tervnek lehet nevezni egy reménytelen kirohanást. Először kétfelé próbálnak majd a szikla aljára kerülni, hogy mindenfelől védve legyenek hátbatámadás ellen. Aztán esetleg várnak, és megkísérlik éjszaka átvágni magukat... Csak tudná az ember, hogy merre vágja át magát ezen az elátkozott szigeten.
- Nohát én megmondom a haditervet! - mondta a Rézgróf, mintegy elvágva a további töprengést. - Ha majd a fiúk kitörnek a barlangból, akkor mi pisztollyal, késsel, fejszével meg amilyen fegyverünk csak van, odamegyünk, és jó néhányat átsegítünk az ügy érdekében a másvilágra.
- Talán mégis odajuthatunk hozzájuk?... - mondta Fülig Jimmy.
Lassan kúszva igyekeztek a szikla felé.
- Vigyázzatok!... - súgta Tulipán. - Átkozottul éles fülük van.
Még vagy húsz percet csúsztak nagyon óvatosan, és néhány méternyire egy sűrű bokrokból képződött sövénytől, Tulipán intésére meglapultak.
- A sövényen túl vannak a gazemberek? - kérdezte a Rézgróf.
- A sövény után nincs egy se. Lejjebb végződik az ostromgyűrű. Aki a széles sövényen keresztül akar jutni, annak át kell gázolnia a tisztáson, de ha el is éri a sövényt élve, mire átvergődne a gyűrűn, száz golyó is eltalálja.
- Akkor mi sem kísérelhetjük meg továbbjutni a sövénynél.
- Ahol meg a sövény a sziklánál végződik, ott magas, meredek gránitfal van - súgta Tulipán. - Ott ereszkedtem én le. De hogy feljusson valaki a sima sziklán, az valószínűtlen...
Tanácstalanul kuporogtak ott.
- Tán a másik oldalról könnyebb - vélte Csont Muki.
- Órákig tartana, amíg így átkúszunk. Inkább itt várjuk ki, amíg harcra kerül a sor, és közbevetjük magunkat... Mer a kalózok mindjárt előrerohannak, ha valaki kimozdul. A sík terepen hátrányosabb nekik a harc...
- Ez jó. Ha elkezdődik, akkor majd meglátjuk, hogy hol segíthetünk...
Mintegy feleletül a kérdésre, szaggatott hang kopogott fel az éjszakában:
- Ta-ta-ta-ta-ta!
Megszólalt a gépfegyver odafenn a barlangnál. Ez annyit jelent, hogy fedezik a lerohanásokat, és már eleve belepuskáznak a kalózokba.
A négy ember előhúzta a revolverét, másik kézben, kinél éppen ami volt, kés vagy balta, azután előre.
A barlangból kitörő csapat a Tulipán által elmondott stratégiával kezdte harcát. Harcát, amely reménytelennek látszott. A barlangbejárattól kétfelé sziklaösvény vezetett a füves terepre. Ezen a két ösvényen rohantak lefelé az ostromlottak. A barlang előtt az egyik gépfegyver szórta a tüzet a kalózokra, akik szintén egy-egy nagyobb csapattal törtettek feléjük, állandóan lövöldözve, hogy végezzenek velük, mielőtt az északi síkság nehezebben ellenőrizhető terepére érnek.
De mire odaérhettek volna a gépfegyvertűzön keresztül, mindkét csoport a szikla nyugati és keleti lejtőjének a vége felé elkezdett sziklatorlaszt emelni a körülöttük heverő kövekből.
A hold még mindig szélesen besugározta a szikla körüli terepet. Az egyik csoportot a Radzeer kapitánya, a Főorvos vezette, másikat a Tüskés Vanek.
- Hol a pótheveder? - lihegte Bunkó a gépfegyver mellől.
Ottfelejtették a barlangnál. Nagy baj! A gépfegyverük elnémult. Amennyire csak tellett tőlük, pisztollyal, sőt Holdvilág Charley puskával is tüzeltek a feléjük rohanókra, de úgy látszott, hogy egyes tűzzel nem tudták feltartani őket.
Tüskés Vanek csoportját elsősorban Dorian százados vezette, egyike a turistáknak. Megfelelő tartalékhevedernek birtokában a szikla másik oldalán megközelíthetetlenné tették golyóáradattal hevenyészett torlaszukat. A Főorvos csapata keményen tartotta magát, de válságos helyzetben. Az ellenfél egy része nyilván elérte a torlaszt.
Halottjuk még nem volt, de Buzgó Mócsing golyót kapott a bal karjába, miközben két revolverrel hadakozott, fogai között, minden eshetőségre készen, sziú indián módra egy konyhakést tartott.
- Húzódjunk vissza! - kiáltotta Bunkó.
- Nem lehet! Ha legyőznek odafenn bennünket, akkor hamarább hátba támadják Tüskés Vaneket.
Az ellenség nagy bakugrásokkal, időnként jobbra-balra elvetve magukat valami fedezék mögé, már megközelítették a torlaszt. Vad tűzharc volt. Egy bolondos golyó csipkés szélűre szakította kövér Peters fülcimpáját. Már sokfelé hevert arcra borult kalóz, aki soha többé nem kel föl, hogy tovább folytassa a harcot. De egy kis csoport sebesen kúszott és szökellt a barikád felé. Az utolsó pár lépés már minden meggondolás nélküli, veszett roham volt.
Az elsőt, aki felugrott a kőrakásra, a Főorvos úgy vágta fejbe a gépfegyverrel, melyet különös elhatározással harci bárddá nevezett ki, hogy kásává zúzott koponyával hanyatlott vissza. De a következő pillanatban másik kettő, majd három rohant a torlaszra, ezek is elhullottak a Főorvos és Bunkó ellenrohamában, de újabb négy-öt támadt helyettük, a helyzet már-már reménytelennek látszott. Ketten már bent küzdöttek a kőrakás mögött, vagy tízen elérték a sziklát, ahol néhány méternyi ösvényút választotta csak el őket a barikádig, és egy kétméteres óriás kitört közülük, felugrott a kősáncra, és történelmi időkből itt rozsdásodott roppant fringiáját meglóbálta a feje fölött, hogy lesújtson...
...Ekkor precíz pontossággal, valahonnan a sötétből, egy balta érkezett sietve, és szétloccsantotta a koponyáját.
És a sövény felől a torlaszhoz igyekvő banditákat oldalról, amerről nem várták és védtelenek voltak, gyors egymásutánban vagy húsz-harminc sortűzszerűen leadott lövés szétszórta.
A gyéren megmaradt támadók azután szedték a lábukat, ahogy csak tudták, fedezéket keresve mindenfelé. És a sövény mögül előbújtak a megmentők...
A barikád mögött gyorsan számot vetettek a harc eredményével. Bunkó rézsút a jobb szemöldökétől az orrtövén keresztül bal oldali állkapcsáig egy alapos kardvágástól vérzett, a Főorvos halántékát súrolta egy golyó, és a turistagőzös fűtőjét végképp elintézték egy döféssel. A másik súlyosan sérült az André de Rémieux első tisztje volt. Két matróz, ahogy ebben a helyzetben lehetséges volt, megpróbálta a tiszt súlyos tüdőlövését kötéssel ellátni.
A Főorvos csak zsebkendőjét szorongatta a halántékára, és ámultan nézte a halálarcú, csontvázkülsejű Holdvilág Charleyt:
- Te dobtad azt a fejszét?
- Vak vagy? A barikádon kívülről hajították, és ne jussak ki innen élve, ha nem a bozótok felől lőttek a gazemberekre. Enélkül valamennyien a fűbe haraptunk volna.
- Ki az ördög lehetett?
Közben felkúszott a négytagú mentőexpedíció az ösvényen a barikádig.
- Ne lőjetek!... mondta valaki halkan a torlaszon kívül.
Egyszerre tíz lövésre kész fegyver fordult a hang felé.
- Éljen! - szólt a Főorvos. - Ez a Rézgróf! Hányan vagytok?
- Itt van az egész inventár - mondta Fülig Jimmy, miközben négyen felemelkedtek és gyorsan beugráltak a kőtorlasz mögé. Csak úgy porzott azután a szikla az elkésett golyóktól, amivel az újonnan érkezőket fogadta a kalózok csapata.
- Alaposan körülnéztünk! - lihegte Tulipán.
- Mi van a túlsó oldalon? - kérdezte bántó, sipító, rekedt hangján a kövér Peters.
- Meg se tudták közelíteni őket, Tüskés Vanek úgy kaszált a gépfegyverrel - felelte a Rézgróf - Jó, hogy felőletek törtünk a sövényen át, mert ha nem érkeztünk idejében, már egyiktek sem él.
- Fennhagytuk a póthevedereket, különben bennünket sem közelítenek meg - szólt búsan Bunkó, és az ingéből tépést csinált, mert az orrtövénél erősen vérzett a vágás. - Rosszul jártunk egypáran.
- A szegény fűtő készen van.
- Azt hiszem, az első tiszt sem éri meg a reggelt - mondta Holdvilág Charley, aki fegyverét kezdte tisztogatni.
Valamennyien szerették volna tudni Fülig Jimmytől, hogy miféle expedícióval érkezett megmentésükre, de hát a Rézgróf és a Csont Muki meg az André de Rémieux néhány jelenlevő utasa nem tudhattak az ügyről. Így hát igyekeztek valahogy szemmel kifejezést adni kíváncsiságuknak.
Igen lehangoltak lettek azonban, amikor e jelentős pillantásuk után Fülig Jimmy végre beszélni kezdett. Megtudták, hogy a felkutatásukra küldött expedíció hajóstul, mindenestül eltűnt. És nincs rá mód, hogy megfejtsék a rejtélyt.
Sajnos, itt minden úgy volt, ahogy gondolták. Egy csepp vizük sem maradt a harcolóknak. Az utolsó kulacs italt a barlangban hagyták, ahol két öreg tudós, egy néger kisfiú és három nő maradt hátra. Nagyon elgyötört állapotban voltak.
A rejtély egy része most megoldódott a háromtagú "felmentő csapat" előtt, ahogy a Főorvos csendben elmesélte az eset előzményeit.
- Arról van szó, hogy ezek nem is turisták... Ezek itt valami csodakövet kerestek államilag. Egy mangánérc nevűt. És az volt a baj, hogy titkolództak. Úgy kezdődött, hogy mi is zátonyra futottunk, mit tesz Isten, szerencsésen, egy laposabb partrésznél, ahol árnyékosabb volt. - És egy gyors pillantást vetett Fülig Jimmyre. - Azonnal elhatároztuk, természetesen, hogy átmegyünk a másik hajótöréshez.
- Azt a kis cirkálót nem tudtátok aláásni a laza talajon annyira, hogy a dagály levigye? - szólt közbe Csont Muki, mert nem értette, hogyan lehetséges ez. - Hiszen alig billegett a zátonyon.
Többen is ránéztek egyszerre. Nem éppen egyszerre. Nem éppen barátságosan.
- Még jó - mondta epésen Buzgó Mócsing -, hogy nem felejtettetek el egy hajózási szaktanácsadót hozni! Mert azt nélkülöztük a legjobban.
- Egyáltalán - szólt a Főorvos Csont Mukihoz -, minek járatod te bele a pofádat mindenbe? Már te is vagy valaki?
- Jó, jó, csak folytasd! - szólt a Rézgróf.
Közben kireggeledett, és forrón érkezett a nap az amúgy is elcsigázott emberek kínzására.
- Tehát - magyarázta a Főorvos, és levette a zubbonyát - a mi hajónk (mit tesz Isten!) egész tűrhető helyen futott zátonyra. Természetesen azonnal ellátogattunk a turistákhoz, hogy kell-e segíteni? Ott sem esett baja embernek. Azután telt az idő. Vártuk, hogy felkutassanak. Ezek a pasasok, köztük öreg tudós is egynéhány, nem sokat érnek ilyen helyen. A sziget belsejét kutatták kalapácsokkal, és a hajón volt nekik a vízcsináló izé...
- Desztillátor - alkalmazta Csont Muki az imént ellesett szakkifejezést. - A tengerből vizet készít elpártolás útján...
Ismét vesztére szólt. Holdvilág Charley, aki éppen fegyverét tisztította, rosszindulatú pillantást vetett feléje:
- Nálad nem lehet bírni a sok pofázást. Mióta lettél te szakértő? Mindent megfigyelsz, mint valami főfelügyelő.
- És nem sok jövő vár arra főfelügyelőre, aki velünk egy magános zátonyon találkozik! - dünnyögte hozzá Buzgó Mócsing. Csont Muki nem tudta, miért utálják őt egyszerre úgy a barátai, hát mentegetődzni próbált.
- Én csak azért mondtam, hogy a cirkáló úgy feküdt a fövenyen...
- Hát ide figyelj! - szólt a halálfejű, kétméteres Holdvilág Charley, és ráemelte a puskatusát. - Hogy a cirkáló hogy fekszik a fövenyen, azt lehet, hogy te jobban tudott nálunk. De, hogy te hogy fogsz feküdni itt a fövenyen, ha tovább pofázol, és beléd mászok a puskatussal, az nem kétséges.
Csont Muki erre elővette a kését, a Rézgróf félrecsapta Holdvilág Charley kezéből a lendülő puskatust, Fülig Jimmy pedig szívének minden idegességével szintén közbelépett a béke érdekében és úgy kapta szájon Csont Mukit, hogy a távoli bokrok közé szédült, és így végre megnyugodtak a kedélyek, mert a Radzeer valamennyi embere ezt a pofont érezte nyugtalankodni a tenyerében.
Mondják, hogy Csont Muki még ma is sokat tűnődik azon, hogy miért kapta jóakaratú fiú létére ama hihetetlen nagy pofont, de senki sem magyarázza meg neki, mert a Radzeer ügyét a zátonnyal szépen befedte az idő, mint annyi más ügyet e marcona emberek múltjából.
- Na, mesélj tovább! - mondta a Rézgróf, miután a banditák tábora felé vetett egy pillantást. Reggel volt, a nap melegen tűzött. Azok nem mozdultak torlaszaik mögül. Mért harcoljanak? A szárazság kezükbe hullatja kockázat nélkül a vízhiányban megérő gyümölcsöt: a hajótörötteket.
- Hát aztán úgy volt - folytatta a Főorvos -, hogy a turisták közül sokan belázasodtak, mert hiába csináltak pallót, a mocsár csak belepte egyik napról a másikra, és nekik a hajóról a szigetre meg vissza ezen a ronda dágványon kellett nap mint nap, oda-vissza mászkálni. Így aztán nagy részük beköltözött ebbe a barlangba, a desztillátort áthooztuk a mi hajónkra, mert ez (mit tesz Isten!) szárazabb, a parthoz közelibb zátonyra futott, és innen hordták a legények az elpártolás útján - és mellékesen megvetően odabökött Csont Muki felé: - tehát semmi esetre sem átpártolás útján készült ivóvizet. De már annyian betegek voltak, hogy kényszerültek bennünket is munkába fogni.
- Miféle munkába? - kérdezte Fülig Jimmy.
- Hát eztet meg kell őrizni, mint hadititkot. Nem első eset, hogy a Titokzatos Szolgálat használ bennünket. Itten a szigeten valami festő rájött, hogy az a bizonyos mangánérc lehetséges. Amint említettem már, az valami technikai nyersanyagdolog, mint az olajforrás, vagy teszem a guanó. Kell a fegyverezéshez. És ezek a turisták nem is turisták, hanem Titokzatos Szolgák, és annyian belázasodtak, hogy muszáj volt nekik megbízni bennünk, és elmagyarázták, hogy miféle kőben lehetséges mangánérc. Így mi is csákányoztunk meg ástunk, ahogy begyakoroltuk néhányan a régi sumbavai szép napokban, mert ezt a fegyencipartelepen foglalkoztatásnak nevezik.
- És hányan mondják - dünnyögte gúnyosan Buzgó Mócsing - hogy a rovott múlt állami szolgálatban hátrányos előélet. Sokra mentek volna velünk a sumbavai rutin nélkül.
- Kuss! - intette társát a Rézgróf. - Annyifelé beszéltek, hogy nem érti az ember. Szóval segítettetek mangánércet kutatni?
- Itten csákányoztunk meg kerestük. Azután következett a rajtaütés! Az André de Rémieux-n már nem volt senki, de nálunk régi jó szokás, hogy ilyen környezetben őrség van a toronyban mindig. Így aztán nem ért egész készületlenül Sárkány Huang csirkefogóinak érkezése. Az első rohamot, amikor még arra számítottak, hogy meglepetéssel könnyű munkájuk lesz, úgy visszapofoztuk, hogy csomó szélhámos holta napjáig megemlegeti, ha ez a dátum nem volna már túlhaladott álláspont náluk. Így aztán éjszakára visszavonultak. De hát tudtuk jól, hogy ha kireggeledik, akkor majd bekerítenek, és okosabban támadnak kétfelől. Továbbá igen sokan vannak, nem volt mit tenni: éjszaka leszereltük a gépfegyvereket, meg elvittük a hajóról, amit lehetett. Szóval szépen, lassan, óvatosan a Radzeerről, mert (mit tesz Isten!) előnyösen állt a zátonyon, mi is visszavonultunk ide a barlangba. A sziklában legalább nem kaphattak hátba bennünket. A vízzel sem volt eleinte gondunk, mert naphosszat esett. De hát, úgy látszik, beáll a szárazság évszaka.
A Főorvos kifulladt. Rekkenő hőség lett lassanként: Holdvilág Charley, aki szokása szerint szempusztító alapossággal olajozta és tisztogatta fegyverét, befejezte az eléggé egyszerű történetet bajba jutott expedíciójukról.
- Persze megszimatolták a kutyák, hogy mi történt, és ahogy látjátok, körülfogtak bennünket, és megindult a halálos verseny. Előbb lesz-e itt egy kutató expedíció, vagy előbb köszönt be a száraz évszak, és kipörköl bennünket a barlangból?
A Rézgróf most a homlokára csapott:
- Szent Isten! Hiszen nekünk volt...
- Micsoda?
- A kulacsok!...
Csont Muki és Fülig Jimmy egyszerre kiáltottak fel.
Ugyanis néhány kulacs vizet ők lehoztak a hajóról a bőrzsákban, de az úton elhagyták. És ömlik a víz róluk, nyelvük, torkuk szikkadt, mint a tapló. Még csüggedtebben ültek ott kövek között, a sima, égő lávasziklán.
- Most nem csinálhatunk semmit! - szólt Holdvilág Charley, és rekedten zörgött a hang száraz gégéjében. - Talán este valamelyikünk átosonhat, hogy vizet szerezzen...
Kifulladt.
Gyilkos hőség feszítette a levegőt. Most visszatért Dorian, egy százados, akit hirtelen "nyugdíjaztak", hogy a mangánérckutatásban részt vehessen. A barlangban járt, ahol a tehetetleneket hagyták az utolsó vízadaggal.
- Hughes tanár - mondta szomorúan - már nem húzza estig, ha nem jutunk vízhez. Odafenn is elfogyott már az utolsó csepp.
- Sorsot húzunk - ajánlotta a Rézgróf. - Valamelyikünk kioson, hogy az elhagyott bőrzsákot megkeresse. Otthagytuk a nyugati folyópart tisztásán, ahol összetalálkoztunk Tulipánnal.
Az indítvány körülbelül megfelelt itt az etikai felfogásnak. Akik hibáztak valamiben, azok hozzák is helyre. Perdült egy pénzdarab, koppant... A Rézgróf nyert Fülig Jimmy ellen!... A fedélzetmester dobja a pénzdarabot, és (a fregattkapitánynak már ez a sorsa) megint csak veszít. A rekedt Peters rosszindulatúan Csont Mukihoz fordult:
- Ez mindenben egyetemi tanár! Amíg valaki zsebkéssel el nem vágja a tudományát!...
Közben Fülig Jimmy eltűnt. Ügyesen lekúszott a torlasz alá. Az ostromzár félkörén átjutni nehéz. A szikla közelében nem záródik ugyan a félkör, de mindkét oldalon sűrű bozót teszi lehetetlenné, hogy bárki is átjusson észrevétlenül. Ha egyet zörrenne ott valamelyik bokor, úgy sortűzzel árasztanák el a rablók. Nincs itt mit gondolkozni. Ez hazárdjáték. Próba, szerencse.
Vagy szerencsétlenség. Mindegy. A szikla aljánál ott fekszik még a fűben az óriási kalóz teteme. Odacsúszik vigyázva. Most ezt a hatalmas testet centiméterenként a legközelebbi kőkolonc mögé kell húzni, úgy, hogy az éberen figyelő rablók ne vegyenek észre semmit. Az esős évszaktól felvert növényzet elég dús, a mutatvány valahogy sikerül. Fentről észreveszik Jimmy működését és a Rézgróf indítványára heves tűz alá veszik a ellenség torlaszát.
Hadihajóknál bevált. Működ puskaporból. Mert a rekkenő, szellőtlen forróságban nagyon lassan terjed a lőporfüst. Fülig Jimmy bugyogót, egy vérmocskos selyemköpenyt kapkod magára, és széles szalmakalap éppen elég fekszik szanaszét. Na most már nyilvánosan itt is, ott is fedezéket keresve, szökdécsel a rablók barikádja elé. Arcát a széles karimájú kalap szinte egészen eltakarja. A banditák nem lőnek, mert azt hiszik, hogy egy sebesült társuk magához tért és visszakívánkozik. A torlaszról nyomban tüzelnek, de abban biztos lehet, hogy gondosan másfelé céloznak...
...Most mintha a sűrű golyózápor elől akarna szökni, oldalt kanyarodik, a bozótok közé ugrik, a kalózok még szurkolnak is érte. Azután... egy másodperc az egész, átgázolva cserjéken, tüskéken, kiszabadult az ostromgyűrűből. Most gyorsan a tengerpartra siet, és a part mentén igyekszik elérni a táborhelyet. Ott a palmyracsoport... Visszafelé, a Radzeer irányából, ennél a facsoportnál választotta ki a kémlelőhelyet. Körülbelül kiszámítja az elhagyott táborhely irányát, és bevág a sűrűbe. Lehajolva tapogatódzik. Az összeérő fakoronák éjszakai sötétjében kell célt érnie. Néhány perc múlva, különös szerencsével, megtalálja a bőrzsákot. Gyorsan letérdel és...
És hátulról úgy csapják fejbe egy ajtóval, hogy félig kábultan összeroskad, és még hallja, hogy a támadó így kiált:
- Ez aztán az aranyos Sztrovacsek! Menetrend szerint érkezett, mondhatom... Hoppá, galambocskám, csak ne ugrálj!... Annyit kaphatsz a fejedre, amennyit akarsz, ebben én nagy gavallér vagyok...
És mielőtt Fülig Jimmy feltápászkodott volna, Wagner úr, jelzett gavallériáját igazolva, úgy vágta fejbe kétszer az ajtóval, hogy minden elsötétedett előtte, és eszméletlenül fekve maradt...
A második csoport a szikla túlsó végében ugyancsak egy gépfegyverállás torlasza mögött halódott a szomjúságtól. Dorian százados, aki a vízhiány és a hőség ellenére nem takarékoskodott a testmozgással, ide is, oda is elment, hogy az emberekbe lelket öntsön, ami a kilátástalan helyzetben meddő igyekvés volt.
- Most már perceken belül este lesz - mondta Tüskés Vaneknek, aki még lábon volt, az igaz, hogy a torlasznak dőlve, de még mosolygott is repedező, duzzadt szájával.
- Este lesz - felelte a matróz. - Holnap még reggel is lesz, de napszállta már nem lesz nekünk több.
- A maga társai jól bírják, csak a "civilekkel" van baj. A mérnök bírja legkevésbé... Hát ez mi az ördög?!
A martalócoknak is elállt a szemük-szájuk. Ilyen csodát még nem látott a világ! A nyugati bozótok felől váratlanul megjelent egy őrült!
Hónaljig nyitott bugyogó volt rajta, és felette nyitott, sárga selyemköpeny, viszont teljesen rongyos, elefánttalpnyi fekete cipőket viselt, fekete keménykalapot; de ez már víziószerűen félelmetes, hogy mint valami aktatáskát, egy ajtót visz könnyedén a jobb oldalához szorítva. Ha nem ilyen meglepő a külseje, úgy lehet, hogy nyomban végez vele egy sortűz, amely így késve dördül el. Ezért meggyorsítja nagy, nyugodt lépteit, melyek egyben szélesek is, hogy magasra emelt lábbal elkerülje leffenő, ormótlan cipőtalpait, a torlaszhoz megy, de már előtte nagyot rikolt és megemeli a kalapját:
- A Tüskés sztrovacsek! Ajánlom magamat!... Mindig megtiszteltetés egy nagy csibésszel találkozni... No nézd csak! Szent Isten! Ezek itt valódi golyókat lőnek! - És lihegve beugrik a torlasz mögé: - Hát itt egy kész életveszély járkálni...
Küszködő, nehéz hangon magyarázza a félelmetes, kék szakállú jövevényt Tüskés Vanek:
- Ez egy ütődött világcsavargó... Már húsz éve minden pillanatban végezhet vele az alkohol... - és rövid lihegés után Wagner úrhoz fordul: - Hogy a pokolba kerültél ide?
- Látod, ebben igazad van! Engem megbízott my old great Cap'n, a Kalóz Pepilia, a hajóskapitányság királynője, hogy azt mondta: "Nézd te Wagner kitűnő cimborám ugyan kérlek, ülj csónakba, evezzél, pajtás, a szigetre, ott van három ember, mind nagy csibész, csupa jó pofa, a Fülig Fred és a Csontos Rézgróf meg a Muki Olivér! Mondsza nekik komám, hogy én elmegyek egy szigetre vizet hozni!... És hogy ne aggódjanak, mert jól vagyok." Hát elhoztam ezt az üzenetet!...
Még más mindenfélét is mondott, de azt nem érdemes fejbe tartani. A fő hogy ti itt ne aggódjatok, mert ő jól van, csak vízért ment, de lehet, hogy ez is elmúlik, mert erős a természete neki.
- Vizet!... - hörögte egy eszméletlen matróz.
- Tessék parancsolni! Ez annyit küldött velem, hogy semmi értelme...
Csoda.
Wagner úr kinyitotta a köpenyét, és keresztbe, hosszába, körös-körül vagy nyolc hatalmas kulacs függött róla!
Az elgyötört emberek egyszerre nyögtek fel kiáltás helyett. Dorian néhány kulaccsal a barlangba, majd a másik torlaszhoz rohant...
Víz! Víz!
A nap utolsó, haragosvörös, széles pásztái égették a szigetet, és a sír felé gyötrődött testekben megújult az érő, az élet...
Tüskés Vanek megtörölte a száját, és odanyújtotta Wagner úrnak a kulacsot:
- Igyál csak, öregem! Te aztán megérdemled a vizet.
A vén, ráncos, bibircsókos arc mélységes szomorúsággal nézett a Tüskésre.
- Hát bántottam én valakit? - szólt búsan. - Miért engem akartok kínozni?... Vidd azt a vizes sztrovacseket a rablóknak, mert ajtómra mondom, nem ismerlek többé!
És elővette belső zsebéből kétliteres pálinkásüvegét, hogy jót húzzon belőle. Hogy Wagner úrból még valamit is kivegyenek Kalóz Pepi üzenetére nézve, az meddő igyekvés volt. De mit is üzenhetett még? Helyesen tette, hogy elment vízért, de mire a legközelebbi szigetről visszatér, élő ember itt nincs már közülük.
Közben leszállt az éjszaka. A kékszakállú röhögve támolygott ide-oda. A másik táborban már mérsékeltebb örömmel fogadták:
- Azt nem tudod hogy hozhat-e valahogy segítséget a Vakapád? - kérdezte a Rézgróf.
- Tessék?... Biztos, valami rendőrségre mennek!... Az a nő annyit beszél, hogy a felét sem lehet érteni.
Nem érdemes remélni. A nő vizet akar hozni, és azért küldte Wagnert az üzenettel, mert ez volt az egyetlen nélkülözhető, sőt nélkülözendő egyén a hajón. Képtelenség segítséget remélni. A messzi Marquesas-csoport van a legközelebb, és ez a pár kulacs víz semeddig sem elég. Fele utat se tették meg, és már nincs élő.
...Másnap, szinte cseppekre beosztott vízadaggal kínlódva, csüggedten rostokoltak reménytelen helyzetükben. Várták Fülig Jimmyt. Mert ki sejtette volna hogy Wagner úr néhányszor fejére ütötte az ajtót? És ha Wagner úr nem alszik a tikkadt reggelen, ajtóját magára terítve? Ha elmondja véletlenül a kalandját, vagy mondjuk Fülig Jimmy visszatér némi vízzel? Mit számít? Sorsukat a hőség és ez a helyzet megpecsételte.
- Marhaságot csináltunk! - dünnyögte a Főorvos.
- No de legalább nem csinálunk többet az életben marhaságot. Még egyebet se - dörmögte rá Holdvilág Charley, és belekémlelt a puskacsőbe, hogy a drótnyelű, hosszú kefe kellően átolajozta-e a golyójáratot. Csendben ültek, mert nem volt itt már beszélnivaló...
Ott lenn, félkörben, a torlaszok mögött készen állnak a fegyveres martalócok. Távolabb mintha a széles, nagy vezéri sátor körül némi zűrzavar kezdődne. Vagy csak összecsődültek csevegni?
Az André de Rémieux első tisztje kiszenvedett. Ott a szikla alján a lehetséges végtisztességgel elföldelték. Hogy lesz-e, aki őket eltemesse, több, mint kétséges.
Egyik eseménytelen, csüggedt óra követte a másikat...
Egyszer csak Holdvilág Charley olyan rémült, éles hangon, amilyet tőle sohasem hallottak, nagyot kiáltott:
- Oda nézzetek!
Valamennyien kinyújtott karja irányába fordultak. A torlaszhoz vezető lejtő elé. És kimeredt szemmel, tátott szájjal, egyetlen hangra képtelenül, megdöbbenésükben úgy maradtak bambán, elzsibbadtan, mintha hirtelen megőrültek volna, és egyazon jelentést látnák mindannyian.
Magános ember jött egykedvűen az ellenfél tábora felől.
És ez a magános ember Piszkos Fred volt! A Kapitány!
...Alsókarjára dobott kabáttal lépkedett, zsebre dugott kézzel, imbolygó felsőtesttel, közömbösen, a lábainál szétporló kavicsot nézegetve, mintha csak valami friscói sikátorban a legközelebbi csapszék félé ballagna. Amikor a torlaszhoz ért, némi utálattal tekintett a társaságra, egyet bökött feléjük az állával, és így szólt:
- Lehet csomagolni, hazamehettek!...
Mi történt a Vakapáddal?
A végtelenül nyugodt ég és víz nem nyelte el, ez bizonyos.
A legvalószínűbb feltevés, a Zöld Pofa közbelépését illetően (aki olykor láthatárig érő, fekete köpenyének szegélyével vontatóra veszi a néki tetsző gőzöst), utóbb szintén tévedésnek bizonyult. Lógás Hugó ugyan hallotta tilinkózni, és mielőtt a hold feljött a tenger peremén, fehérlő izzásban jóindulatúan vigyorgó csontkoponyáját is észlelte néhány pillanatra, és így kellett lenni, mert nagyon részeg volt, és ebben az állapotban jóval tisztábban lát, mint egyébként. De Lógás Hugó szerint a Zöld Pofa csak szemügyre vette a hajót, ám úgy látszik, nem tetszett neki a gőzös, mert visszabújt az óceán szegélye alá.
A Vakapád rejtelmes felszívódása ezen az éjszakán így történt.
Miután a három ember csónakját elfedte az esti homály, előrelátható eseménytelenséggel elkezdődött a lehorgonyzott hajókon szokásos vontatott tempójú élet. Lógás Hugó a szvetterét foldozta, és a Vörös Vaszics most végre szétszedte a csapágy körül olajkulimászban füstölgő géprészt, ahonnan már Tahiti óta idegesíti valami oda nem tartozó zörgés. A Stráfos egy szellőztetőablakon ül, térdig felgyűrt nadrágban, és lábszárait mossa. Néha egy-egy sirály, amint alacsonyan kering, szárny iránt ferdülve zuhan, mint valami apró, legújabb típusú stuka, és lecsap a konyhalefolyóból özönlő ételhulladékra.
Kalóz Pepi egyre ott állt azon a helyen, és azonmód, ahogy eltűnni látta a csónakba szállt három embert. Sötétbe meredt szemmel leste, hogy visszatérjenek. Nehéz érzés vonaglott a szíve és a torka között. Minden idegszálával érezte a veszélyt. És várta, hogy a Rézgróf dallamos hangja, az a lassú, mély zengésű hang, mely sűrűn múlik halk nevetésbe, visszafelé közeledjék.
De hiába várt ott, a korlátnak dőlve.
Csak a víz loccsant néha, amint egy-egy ficánkoló repülőhal felvetette magát, és visszahullott ismét. Közben leszállt a mélységesen sűrű köd az óceánra. Ki tudja, meddig állt így egy helyben? Órák teltek el közben. Később a sűrű ködtől féloldali fejfájás kínozta, és benyitott a fülkéjébe és...
És moccanni sem bírt meglepetésében! Letapadt a küszöbre ijedten, azt hitte, hogy álmodik...
Egy megdöbbentően kétes külsejű, szakállas öreg ült az asztalánál, és rumját itta.
- Hallott maga rólam? - kérdezte a kecskeszakállas egyén minden egyéb helyett. A nő abban a pillanatban tudta, hogy ki ez.
- Piszkos Fred!
- A Kapitány - egészítette ki dörmögve. - Gyorsan kell cselekedni, hát közlöm, hogy felettese vagyok, Miss Cunesburry...
Ebből egy szó sem volt igaz. Szépen átkutatta a nő holmiját rövid ott időzése alatt, és kerülni akarta a hosszas rábeszélést, mert az ilyen szoknyás sokat akadékoskodik.
- Ön tudja a nevemet...
- Mondom, hogy felettese vagyok a Szolgálatnál, Anderson ellentengernagy küldött. Nincs percnyi idő.
- De hogy kerül ide?
- A Hountler nem sok lármával, lesötétített fedélzettel megközelítette ezt a tragacsot. Most elmeséljem, hogy áteveztem, kerülve a zajt, felmásztam a horgonyláncon... Nem szeretek sokat beszélni. Nincs több rum?
- Nincs... De tessék whisky. Szóval, kérem - kezdte izgatottan -, hárman partra eveztek.
- Tudok róla. Nem kell aggódnia. Ha egyszer itt vagyok, akkor néhány csibésszel nem lesz baj. De önnek fontos szerepe van az ügyben. Azonnal teljes gőzzel visszamegy Marquesasig, és annyi édesvizet vesz fel, amennyi csak elfér a hajón. Ha talál járművet, vegye vontatókötélre, és vizet, vizet, vizet, amennyit csak tud és amilyen gyorsan csak lehet, különben még én sem tudok segíteni. Tíz napra való van az egész társaság számára, és azt majd lefelezzük esetleg.
- No és akik most a parton vannak, a Rézgróf és...
Piszkos Fred elővette hátsó zsebéből tenyérnyi nagyságú, ócska zsebóráját:
- Igazítsuk össze az óráinkat. A fecsegés nem kenyerem. Ha tíz perc múlva nem szedte fel a horgonyt, akkor magát teszem felelőssé azért, ami bekövetkezik. Nálam 11 óra 50 percet mutat az óra! Jó éjszakát!
Ezzel sarkon fordult, és máris otthagyta Kalóz Pepit, mindössze egyet bökve a sipkája ellenzőjén, amit egy jóakaratú megfigyelő köszönésnek is értelmezhetett.
Mire a nő kisietett utána, már nem látta sehol. Eltűnt, ahogy jött: észrevétlenül, hirtelen, mint valami jelentés...
12 óra.
...Piszkos Fred a Hountler kapitányi hídján türelmetlenül rágcsált egy bagódarabot. Nem sok szem látta volna azt a szürkés kontúrt az éjszaka egyforma sötétjében, amit a Kapitány tekintete figyelt... Azután ez a hajszálnyi, távoli körvonal, a Vakapád, megrezdült, elbontakozott, és lassú vonulással belemúlt az éjbe... A karvalyujjú, kemény, vén kéz az ősz szakállról lenyúlt a szócsőért és beledünnyögött:
- Teljes gőz!... Féljobb!... Előre!
És elkezdődött a halálos játszma.
Sárkány Huang vezéri sátrában idegesen szürcsölte a teáját. Hetek óta vesztegel itt, több embere elhullott ennél a vállalkozásnál, mintha egy népes szigetet támadott volna meg, és azt is sejtette már, hogy mielőtt elvégzi feladatát, még sok jó embere fog a fűbe harapni. Az ördög vitte volna el a csirkefogókat azzal a cirkálóval! Ha ezek a tengeri martalócok nincsenek itt, már régen lebonyolította volna az üzletet, és otthon lenne. Ezt közölte is a sátrában tartózkodó európai vendégével, egy sovány, csontos, hosszú egyénnel.
- Sokkal több pénzt kell majd kapnom. Te nem mondtad, hogy ez az elátkozott Radzeer is belejátszik az ügybe.
- Én sem tudtam - dünnyögte az európai. - Megfoghatatlan indiszkréció, hogy ilyen alakokat is beleavattak a dolgokba.
- A legjobb embereim elhullottak.
- Kárpótlásul a kétszeresét kapod annak, amit ígértem, ha vége a harcnak!
Most Juan-Fen, a kalóz főembere sietett a sátorba idegesen.
- Nagy Huan! Egy gőzösről a partra jött csónakkal... az az undorító fehér varázsló, akit a Sárkányok Tisztátlan Anyjának nevezünk.
- Piszkos Fred! - hüledezett a kalózvezér. - Vezessétek ide.
Piszkos Fred úgy lépett a sátorba, mintha a southamptoni Royal Park kávéházba tért be egy feketére. Valamit morgott, és itt is úgy bökte meg hüvelykujjával a sapkáját, hogy köszönésnek vehette, aki nagyon akarta.
- Mit akarsz, Sárkányok Tisztátlan Atyja?... Figyelmeztetlek, hogy az első gyanús gondolatra agyonlövetlek.
- Nem ajánlom - szólt jóakaratúlag. Azután leült, és töltött magának a teából. - Különben is úgy tudtam, hogy a barátod vagyok, Sárkány Huang. Erre ittam is veled, a házadban.
- Ez igaz... De te mindig mást gondolsz, amikor mást mondasz.
- No, most bebizonyítom, hogy tévedsz - felelte az öreg, bólintott, kiitta a teáját, és így szólt: - Mert barátok vagyunk, hát ígérem, hogy ha nem csinálsz semmiféle galibát, és leteszi valamennyi embered a fegyvert, akkor: egye fene! Futni hagylak benneteket, pedig szép pénzt kínáltak érted Jáván.
Sárkány Huang felugrott, és kirántotta tenyérnyi ócska fringiáját.
- Azt akarod, hogy kettévágjalak?
- Ezt szívesen elkerülném - felelte, és újra teát töltött magának. - Jól ismersz engem, és én jól ismerlek téged. Tudod, ha ilyet mondok, akkor okom is van reá.
- Én pedig nem szívesen ölnélek meg, mert te egy elátkozott varázsló vagy, és a véred szerencsétlenséget hozna kardomra.
- Ez a legkevesebb, ami veled halálom után történne.
- Az ördögbe is! - szólt közbe az európai, akinek ez a hosszadalmas beszélgetés ostoba volt. - Azt mondja meg, hogy miért szólította fel Sárkány Huangot, a rettenthetetlen vezért fegyverletételre.
- Maga kicsoda? - kérdezte Piszkos Fred, és jobban szemügyre vette az európait.
- Ez az úr barátom és vendégem...
- És ő ajánlott neked pénzt a rablótámadásért... Csak maradjon nyugodtan ülve, mert mire revolveréhez hozzájut, halott ember...
Úgy Sárkány Huang, mint az európai zavarban álltak, és ahogy ez már szokás volt, minden fegyver vagy erőszak nélkül Piszkos Fred uralkodott a helyzeten.
- Mondd meg, hogy miért jöttél, s miért fenyegettél, holott barátod vagyok? - kérdezte a rablóvezér.
- Néhány emberemmel egy cethalászhajón útban rádiójeleket vettünk fel. Gondolhatod, hogy nem jöttem ide a Hountlerrel támadást intézni ellened. De a rádiójel úgy szólt, hogy a tizenötezer tonnás Southampton csatahajó teljes gőzzel útban van ide, hogy elintézzen téged az embereiddel együtt.
- Ez nem igaz! - mondta az európai. - Puszta blöff!
- Maga fogja be a száját, ha tiszteletre méltó tengeri sárkányok tárgyalnak - mondta Piszkos Fred.
Sárkány Huang nem nagyon szívlelte az európait, mint ez már az előzményekből is kitűnt. Az ügy azonban elsősorban őt érintette:
- Ezt te csak megtévesztésül mondod - mondta Piszkos Frednek -, mert az ellenségemen akarsz segíteni.
- Ha nem hiszed, hát jól van. Én figyelmeztettelek. Az André de Rémieux utasai között előkelő angol urak vannak.
- Mire segítség érkezik, végzünk velük! - kiáltotta a rablóvezér. - Különben is híres vagy arról, hogy sohasem mondasz igazat, és ezzel néha megijeszted az embereket, és legyőzöd őket...
- Szerintem is blöff az egész - mondta az európai. - A Southampton csatahajót nem fogják erre a célra alkalmazni.
- Nekem mindegy. Figyelmeztettelek, Sárkány Huang, mert a barátom vagy, és erre a házadban ittam veled - fedezte Piszkos Fred a visszavonulást. - Erről minden tengeren tudnak, és ezért jöttem ide. Csak barátságból.
- Szabadon bocsátlak, ha azonnal a hajódra mégy, és elhagyod a sziget környékét. Mert te olyan vagy, hogy kieszelsz valamit, és egymagadban halomra döntöd a számításaimat.
Piszkos Fredet erős fegyveres kísérettel a tengerpartra vezették, ahol csónakba ült. A Hountler csónakja volt. Elkötötte a gyökérről, amelynél kikötött érkezésekor, és visszaevezett a nem messze veszteglő cethalászhajójához. Kissé rosszkedvű volt, mert a blöffje sem sikerült. Viszont mégis meg kellett volna mentenie ezeket az embereket.
A hajóról lebocsátottak egy kötéllétrát, és az öreg megindult felfelé.
A hajó messze eltávolodott a szigettől. Ezalatt történt a barlangban ostromlottak kirohanása, akik reménytelen helyzetben tartották magukat kétoldalt a szikla alján. Piszkos Fred ezalatt részint tanácskozott embereivel, részint pálinkásüvege mellett töprengett. Azt hitte, egyszerűen megijeszti a rablókat, de ez nem sikerült.
Amikor végre kialakult benne valami...
Puff! Géphiba. A Hountler mozdulatlan lesz.
Alattomos hínártömegek csavarodtak, tekergődztek a hajócsavarra, amíg annyira körülszőtték, hogy egyszer csak megállt. És a teljes gőzzel dolgozó gépben valami reccsent, tört, pattant...
A Kapitány éktelenül káromkodott!
Sok ember kínhalála következik be, ha a géphiba nem reparálható meg gyorsan. A matróz, aki kötélre erősítve, késsel a kezében sűrűn lebukott a csavarhoz, hogy szétvagdossa az iszalagot, elég szerencsésen nem hívta fel magára a mindenfelé hemzsegő cápák figyelmét. Sziszifuszi munka volt. Hajnalban felváltotta egy másik matróz. A gépházban folyt a szerelés. Nehezen. Nem lehetett kipróbálni a munka eredményét, amíg a csavar állt, és a gépet sem indíthatták. A sziget felől lövések ropogása hallatszik... és múlnak, múlnak az órák, múlik az idő, míg végül jó egy nap késéssel ismét nekivág a Hountler a sziget északi csücske felé.
Egészen addig haladt, amíg megpillantotta Sárkány Huang óriási vitorlását, melynek fedélzetén sorba rakva állt valamennyi vizeshordó. Az elmúlt zivataros napokban rakták fel így a hordókat, régi hajós szokás szerint, hogy felfogják az esőt, és így az elhasznált vízmennyiséget a bőséges trópusi zivatar állandóan pótolja. Csak leemelik a hordó fedelét, amikor zuhogni kezd, és betakarják, ha kiderül.
A Hountler szép lassan visszatért, és elindult a partirány mentén, szinte unatkozva, mintegy céltalanul a hatalmas vitorlással párhuzamos irányban. Sárkány Huang ezt megtiltotta, de végre mit árthat itt az a hajó. A kutya sem törődött vele. Néhány mezítlábas ember fegyver nélkül a kis gőzösön, amelynek egyetlen ágyúja sincs... Mit tehet?
De nem tudták, hogy ott van Pofa Jenő. A híres Pofa Jenő!
Egy remek szigonyos!
És ott volt a légsűrítéses szigonyvető készülék. Különös módon három egymás mellett. Így szerelték fel hamarjában. Jó néhány csomónyi sodrony feltekerve a szigonyhoz, hogy találat esetén leforogjon a bálna nyomán. Bolond emberek, hogy felszerelik már eleve a pótgépeket is. Legfeljebb ezt gondolhatta az, aki értett hozzá. Azt már ugyan ki figyelhette volna meg hogy nyugodtan, tempósan felcsavarnak a három szigonyra három hegyes, bálnaölő gránátot? Egyáltalán: ki bolond figyelni ilyen hőségben?
A Hountler lassanként egy vonalba ért a vitorlással. A Kapitány ott állt a helyén, és egykedvűen bekiáltott a szócsőbe:
- Teljes gőz! Előre!
Ugyanekkor: Baaang!
Pukkanás, majd a levegőn átzengő sodronyok sivítása!... Az első szigony betalál a hordó közé...
Zumm! Zitty!... A gránát explodál!
Buum... Brrr... Bumm!!
Hatalmas robbanás remegteti meg a szigetet.
...Ugyanis, amint a vitorlással átellenbe került a gőzös, gyors egymásutánban három szigony süvöltött a schooner fedélzetén elhelyezett ivóvizes hordótömeg közé. És a bekövetkező robbanás úgy vágta szét a vízállományt, hogy egy napra való ital sem maradt a deszkaroncsok között!
Azután a főárboc szép lassan, mintegy az esemény epilógusául végigdőlt hosszában, magával hasítva valamennyi jelentősebb vitorlát. És a Hountler hatalmas kanyarral siklott, hogy gyorsan lőtávolon kívül kerüljön.
Sárkány Huang dermedten hallgatta a jelentést. Azután közölték, hogy a Hountlerről valaki egy csónakban a partig jött. Piszkos Fred érkezett.
Egyedül!
- Tárgyalni jöttem hozzád, Sárkány Huang - mondta nyugodtan.
- Most téged parázson megsütlek!
- Ha tetszik, akár élve megehettek - felelte egykedvűen az öreg. - De mit fogtok rám inni?
- Átkozott!
- Hát ahogy mondtam, Sárkány Huang - folytatta kedélyesen és teát töltött ismét. Az európaira ügyet sem vetett. Mivel barátom vagy, hát futni hagylak. Bolondos szívem van, mit csináljak? De egy órán belül letenni a fegyvert. Az én hajósaim nagyon gyávák, tehát a Hountlerről csak akkor kaphatsz vizet ha visszaevezek, és az embereket megnyugtatom, hogy ne idegeskedjenek. Akkor te naponta elvihetsz egy csónakon fél fejadagot minden rablónak, és ha megjön Marquesas felől a vízutánpótlás, berakodhatsz magadnak annyit, amennyi hazafelé kell. Közben a Radzeer emberei őriznek majd a bandáddal együtt. Okos ember vagy, minek vitatkoznál?... Hát oda hordjátok össze a fegyvereket, a tisztás közepére, mire visszajöttem. Most szólok azoknak ott, a sziklán.
Ez tiszta dolog volt. Nem lett volna a bölcsességéről híres keleti fajta fia Sárkány Huang, ha hiábavaló dühvel és toporzékolással tölti az idejét. Különösen ilyen melegben, ennyi emberrel, víz nélkül. Máris mindenki szomjas volt, miután tudták, hogy nincs víz.
...Egy óránál hamarabb ott volt egy halomban valamennyi fegyver, és az ostromlottakból győzők lettek. Lövésre készen felfejlődtek félkaréjban, és közrefogták a kalózokat.
Egy jelentéktelen szerencsétlenség is történt. Valahol, kideríthetetlen helyen elsült egy puska, és véletlenül az európai értelmi szerzőt fejbe találta a golyó. Senki sem sajnálta. A kalózok csakúgy, mint a hajótöröttek, neki köszönhettek minden bajt.
...Piszkos Fred szavának állt. Mit tegyen? Bolondos szíve van... Amikor befutott a Vakapád, Sárkány Huangot, régi cimboráját, megfelelő vízmennyiséggel felszerelten futni hagyta.
Kalóz Pepi és a Rézgróf találkozása mindkettőjük számára bátor cselekedeteik legszebb jutalma volt.
De a legnagyobb elégtétel és hódolat a Kapitányt várta.
A Radzeer teljes személyzete összeállt, és elhatározta, hogy mielőtt elindulnának hazafelé, mert (mit tesz Isten!) a cirkálót sikerült lecsúsztatni a zátonyról: felkeresik a Kapitányt, és ünnepélyesen elégtételt szolgáltatnak neki, amiért annak idején rajtakapták, amint lopott.
Mire azonban hajnaltájt levonultak a partra, a Hountler már régen felszedte a horgonyait, és füstje sem látszott horizonton.
Őfelsége
Samtónio főherceg ur (és kiráj)
Almira Vár
Bolontsák Sziget
Kedves Kiráj ur és tekintetes hozzátartozói!
Vettem még Tahitiban kecses uralkodói hüségének nyilvánulását. Azóta csuda hecc volt! Nem tudom emlitettem-e már, hoty van esz a róla elnevezett Kapitány aki mindég kavarja. Hát nem fogja hinni! Mostanmegint benne volt! És megint hátulról mejbe! Mert annak olyan csavaros az esze (a fejibe), hoty nincs az a propeller, aki annyi menetü, fordulaszámilag.
Hát ez eccerüen már akkormikor Friszkóba beszéltünk, tutta, hoty mért vagyok én ott és mitől (atol, mint emlitém, de ezt asz egyet ő sem nem tutta.) És esz követett bennünket avval a dög hajóval, mert most már dühös vagyok rá mer annyian voltunk hoty alig jutott valakire pénz, pedig a Rézgróf nevü kormányos feleségül vette a hajóskapitányt és nászajándékul lemondott a javáról a javunkra, meg a jutalom is ránk maradt örökségül, mivel megnősült, szegény.
Szerencsével odaértem a Rótbizony Kurzóje szigetre, a Rézgróffal és a Csont Mukival (nem tudom felséked haverkodott-e vele, de esz is magunkfajta jó pofa, csak gépeszetekről járattya az ugatását mindig és azt nem állhatják a Radzeeren) szóval mire visszatérünk az Archipelre, kiderül hoty kalózok ostromolnak bennünket. Esz zürzavaros de ha látta volna Felsék nem olvasná soraimat jóindulatu lekmagasabb vigyorgással. Mer amikor láttam a vért a kapitányi fülkében az olyan érzékenyen érinte, mint két egészen egyforma naty pofon. Vagy még mélyebben.
Végül azonban esz a Piszok Alfréd nevü (az mindig kavarja és pont engem keres ki, a Föld globusztekéjén) feltalálta az újmódi vadászhajót: Kilőtte nekik a vizet a hordóból! Erre következett az általános nyilvános fegyveres letétel.
Egy szál vén szakállas csirkefogó letartóztata vagy százhusz kalózt!
De irgalmazot nekik és nem kisérte be őket semmiféle kerületi kapitánysákba.
Gyönyörü volt Anderson ellentlottanagy őszirségénél uralói időimből is emlékezetes, szép látványos és unalmas, szerkli nevü udvari körhallás. Esz sorba lekezelt minket. És mondá, hogy örömmel tüszne a Buszkó Mócsinngnak (aki a karján sebesült meg) és a Bunkónak (akinek miszklibe vágták a pofáját) 1-1 érdemrendest.
De esz a Piszok Alfréd nem jött el!
Eszt csak három dolog érdekli: a pénz és más semmi meg a velemszembeni kitólás. Amig én is egyszer mék kitólok valamelyik szemével. Mék a kékszakálu is mekjelent és a lépcsőhászba, egy ruhatáros lesegitette róla asz ajtót. (Esz a hülye mindent magával cipel!)
Aporpó! Jó hogy levelembe idésztem eszt a hojagot!
Mer a végén a Kékszakállunak is vissza attam a kölcsönt, illetve vissza vettem tőle. Mer esz kényszerbe hozott Vakapád bérlésénél, hoty nekem muszáj legyen az egy harmadot nekije adni. Pedig neki a munkájáért igaszán nem jár keresmény. Hacsak nem számítom hoty egyszer, asz őrtoronyból pont a Rézgróf fejére ejté az ajtót. Eszért jár valami pénc, de nem ety harmad. Ő más különben csak iszik meg énekel meg ölelget mindenkit. (Hiába ütik fejbe.) Hát örültem, hoty az ety harmad felét visszaatta.
De eszt Felséknek köszönhetném!
Utyanis: Egy keltebb levélben Felséknek közlésbe nyilvánoztam, hoty van esz a Kékszakáll, aki hiresség és kérdém hogy Felsék ismeri-e? Friszkóban most mek kaptam a hüséges válasz sorait, melyben Felsék felel kérdésemre. És megemliti, hoty csak 1 Kékszakállról hallott, aszt is inkább olvasva.
Én sajnos alik jutok ujsághoz!
És aszt irá Felsék, hoty eszen hires Kékszakálli élettörténet rajszát mindenki olvashatta. Sőt egy zenés operaelőadást is tud róla.
Esz nagyon 1-ezett! Mer a Wagner mindég asz operával jö, amihez köze van! És Felsék megirta, miszerint erről a Kékszakállról megirták, hogy bigámizásban élt, többnejü feleségekkel, amit a törvény szigoru üldözéssel büntet. És azt írá, hoty esz a Kékszakáll, ha már nem köllött neki valamelyik feleség, el tette a bizonyost a láb alól, gyilkolás vétségével. Felsék aszt is irá, hoty esz valószinüleg nem aszonos Kékszakállu a Wagner nevü részegessel. De én kipróbáltam.
Felsék, minden egyezik! Ő az!
Nem is lehetséges két ember a világon ennyire kék szakállal. Nem is lehetséges két olyan pofon a világon, mint amilyent a Hallgatag (vagy 8 emeletes) Trugics ennek a Wagnernek adott, hogy start fejest ugrott a szománcba. Kirpóbáltam őt a Háromárbócos Szódavízben, hogy ő e az, akiről Felsék ír. Szemtől szembe mondtam neki, váratlanul így:
"Te Wagner! Te ne tagadd, hogy bigámizást vétkeztél! Neked töpp feleséged volt!"
Felsék! Ez trafált! A pasas térdre esett!
"Könyörülj!... Drága cimborám sztovatsek! Aszt hittem, senki sem tuggya mer Délamerikában volt."
"Látod marha! Mer véletlenül Szamtamiónió főhercegi kiráj megtudta rólad és megírta és lapokban is vólt, hoty mék kettőnél is töpp nősülésben voltál vétkes."
Eszt beismerte, de aszt állitja hogy a neve nélkül. Szóval még hamisabbal mint amilyen most van neki. És Délamerikából Svétorszákba utazott és csak érkezés után nősült harmaccor, de nem rosszakaratból, hanem péncért tette.
Erre én ráförmettem, hogy ne bőgjön itt hiszen a bigámiás ember börtönbe való és aljasság is, hoty a néki nem tetsző nejeket törölte az élők sorából.
Hát itten talán tévett Felsék. Mer ő állíttya, sirva és esküdve és mégis hihetően, hogy esz forditva van, mer az előző nejek közül kettő majtnem mekölte őt és homlokán a heghely ahová Rita Amanda nevü neje sértő szándékból 1 tüzes vasallót hozzája vágott. És aszt is mongya, hoty ha megölte volna asz előző nejeket, akkor ártatlan lenne, mer a bigámizás törvénye szerint, csak akkor nem szabad másik nőt elvenni, ha asz elősző hitves mék él.
(Esz nagyon valószinüjen hangzik. Ha megköli az előző hitveseket, akkor ártatlan, mer töppnejüséget öszvegy ember nem követhet el.)
Külön mekérdemlé tőlem, hoty elégtétel után kizsaroljam, mer amikor én vizér mentem (álruhában szalattam, hoty aszt higyjék egy halott kalóz vagyok), ezen alkalomból a kékszakállu fejbe vert. Ha felugrom és én kenem le előbb a frászt, akkor ma ez talán nem vitakoz senkivel. Ő azonban ajtóstul rohant a frászba, kétszer egymásután és igy nem kunszt hogy kilettem.
Mekjegyzem, hogy az André Derémitőn a turisták nem is turisták. Titokban kerestek ety ásványt aminek a neve magánérc. Persze udvari körben, finomabban esztet nem magán ércnek hanem privát ásványnak neveznék. És van a hajón ety gép ami a tengerből vizet gyárt uty hoty a sót, hüdés útján leporolják vele. Ventilátor a neve. Szóval vagyok bátor, kecses jóindulatukról, Felsékedet alatvalóilag biztositani és én is marattam;
felsék jóakaró pártfogója:
don Fülig di St. James
...Minden hajós, aki csak Friscóban megfordult ez idő tájt, nagyon csodálkozott azon, hogy a vadászatról hazatérő Hountler egyetlen elejtett bálnát sem hozott útjáról. A legénység ennek ellenére nem panaszkodott.
Piszkos Fred más, mint a többi egyszerű hajósféle. Rakományt szállítani, mondta a kérdezősködőknek a Hountler legénysége, cethalakat lőni, a bolond is tud, ha megtanulja egyszer.
De a Kapitánynál ott a rengeteg ész!
Piszkos Fred az óceán miniszterelnöke. Ebben van az üzlete! De, mint a mentőötlet a szigonnyal mutatja, akkor is érdemes a diplomáciája, amikor hordópolitikát folytat.
...Bővebbet talán a Vörös Vaszics tudott volna mondani, akinek (akárcsak a Hountler legényeinek) bőven volt pénze. De Vaszics csak holtrészegen ha egy-egy szót dünnyögött a titokzatos esetről. Azt sem értette senki:
- Mindenki nyissa jól ki... a szemit... - dadogta, mint valami fontos tanulságot. - Akkor felismeri, úgy a madarat, mint a barátját az öntöltő tolláról... És itt van a kutya lényege eltemetve...