- Pénzt vagy életet!

- Életet!

A revolveres merénylő ettől a választól úgy megijedt, hogy visszahőkölt. A számtalanszor elhangzott támadó felszólításra, amióta a világ világ, először hangzott el a fenti válasz. A rabló lövésre kész pisztolya megrezdült a kezében, és egyszerűen nem tudta, hogy mit tegyen. A megtámadott egyén két karját nyugodtan felemelte, mint akit nem érdekel, hogy mi lesz.

Ez volt lefolyását és befejezését tekintve minden idők legkülönösebb és legszomorúbb bűnügyi komédiája. Színhely: San Francisco, Oakland. Írta: az élet.

Személyek:

Egy ideges útonálló.
Egy rezignált áldozat.
(Katonaság, néptelenség.)
Idő: pénz.

- Barom! - ismétli a rabló. - Pénzt vagy életet! Nem hallotta?

- Mit ordít! Azt hiszi, süket vagyok? Miután szabadott választanom, hogy a pénzemet adjam-e vagy az életemet, én az életet ajánlottam.

Az útonálló helyzete kétségbeejtő volt.

- Ha komédiázik pórul jár! Háromig számolok!...

- Maga egy számtantanár, becsületszavamra!... Mondtam, hogy az életet megkaphatja. Én ingyenélő vagyok, hát az életre nincs rezsim. De honnan veszek másik ötven centet, ha ezt odaadom?

Most képzeljük el a rablót. Agyonlőjön valakit, tehát villamosszéket kockáztasson ötven centért, vagy szégyenszemre távozzék e rövid beszélgetés után?

- Utoljára figyelmeztetem, és azután... - kezdte újra komolyan.

- Ne adjon terminusokat! Maga rám bízta a választást, most tessék lőni!... - és mert megszánta a pisztolyával tehetetlenül hadonászó támadót, szelíden folytatta: - Verje ki a fejéből, tisztelt martalóc úr, hogy én magának akár csak egyetlen vasat is adjak. Nincs rá eset, higgye el, drágám...

- Utoljára figyelmeztetem: ha hülyéskedik, úgy főbe lövöm, mint a pinty!

- All right! De siessen, mert nem érek rá itt ácsorogni!... - és artikulátlan rikácsolással röhögve bólogatott: - Maga egy nagy áldozat nálam, rabló úr! Egy alig züllött martalóc! Az ilyen ötven centért nem öl embert!... Két dolláron alul nem tesz ilyent. Az öreg Wagner nagy ember­ismerő, well, my best gangster!...

Ebben a pillanatban, váratlanul, néhány lépésnyire tőlük, feltűnt két arra sétáló katona.

Ezek elfogják!

Az útonálló rémülten zsebre vágta a pisztolyát. Az áldozat gépszerű alkalmazkodással leeresztette magasba emelt karjait, a katonák felé fordult és...

És nem szólt semmit!

Ráadásul felettük most zizegés hallatszott! Két biciklis járőr kerekezik, beszélgetve a rakparton, és az áldozat nem mozdul. A katonák és a járőrök eltávolodtak. A rabló villám­gyorsan újra előrántotta a pisztolyát, és rákiáltott az áldozatra:

- Egy moccanást sem, mert...

A másik rémülten körülnézett, és szinte sírva, de azért igen erélyesen rászólt:

- Ne ordítson, maga ló! Idecsődíti nekem a csendőröket!... Ilyen ideges rablót még életemben nem láttam! Képes és a legnagyobb kellemetlenségeket csinálja nekem!

A rabló megrémült.

Te jó Isten! Mi ez?!

Az áldozat jobban fél a csendőrségtől, mint a fegyveres útonállótól. Ki lehet ez az ember? Miféle szörnyű, régóta keresett bűnöző?

- Fel a kezekkel!

Az áldozat dühösen emelte a magasba karjait.

- Mondja, maga tornaórát rendez itt?!... Becsületszavamra, ilyet még nem láttam! Ez a mániája a kezekkel. És harmadszor: ne hadonásszon állandóan a pisztollyal, mert elsül, és visszajönnek a rendőrök... Ilyen ideges rablót még életemben nem láttam! - siránkozta türel­met­lenül, és közben akkorát csuklott, hogy szakadt keménykalapja az orráig süppedt.

- Mondja maga bolond?

- Lehet, de ez most nem fontos... Ide hallgasson, rablovics úr - kezdte békülékenyen a megtámadott -, adjon nekem egy dollárt, és futni hagyom. Na?... mit vitatkozzunk itt soká. Nem igaz?

- Futni hagy? - álmélkodott az útonálló. - Örüljön, ha nem bántom és elmegyek.

- Ez is egy álláspont, de nem az enyém. Hupplá!... Ne remegj, pajtás, csak csuklottam! Az én álláspontom más. Ha elmegy, akkor majd én előveszem a késemet, és szanzsén a nyakszirtjébe hajítom hátulról. - És rekedt, joviális kacagással felrikácsolt: - Well, my dear gyilkos! Zsebkésvetésben az öreg Wagner olimpikon lehetne... És rekordidő alatt úgy a bicskámat, mint az egy dollár tarifát kiveszem magából! Látja, ez egy jó álláspont. Na?... választhat: pénzt vagy életet?!

Az útonálló végképp elvesztette a talajt maga alól. Lelője ezt a szörnyeteget ötven centért? Vagy megkockáztassa, hogy kést vágjanak belé távozáskor? Mert hogy ő, revolverrel a kezében, egy dollárt fizessen az áldozatnak az világröhej volna.

Az áldozat kissé imbolyogva, de nyugodtan várt. Megdöbbentően toprongyos volt. Ruházatát egy jobb madárijesztő sem vállalta volna. Inget egyáltalán nem viselt, viszont mindenféle ócska rongyot kötött a nyakára, mintegy jelezve a fehérnemű szükséges voltát. Feltűnő ismertetőjele lehetett volna valami körözvényben, hogy egy alig elszáradt gardénia díszlett a gomblyukában.

A hervadt virág hervadhatatlan gyermeki optimizmusának jelképe volt. Szimbóluma annak a könnyed, buzgó kedélynek, naiv életfilozófiának és szüntelen mámoros derűnek, mellyel Wagner úr a nap minden percében széttárta lelkivilágát a legcsekélyebb, legegyszerűbb örömök előtt is.

Ráncos, bibircsókos, fogatlan és széles szájú vén arcán, állcsontja mentén ritkás, de hosszú szőrű matrózszakáll vonult félkörben. Első látásra inkább zsinórral felkötött műszőrzetnek hihette volna az ember.

És amint a holdfény reá tűzött, ez a szakáll végképp elrettentően hatott az amúgy is döbbent rablóra.

Ijedten felkiáltott!

Ugyanis a rendkívüli szőrzetnek csillogó, búzakék színe volt!

Aki nem tudta, hogy Wagner úr, egy csodálatosan nagy pofon következtében, belezuhant a rakparton előkészített hajófestő zománcába, az így, a holdfényben, kísértetnek hihette.

- Na mi lesz? - sürgette a rablót az áldozat. - Itt akar megöregedni? Adjon egy dollárt, és menjen a fenébe!.. Ilyen egy hülye sztrovacsek.

Hogy a sztrovacsek kifejezés mit jelentett Wagner úrnál, azt senki sem tudta. Állandó, csontig ható részegsége még őt is erősen akadályozta abban, hogy akár csak saját szavait is helyesen értelmezze.

- No de értse meg - kiáltotta dühös kétségbeeséssel az útonálló -, nincs pénzem, és nem akarom lelőni. Sajnálom magát!

- Mi közöm ahhoz nekem?!... Maga ne legyen jó az én egy dolláromért! Tessék csak lőni!

- Nem teszem! És figyelmeztetem, hogy ha odamegyek...

- Akkor megrúgom, és jön a bicska. Az én konyhakésszerű, hatalmas zsebkésem. Ha viszont a helyén marad, akkor megint csak ott tartunk, hogy tessék lelőni!... Szép kis hecc! Na, tudja mit: Ide hallgasson! Ha nincs pénze, fizessen természetben. Elfogadom a revolvert. Majd csak adnak egy kis pálinkát érte a Három Piros Dugóhúzó dajningrumban! Na, benne van?

...Minek folytassam? Rövid, elkeseredett vita után Wagner úr megkapta a revolvert. Sem a hátba szúrást, sem a villamosszéket nem kockáztatja az ember ötven centért. A rabló pályája kezdetén volt, mindössze tizenkilenc éves, mellesleg ez is mentse tehetetlenségét.

- Na jöjjön, kis sztrovacsek! - vigasztalta a rablót humánus áldozata. - Maga is kaphat egy korty pálinkát... Hoppla! Legalább a muníciót elihatja a revolveréből... Ni, milyen szép nadrág­rögzítő! - kiáltotta, ahogy elindultak, és egy hosszú spárgát pillantott meg lefüggni a feje fölötti vastraverzről. - Ezt leszedem innén, de a mindenségit... odacsomózták... - és kedvesen a fiatalemberhez fordult: - Nincs magánál egy bicska véletlenül?

- Mi?! - kérdezte a rabló, és halálosan elsápadt. - De hiszen... Maga fenyegetett... Magának van kése!

- Ne gyerekeskedjék! Soha életemben nem volt késem... Hopplá... no, várjon! De revolverem most már, hála Istennek, van, hát csak nyughassék, kedves sztrovacsek...

És a dühös útonálló orra elé tartotta saját fegyverét.

E különleges rablótámadás mellékesen a megkerült cirkáló világraszóló kalandját is elindította hírhedt útjára. Az áldozat és az útonálló ugyanis végleges békeállapotban tovább ballagtak, illetve az öreg tovább tántorgott. Így kialakult közöttük a végzetes eseményeket elindító beszélgetés:

- Maga biztosan külföldi, mert engem nem ismer... Engem valamennyi rabló olyan jól ismer, hogy már öt lépésről nem köszön egy sem. Honnan jött?... - Ásítani akart, de csak csuklott. - Mesélhetne valamit a nagyvilágról. My parole d'honneur, az ilyesmi érdekel!

- Alexandriából érkeztem a Nil Marsallal... Ott is csak arról beszél most mindenki, amiről Oaklandban - felelte az ifjú rabló. Kíváncsiak, hogy mi történhetett a híres André de Rémieux-vel?

- Ezt én megmondhattam volna! Együtt voltunk bezárva Surabayában... Jópofa volt! Tavaly leszúrták egy kocsmai verekedésnél a madridi Bivalyfő grand caféban.

- Hm... Alig hinném. Egy eltűnt óceánjáróról van ugyanis szó, aminek André de Rémieux a neve. Egy turistatársaságot vitt magával csupa előkelő urat...

- És ellopta valami disznó? - vágott közbe legyintve Wagner úr. - A tengeren vigyázni kell... Azt én jól ismerem...

Erről eszébe jutott egy operából valami kártyainduló, és harsányan énekelt. Az operák és a hazárdjátékok állandó zűrzavarában élt, az optimista részegek különös mámorában. Az ifjú rabló csak most vette észre, hogy különleges szakállú patrónusa az önkívületig részeg. Közben gépiesen beszél, hogy ezt leplezze, de a szűk sikátorok között olykor egyik úttesttől a másikig dülöngött de jobb zsebében a revolvert egy pillanatra sem engedte el, és így az ifjú útonálló mégsem merte a galambősz illetve égszínkék szakállú rablót megtámadni.

És hol az a kocsma, amit az öreg említett? Megfoghatatlan volt a fiatalember előtt útjuk célja. Hiszen lassanként a kikötő környéki dombok között, Frisco kínai és egyéb bennszülött nációjának vályogviskóin túl bukdácsolt előtte a gargarizálva daloló, furcsa öreg. Lehetséges, hogy már nem is tudja, hová készült?

Ez az egyén nem ismerte Wagner urat, ha azt hitte, hogy a Kékszakállú (bármilyen állapotban is) nem talál meg egy kocsmát, ahova készült.

- Nem tévedett el? - kérdezte az ifjú rabló.

- Ugyan! - röhögött Wagner úr. - Maga csecsemő! A Három Piros Dugóhúzóhoz még részegen is odatalálnék, pedig úgy éljek, két óra óta alig ittam valamit... Látja ott azt a hat fénypontot? Nem... Azt az öt fénypontot?

- Ott messze?... Mindössze egy kis fényt látok arrafelé!...

- A maga korában én is annyit láttam. Nem kunszt... Hát ott van a mi kocsmánk... Minden valamirevaló hotvolé odajár.

- Mondja... - kérdezte most az ifjú rabló, és itt kezdődött az egész őrületes bonyodalom. - Ismer maga valami kikötői hírességet, bizonyos Piszkos Fredet?... A Kapitányt?

- Mi?!.. - horkant fel az öreg. - És maga mer kikötőben, tisztességes martalócok között lopni?! - Én is hallottam már említeni. De azt hittem, hogy maga többet tud. Sürgősen keresik valamiért ezt a Kapitányt.

- Mindig keresik! - legyintett Wagner úr. - De azt nem fogják el! Az én barátom!... My old Piszkos Fred, öreg sztrovacsek, a Kapitány! - Egy elragadtatott karmozdulattól keresztülesett valamelyik kisebb dombon, és ülve maradt, hogy megpihenjen. Úgy folytatta lihegve: - Annak bliktri a világ minden rendőrsége...

- Alig hiszem, hogy bűntényről van szó. Nem említették, hogy betört volna, vagy pénzt lopott.

- Én pedig nem hiszem, hogy az öreg valahol betört és hozzátett a pénzhez. Nem természete.

Valahogy talpra szédelgett, és továbbmentek.

- Márpedig nincs bűntény a dologban. Rádión is leadták, hogy jelentkezzék bármelyik külföldi angol követnél. Biztosítják, hogy szabadon eltávozhat.

- A követ?...

- Miért a követ?

- Na hallja! Az öreg Fred úgyis távozik, ha akar, annak nem kell garancia.

- Csak azért kérdezem, mert aki tudja, hogy merre jár a Kapitány, és bejelenti, az száz font jutalomban részesül.

- Mi... - Egy pillanatig megállt, de csak úgy sikerült, hogy két karjának sebes mozgásával sarkára tántorodó testét nagy nehezen talpra svungolta. - Mit mesél? Maga, úgy látszik, részeg!... Hopplá! Ne törődjön azzal, ha csuklom!... Azt állítja, hogy ezért a gyerekségért tíz fontot fizetnek valahol?! Egy összegben?!

És nagyon izgatott lett, mert még sohasem volt ennyi pénze.

- Száz fontot mondtam! Hiszen még San Franciscóban is bemondta a rádió.

- Ne mondjon ennyit, drága martalóc! - rimánkodott remegve, és izgalmában egymás után hármat csuklott, ettől leesett a kalapja, viszont amikor érte nyúlt, keresztülesett rajta, majd felálltában lerántotta a fiatalembert is. Csak sokára és nagy nehezen értette meg világosan az elmondottakat, amikor is teli tüdővel egy nagyot üvöltött: - Hurrá! Szóval húsz fontot kap az illető!.. Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!... Isten! Végre egyszer leihatom magam! Hurrá! - és felhajította a kalapját, azután csodálkozva, idegesen támolygott mindenfelé, de nem látta sehol az ócska holmit. - Na, most jól nézek ki! Fennmaradt a kalapom! Nem baj!... Itt van, fogja... a revolvere!... Már nem kell! Van hitel, annyi, mint a madár. És ez a hitel sokáig nem fog elrepülni...

És odaadta, a kihalt éjszakában; a töltött pisztolyt az imént kifosztott rablónak, és megveregette a vállát.

- Hallott valamit a Kapitányról? - kérdezte a suhanc, miután rövid habozás után mégsem lőtte le Wagner urat a visszakapott revolverrel.

- De mennyire! Délben beszéltem vele!

- Hol van?

- Azt nem tudom.

- Hát hol beszélt vele?!

- A lakásomon.

- Hát akkor csak tudja, hogy hol van?

- Ilyen későn este? Kizárt dolog. Elég szép tőlem, hogy odatalálok... És jelentem... No, itt a kocsma! Gyerünk befelé!

És berúgta a viskó ajtaját. Sűrű füst, lárma és harmonikázás fullasztó, bántó hang- és szagegyvelege hömpölyödött feléjük. De mielőtt beléphettek volna, még a küszöbről, Wagner úr hirtelen visszatántorodott, bevágta az ajtót, azután ijedten megragadta a fiú karját:

- Jöjjön! Fussunk!

És hasra esett.

A fiú nem értette, hogy miről van szó. Ha érti, úgy bizonyára futni kezd, mint a kényes ügy részese.

Ugyanis Fülig Jimmy állt az ajtóban, amikor Wagner úr benyitott! A visszavonulás tehát elkésett intézkedés volt, mert az ajtó máris kivágódott ismét, és Fülig Jimmy ugrott egyet...

A rabló, ha nem is tudta, miről van szó, ösztönszerűen a revolveréhez nyúlt. Mozdulatával egyidejűleg egy pofont is kapott, és röptében csak azt érezte, hogy kiszakítják pisztolyát a kezéből. Azután lehanyatlott és elájult. Ugyanis a számára kiosztott pofon monszuni süvöltése, villámszerű csattanása és mindent elsöprő, megsemmisítő hatása egyike volt azon pofonoknak, amelyek Fülig Jimmyt közrettegett sztárrá avatták földünk jelentősebb alvilági köreiben.

Miért ijedt meg Wagner úr Fülig Jimmytől? Mert az alvilág beavatottjai, akik közé a pofonsztár is tartozott, jól tudják, hogy Piszkos Fred, amikor éppen Friscóban tartózkodik, Wagner úrnál húzza meg magát.

És mi baja volt a pofonok koronázatlan fejedelmének a Kapitánnyal?

Ez az éles ellentét szintén közbeszéd tárgya volt a kikötőben. Néhány nevezetes alvilági vállalkozás közben úgy adódott, hogy Fülig Jimmy már szépen kikaparta a tűzből a gesztenyét, amikor egyszer csak megjelent a Kapitány, és anélkül hogy körmeit a parázshoz értetné, magához kaparintotta Fülig Jimmy fáradságának kétes de jól megérdemelt gyümölcseit. Általában úgy, hogy Fülig Jimmy végül még valami slamasztikába is keveredett. Azt is beszélték, hogy egy homályos, régtől datálódó lovagias ügy van közöttük. Fülig Jimmy állítólag egy ládában fogva tartotta huszonnégy óráig a Kapitányt, más alkalommal, a kapitány, életének egy fontos szereplése helyett, a karanténba juttatta Fülig Jimmyt. Így mérgesedett az ügy lassanként odáig, hogy most már Fülig Jimmy, ahol csak megfordult, a Kapitány után érdeklődött, mert szerinte sürgős leszúrnivalójuk van egymással. Oaklandban tehát először is Wagner urat kereste, hogy a Kékszakállú nyomán megtalálja ellenfelét.

Fülig Jimmy ugyanis már két napja tudta egy csempész ismerősétől, hogy Piszkos Fred Friscóban van. Viszont azt is tudnia kellett, hogy aki a Kapitány nyomára vezeti az angol követséget, az száz fontot kap.

Önként vetődhet fel a kérdés az olvasóban, hogy miért nem jelentkezett Fülig Jimmy ezen száz font jutalomért az angol követségen, hiszen tudta biztosan a nyomra vezető utat, Wagner úr lakását. Nem ismerte ugyan a Kékszakállú állandó tartózkodási helyének közelebbi címét, de nyomravezető a fontos cím tudta nélkül is lehetett volna. Beköpésnek nem számítana, mert a Kapitányt épp hogy "üzletileg" körözik szabad eltávozásának biztosításával. De végül úgysem lett volna nyomravezető, mert ezzel a nyommal a követség nem ért volna semmit. Ugyanis Wagner úr friscói lakását összesen ha négy ember ismeri ezen a világon, és Fülig Jimmy, ezt talán mondanom sem kell, nem tartozott a négy ember közé.

Azután az alvilág kiváltságos tagjai semmiféle jutalomért nem szeretnek hivatalos helyen megjelenni. Tapasztalt egyének babonája, hogy a hivatalokban való császkálás ritkán vezet jóra.

Fülig Jimmy többféle szomorú tapasztalattal is bírt a rév- és más kapitányságokon. A pénz nagy dolog, és nem okos, ha valaki túlságosan firtatja az eredetét, de ennek is van határa. A fregattfőhadnagy, mint hírhedt csempész, nemigen félt a határok átlépésétől, de hivatali helyiségek küszöbe mégis ama határ volt számára, melyet önszántából ritkán lépett át. Ezért nem jelentkezett régi értesülésével mint nyomravezető az angol követségen, és ezért kiáltotta Wagner úr, hogy "fussunk!", mielőtt hasra esett. És ugyancsak ezért nem csodálkozott, amikor egy csavarszorítóra emlékeztető markolás tapadt a nyakára, és úgy talpra segítette, hogy moccanni sem bírt.

- No nézd csak! - hebegte torzult, de udvarias arckifejezéssel. - Az én kedves sztrovacsek barátom!... Köszönöm, hogy felsegítettél, és most porolj le. - Mivel nem kapott választ, és a csavarszorító sem lazult, még nyájasabb mosollyal rikoltotta: - Nincs nálad egy szivar véletlenül? Ki tudja, mióta nem dohányoztam!...

Fülig Jimmy különlegesen festői, általánosan ismert fregattfőhadnagyi egyenruhájában volt (A rangot és az egyenruhát ő maga kreálta.)

Az egyenruha így festett: elsősorban két pompás és fényes bőr lábszárvédő, fején az Államok önkéntes mentőinek ellenzős, fehér sapkája, és egy aranygombos flanelkabát! (Aki nem tudta, hogy az öltözék fregattfőhadnagyi uniformis, az megesküdött volna, hogy házikabátot lát.) No és a főúri, elsőrangúan dekoratív, nyeles monokli. Ilyen néven viselte ama kerékpáráttételről függő, orvosi nagyítót, amit különösen a szivárványhártya megvizsgálására használnak. Fülig Jimmy a műszert valamelyik szeméhez emelte időnként, amikor úgy vélte, hogy reprezentál­nia kell.

- Piszkos zsebmetsző! - kiáltotta foglyának köszönés helyett. - Engem ne próbálj becsapni, mert szilánkokra pofozlak.

- Te mindig ezekkel a szilánkokkal jössz - idegeskedett Wagner úr. - Miért kérdezed ötödször, hogy hol az a Piszkos Fred? Hát én őrzője vagyok annak a sztrovacseknek?!

- Ugye tudod, miről van szó?! Mert nem is kérdeztelek meg! Ne félj, nem ölöm meg azt a disznót! Én csak megfizetek neki a karanténért, aki mindene van!

- Hát jó! Várj itt, mindjárt küldöm! - és máris indult volna, ha kilengéséből nem rángatja vissza a vasmarok. - Na!... Te mindig rángatsz!

- Most ide figyelj! Én kitöltöm rajtad az elszámolást, ha nem vezetsz azonnal a rejtekhelyedre! Tudom, hogy a friscói vasúti híd felé van.

- Köszönöm, sztrovacsek! Onnan már hazatalálok!... Egy órája töröm a fejemet... Te, ne rángass!

Gurgulázásba fulladt a hangja, mert Fülig Jimmy kegyetlenül megrázta. Közben az ifjú rabló magához tért, de nem mozdult, mert azt hitte, hogy Fülig Jimmynél egy hatalmas vasdorong van, amivel az arcába ütött. (A fiatalember másnap elhajózott Indokínába, új életet kezdett, és a tisztesség útjára tért. Sok az egy embernek, Wagner úrral és Fülig Jimmyvel találkozni egyazon éjszakán.)

A fregattfőhadnagy fogcsikorgatva tűnődött, hogy mit kezdjen Wagner úrral. Ez közben elaludt, a szorongató marok támaszára függeszkedő testsúllyal. Amikor újra megrázták, nagyot horkant és felriadt:

- Szent Isten! Hány óra van?! - kiáltotta, mintha valaha is dolga lett volna az életben, mintha valaha is elkéshetett volna valahonnan.

- Ide figyelj! Én téged száz fonthoz juttatlak, ha elvezetsz a Kapitányhoz.

- Könyörgöm, higgyétek el... Nincs annyi pénz, fiam, amit itten mondsz... Az csak tíz font! De különben sincs nálam my old great man of the Piszkos! Higgyél nekem, te sztrovacsek! Hát szoktam én hazudni?

- Csakis!

- Biztos, hogy úgy van, ahogy mondod... De most miért hazudnék, ha olyan kedvesen fogod a nyakamat... Egy barát? Akivel már fegyházban is voltunk együtt! Két bennlakó!

Fülig Jimmy gondolt egyet. Hülyeség volt ráijeszteni az agyafúrt vén martalócra. Ettől ugyan nem csal ki semmit. De majd követi titokban, követi messziről. Elengedte hát a nyakát, és nagyot lódított rajta.

- Ha most nincs itt, majd elkapom máskor! De akkor nem lesz pardon!

Wagner úr gálánsan meghajolt kissé, megigazította virágját, és imbolyogva elindult a sötét­ben. Egyszerre csak örömmel felkiáltott, mert rálépett a kalapjára.

- No, ez nagy késéssel esett vissza! - énekelte magában, és feltette öreg holmiját. Azután dúdolva, tíz lépés után átlagban három-négy métert csúszva, dombokon át, sikátorokon keresztül, bolyongott hazafelé, és úgy látszott, sejtelme sincs, hogy Fülig Jimmy követi, mint az árnyék.

Így érte el a kikötő túlsó oldalán, a száraz dokkon túl, az Oaklandból San Franciscóba vezető utat. Innen üres telkeken át, bukdácsolva a töltésig jutott. A vasútvonal mentén óvatosan letért, az éjszakai sötétségben, biztonságosabb mezőre.

No most!

A botorkáló alak később, a mezőn keresztül ismét a töltéshez szédelgett egy fordulónál. A kitérő vágányok körül járt. Egy vasúti kút és néhány bódé látszott mindössze, továbbá sok üres teherkocsi vesztegelt a környéken.

Mi az ördög!

Az öreg felkúszott a töltésre. Egy távolabbi, vakvágányra tolt vagon ajtajáról felemelte a reteszt, félrehúzta a tolóajtót és besurrant...

Megvan!

Fülig Jimmy futott! Amikor Wagner úr nyomába ért a teherkocsihoz, óvatosan közeledett... Jó lesz vigyázni... Elővette a zseblámpáját, és körülnézett...

Tehát ebben a rozsdás, kiselejtezett vagonban laknak, ketten a Kapitánnyal. No, csak gyerünk! Most leszámol... Gyorsan félrehúzta az ajtót, és beugrott... A kézilámpája máris körülvillant, mert Piszkos Frednek gyorsan jár a kése...

Mi ez?!

A vagon belseje üres!

Odaugrott a szemközti tolóajtóhoz... A fene! Ez a Wagner egyszerűen kiugrott a kocsi túlsó oldalán, és kívülről elreteszelték!

Hopp! Villámgyorsan megfordult...

Késő! Éles csikorgás hallatszik mögötte, amerről jött...

És becsapódott a vagonajtó! Jól hallatszott, amint ráhullik a retesz.

Fogoly!

- Halló, sztrovacsek barátom!... Minden vagonnak két ajtaja van - rikácsolta kívülről Wagner úr. - Majd sokat kell dörömbölni, ha elunod magad, mert ennek a fülkének mostanában késése van. Öt éve nem indult...

És távolodó, lelkes dalolás hallatszott egy Aida nevű kardalosnőről, aki először becsapta a zöld alsót, azután kijátszotta a vörös felsőt...

Fülig Jimmy a legnagyobb bajban volt.

Itt szépen éhen halhat, ha nem dörömböl. Viszont Friscóban ma az a helyzet, hogy neki nem ajánlatos ilyen dörömbölésféle feltűnősködéssel magára terelni a figyelmet. Sajnos, egy kétárbócos schooneren távoztak innen legutóbb a Holdvilág Charleyval, és elfelejtették visszahozni a tulajdonosnak, aki bizonyára a rendőrségen is kerestette.

Mit ér a srófhúzó a belső zsebében, a kiváló, kicsi, de pompás acélfúró felső zsebében, a harapófogó meg a reszelő a hátsózsebében? Hidegvágással itt nem tud kitörést elkövetni, tudta jól. Régi ismerője volt a vagonoknak.

Az ajtó hasadéka mentén tán elreszelhetné a keresztvasat, de ez nagyobb zajjal járna, mintha dörömböl. Így üldögél vagy egy óráig dühösen, tépelődve, tanácstalanul. A retesz körül látta, hogy dereng már...

Most egyforma léptek csosszanása hallatszott a vagon körül.

Hallgatódzott. Tán valami magános személy jön erre, és elég tapasztalatlan lesz esetleg, hogy egymaga ajtót nyisson?

Megkísérli az ügyet! Végre is nem fog itt éhen halni! Kopogott...

- Szabad! - mondta kint az illető.

Fene a tréfás kedvit!

- Nyissa ki! - kiáltott Fülig Jimmy -, lekéstem a friscói vonatot, itt aludtam, és rám csukták az ajtót, dokkmunkás vagyok!

Az illető erre minden további nélkül kinyitotta az ajtót.

Fülig Jimmy ugyancsak minden további nélkül hátralépett, és tátott szájjal lehuppant egy üres ládára. Nagy ég!...

A nyitott ajtóban egy hosszú, hegyes kecskeszakállas egyén állt, és valószínűtlenül hatalmas, karvalyszerű körmeivel még hegyesebb formájúra sodorta ezt az amúgy is tekintélyes szakállt. Itt nem lehetett kétség!

A Kapitány állt ott! Piszkos Fred volt a megmentő!

És Fülig Jimmy megpecsételtnek látta a sorsát. Ha ez az ember megmentette, úgy elveszett ember! Nem vitás...

- Hallom, hogy kerestél, fiam... Biztos valami dolgod van velem - mondta nyájasan.

A mindenit!... Milyen egyszerű volt kutatni utána, hogy belevágja a kést. És mi az, hogy most mégis ilyen bizonytalanul ül a cserzett bőrű, ezer ráncú öreggel szemben. Miféle varázserejük van még inkább mágikus tekintélyük van az apró, ravasz csillogású szemeknek, hogy ez az elsőrangú bicskás, herkuleserejű, veszett verekedő most ilyen bizonytalan? Egy kicsit moso­lyog­ni kezd, majd dadog, végül lepöcköl valamit zavarában két ujjal pedánsan a kabátjáról. De azután mégiscsak összeszedi magát, ha már minden kocsmában égre-földre esküdött, hogy ne lássa Pepita Oféliát, (állítólag) hű aráját, ha nem intézi el a Kapitányt.

- Itten arról van szó - lovalta önmagát goromba hangjával -, hogy magával dolgom van!

- Úgy?!... Miről lenne szó? - kérdezte, és hirtelen eléje lépett.

Valami kis karcolás, mintha tüske érné az ingén keresztül, megcsiklandozta a fregattfőhad­nagyot a gyomra táján.

- Vigyázz, Jimmy!... - intette szinte szelíd súgással a Kapitány. - Sötét van, és még belegyalo­golsz a késembe.

... Hogy szedte elő a kést, mikor nyitotta ki és miképp feszítette a hasának olyan szakértelem­mel, hogy érintette is, és mégsem szaladt bele? Ez régi és megfejthetetlen bűvészmutatványa volt. Egy biztos: lehet valaki százszor Fülig Jimmy, ha egyszer Piszkos Fred késhegye a gyomrát érinti, akkor jobb, ha felveszi az utolsó kenetet, mielőtt a kisujját is megmozdítja.

- Mit bicskázik?... Bántotta magát valaki? - kérdezte sokkal gorombábban, de egyetlen moccanás nélkül Fülig Jimmy.

- Csak mer hallottam, hogy kerestél valami miatt, és érdekelne az ügy mibenléte.

- Mi?... No és, ha kerestem? Üzent magának Hawaiiból a Víg Kiloccsantó tulajdonosa, hogy otthagyta a dohányzacskóját tavaly...

- Tudok róla. Hát kedves, hogy ezért már egy éve keresöl engem, hol a szingapúri Katakomba Kaszinóba, ahogy mondták, hol meg a rotterdami Sajtfejű Mángorlóba, mert erről is értesül­tem... Érdemes egy dohányzacskó miatt?

Fülig Jimmy szinte szétrobbant dühében, de mit csinálhat, ahogy itt áll az öreg késhegyére tűzve, és tudja a késről, milyen biztosan fekszik a Kapitány kezében, egész lazán, haránt a tenyéren, és nyújtott hüvelykujja mentén végigsimul a döfésre kész penge. És milyen egyszerűen, könnyedén, villanásnyi idő alatt tud behatolni valakibe, hogy aztán Piszkos Fred megtörölje egy fa törzsén, zsebre dugja, és egykedvű, csámpás lépteivel elbandukoljon a helyszínről.

Tehát pukkadt a fregattfőhadnagy, de közben olyan egyszerű testtartással, olyan mozdulatlanul állt ott, szinte jámboran, mint aki csakugyan dohányzacskója miatt kereste az egész világon e kevéssé tiszteletre méltó, de igen tekintélyes ősz szakállú egyént.

- Meg azt is mondtad, hogy valami elszámolásod van velem állítólag - érdeklődött szelíden a Kapitány. - Nem tudom, igaz legyen-e?

- Hát... maga mondta annyiszor, hogy négy dollárjával tartozom régről.

- No, azt megadhatod, nem bánom.

- Most nincs nálam... akkor volt, amikor kerestem és...

Az öreg otthagyta, valamivel távolabb leült egy fatönkre, és zsebre tette a kését.

- Hát nézd, Fülig Jimmy! - szólt elgondolkodva, de igen határozottan, rövid csend után. - Ez mind szép, amiket meséltél, de jegyezd meg magadnak, hogy aki engem nagyon keres, azzal előfordulhat, hogy megtalál véletlenül. - Nyugodtan beszélt, mert Fülig Jimmy tudhatta, hogy amilyen ellenőrizhetetlenül gyors mozdulattal eltűnt a kés, ugyanúgy előkerülhet megint. - Te tudod jól, hogy mindig a gyengém voltál... Csak sétálgass, fiam, fel és alá, dugd zsebre a kezed nyugodtan, volt nálad egy revolver meg egy kés, azokat kiloptam az imént. A fogaidat ne csikorgasd, mert mind kihullik, mire velem egyidős leszel, pedig ilyen korban sem árt, ha az embernek foga van.

- Majd még ezért egyszer...

- Csak te ne fenyegessél engem, mert már többször is megijedtem, amikor mérges voltál, és nyugtalanul háltam.

Valamin gondolkozott, és recés ínyéből kiálló két-három barna fogát piszkálgatta hüvelyk­ujjának hosszú körmével, azután elkezdte komótosan a pipáját tömni és rágyújtott.

"Valamit főz ez már megint!" - gondolta közben Fülig Jimmy. - Nem azért jött ez ide, őt kiszabadítani, mert aggódott miatta. Ettől ugyan meggebedhet a saját édestestvére is nyugodtan, amilyen kutya. Most meg úgy füstöl, mint amikor azon járatja az agyát, hogy hogyan kavarjon össze valamit, amin aztán teremtett emberfia nem ismeri ki magát rajta kívül.

"Mert ez mindig kavarja!"- gondolta a fregattfőhadnagy. De hentesekre maradjon holta után a kése, ha egyszer nem szalad bele ebbe a sátánba.

- Akar még tőlem valamit? - kérdezte dühösen.

- Szeretném elintézni veled a számadást úgy, hogy békében hagyjál ezentúl.

- Csúfolódik?! Mostan teheti, de jegyezze meg, hogy a legravaszabb róka is terítékre kerülhet egyszer.

- Nohát, ezt szívesen elkerülném - bólintott rá komolyan a Kapitány. - Szeretnék veled egy üzletet csinálni úgy, hogy neked is legyen ötven fontod, és nekem is.

- Ez megint micsoda?

- Megmondom. Engem valamilyen ügyben keresnek az angol követségről. Ez a keresés nem jár következményekkel. Talán az elsüllyedt Winnifred gőzös végett érdeklődnének, mert arra jártam egy háromárbocossal, és kimentettem sok utast.

- Emlékszem. Derék dolog volt. Csak aztán mindenki csodálta, hogy a viharból megmentett utasoknak a gyűrűjük meg a zsebórájuk is odaveszett.

- Igen! - bólintott komoly visszaemlékezéssel a Kapitány. - Nagy vihar volt... De most elsősorban arról van szó, hogy nekem valószínűleg valamiféle jutalom jár, ha jelentkezem az angol követségen, és a nyomravezetőnek, aki rám akadt, annak külön száz font. Most én a magam jutalmán felül szeretnék ebből a száz fontból ötvenet kapni. Tehát vigyél fel engem a követségre, így hozzájutottál ötven fonthoz, azonfelül én is jó üzletet csináltam miután nem kell félnem, hogy egyszer még megölsz. Mert remélem, hogy így szent a béke közöttünk.

"Kavarja ez, vagy nem kavarja?" Megint nagyon valószínűen hangzik, amit mond, tehát biztos, hogy hazudik. De mit akar most itt vele kavarni? Lehet, hogy csakugyan nyugtot akar az öreg, és ötven font keresetet? Baja nem lehet, ha rááll. Nem nagyon firtatják ott a nevet, és neki van a belső zsebében egy szinte kifogástalan okirat Olsen Jeff svéd matróz nevére. Majd elmegy mint Olsen Jeff az öreggel, és jól nyitva tartja a szemét.

- Szerintem - mondta azért óvatosan, rövid gondolkodás után - emögött valami disznóság van megint, ellenem.

- Ha annyira bizalmatlankodsz, hát mással csinálom. Úgy látom, hogy félsz.

Fülig Jimmynek számtalan erénye volt, de a hiúságára időnként más jó tulajdonságait könnyedén elnyomta. Most is egészen nekivörösödött a gyávaság vádjára.

- Maga hallotta valaha, hogy én félek valakitől?! Itt a Fülig Jimmyvel beszél, hé!

- Magam is arra alapítottam mindent - mondta az öreg őszintén, és csakugyan így volt. Fülig Jimmy hiúsága és naivságára sűrűn alapította számításait. - Ha tehát akarod, eljössz most velem a rejtekhelyemre. Kevés ember tudja ezen a világon, legyél te az egyik közöttünk. És délelőtt meglátogatjuk az angol követet. Ha megkapod az ötven fontot, úgy szent a béke. Itt a kezem!

Múmiaszerű, piszkosbarna karvalykezét parolára nyújtotta.

Fülig Jimmy ezt gondolta: "Kavarja ez, vagy nem kavarja?" - és közben tétován elfogadta a parolát. A hűvös, ráncos; aránylag kicsi kezet olyan idegesen és zavartan fogta meg a kikötők rettegett jassza, különleges mellbőségével, csodálatos ügyességével és legendás erejével egyetemben, mint az iskolás kölyök a zord tanítóét.

- Van valami papírod? - kérdezte a Kapitány.

- Egy jó okmány, Jeff Olsen névre.

- Akkor rendben van, habár nem hiszem, hogy szükség lesz rá.

Elindult előtte az öreg, pipázva, imbolyogva, alsókarjára vetett kiskabáttal, és hüvelykujja odabökött sapkaellenzőjére, hogy a tarkójára csúszott az ódon holmi.

A hídtól nem messze elérték Frisco külvárosát, és Fülig Jimmy vegyesen baljós érzelmekkel látta feltűnni a szürke terméskőből épült csendőrlaktanyát. No, errefelé ő nem bujkálna. Még jobban belapultak a vasúti töltés melletti homályba, mert szépecskén virradt. Ilyenkor már hideg volt errefelé, különösen hajnalban. Az arktikus eredetű szél elűzi innen már nyár utóján a kikötő vándorait.

Fagyos, sós nyirok csapott hozzájuk. Ez a kicserzett vén rabló biztosan nem érzi - gondolta Fülig Jimmy. Egy kanyarban, a műút mentén, Piszkos Fred felemelte a csatorna rácsát, és elindult lefelé a vaslétrán.

- Gyere - szólt vissza.

Fülig Jimmy követte, és helyére illesztette maga felett a rostélyt. Csak tán nem csatornában laknak ezek? Attól a Wagnertól kitelik, azonban a Kapitány (azt meg kell hagyni neki) tudta, hogy mivel tartozik hírének és piszkos, de ellenzős sapkájának. Nem hagyná elhírleni magáról, hogy csatornában lakik. Sokáig mentek a sebes sodrú szennyvíz mentén vonuló cementparton. Folyton rugdosni kellett a lábuk körül nyüzsgő patkányokat. Egy macskányi dög Fülig Jimmy arca előtt ugrott át, nagyot csobbanva, a csatornaárba.

Rövidesen egy keresztelágazáshoz értek, és a Kapitány elindult felfelé. Ismét kijutottak egy rostélyon, és ott voltak Piszkos Fred rejtekén.

Ejha!

Tágas pincehelyiség volt. Körös-körül mindenféle csomóba kötött rongyhalmok hevertek, kényelmes fekvőhelyet biztosítva a bujkálóknak.

- Miféle pince ez? - kérdezte Fülig Jimmy és...

És torkán fulladt a hang. A pince túlsó végén magasan, néhány ablak volt, amelyen át szürke, hajnali fény áradt be. És egyszer csak feltűnt az ablakok előtt két gyanúsan határozott léptű csizma... Néhány lépés, azután koppan... fordul... csattan... És újra egyforma, tempós léptekkel távolodik.

Ez egy poszt! A Kapitány tőrbe csalta!

Ez volt az első gondolata, és máris ugrott a csatornarács felé.

Ott lihegve meglapult... Nem! Piszkos Fred mégsem csalhatta tőrbe. A vén sátánnak legalább annyi számadása van a hatósággal, mint neki. Ni!... Most leül, kitesz maga élé a zsebéből egy darab sajtot, és jóízűen eszik.

- Freddy bátyám... - hebegte. - Hol vagyunk mi itten?

Az öreg nagyot kortyintott a pálinkásüvegből.

- Ez, fiam, a csendőrségi laktanya pincéje. A lomtár, nem jár ide senki, csak behajítják a szétfoszlott, használhatatlan holmikat az ablakon keresztül, és minden évben egyszer eljön értük az állami rongyász kocsival. Nyugodt hely. Sose hallottam még, hogy itt razzia lett volna.

...És leheveredett egy köteg állami rongyra, azután nyomban és jóízűen elaludt.

Kora reggel elhagyták a pincét, hogy Friscóba menjenek.

- Te mostanában hová szegődtél? - kérdezte útközben a Kapitány, és a jegesen süvítő, augusztusi, legigazibb friscói szél ellenére nem vette fel a kiskabátját. Fekete pamutszvettere, kirongyolódott, magas nyakával, viharvert életútján páncélos anyaggá keményedett, és úgy látszik, hogy e szilárdsága kellően óvta a gazdáját az időjárás viszontagságai ellen. Nem szólva deszkaszerű, mellkasig érő, közismerten óriás nadrágjáról, amelynek két szárát, végződésüknél cipői mellé gyűrte...

- Hát voltam Bricsesz kapitánnyal - felelte Fülig Jimmy. - A Nekivág schooneren kivándorló­kat csempészünk Jávára.

- Annak már egy éve - szólt az öreg rágyújtva.

- No hát - válaszolta idegesen -, gyengélkedtem is! Amikor beszüntették a Nekivág schoonert, hát kaptam egy golyót a csípőmbe, és átúsztam vele egyik Szundáról a másikra. Az ember már olyan, az alkata miatt, hogy egyetlen lövéstől is megbetegszik, ha sportol vele. Most már tud mindent?!

- Hát ahogy vesszük. Mert fél évnél több, hogy éjszaka elbúcsúztál Pepita Oféliától, és megérkeztél Friscóba a Tök Harry teherhajóján.

Az ördöggel cimborál ez a vén sátán! Különben nem tudhatna mindent.

- Nohát?! Átjöttem Friscóba? És?!... Áttért időközben a rendőrtanácsosi pályára, és most vallat?! Maga tán minden lépését kiíratja az újságban?! Nevetséges... Valamiből élni is kell az embernek, hát utazik...

Piszkos Fred nem szólt semmit, vállat vont, megbökte a sapkáját, zsebeinél fogva kissé hónaljig riszálta a nadrágot maga körül, és valahová a levegőbe bámult, szinte unatkozva. Fülig Jimmy időnként idegesen oldalt nézett rá. Most igazán nem tudhat semmit. Csak véletlenül kérdezhetett így összevissza, mert közömbösen és mogorván csámpázik, mint mindig. Már a Golden Gate park igazán nagyvárosi környékén jártak, amikor hogy, hogy nem, Piszkos Fred ellágyuló arckifejezéssel váratlanul így szólt:

- Vajon merre járnak a régi cimborák? Nem hallottál a Radzeer cirkálóról?... Csuklottál?

- Igen. Erős ez a cigaretta. Hogy mit kérdezett?

- Eszembe jutott a jó öreg Radzeer cirkáló, amit egy sötét emlékezetű éjszakán elloptam Point de Galle magasságában, a ceyloni karanténból. - És nagyot sóhajtott. - A régi szép idők!

Ez a világ legnagyobb színésze, de így mégsem komédiázik. Ez is csak tisztára véletlen lehet, hogy a Radzeert említi.

- Rég nem láttam azt a hajót - felelte hűvösen a fregattfőhadnagy.

- Hm... No hiszen, jó szemed van akkor. Fél év előtt még itt vesztegelt Oaklandban. Vagy nem tűnt fel neked?

Fülig Jimmy megállt. Irdatlan mellkasát teleszívta levegővel. Kevés maradt ilyenkor a közelében, aki csak egy kicsit is ismerte.

- Maga most mit kavar megint?!

- Furcsa vagy... - felelte a Kapitány vállat vonva, és a pipáját tömögette. - Te inkább keveredsz az emberekkel, mint én, hát gondoltam, hogy mégsem kerültétek ki egymást a Főorvossal, Holdvilág Charleyval, a Tüskés Vanekkel vagy a többivel, ha már ők itt állomásoztak a vén cirkálóval, és te is Oaklandban forszíroztad éppen a megélhetést. Mit fújod ezért úgy fel magad?

Fülig Jimmy kiszusszantotta a levegőt. Ő itt állandóan fél ettől a szívtelen rókától, és mindig azt hiszi, hogy ez ki akar lyukadni valahová. Pedig igazán, mi van abban, ha érdeklődik a barátai iránt? Ezek előtt ugyan kiköpött legutóbb, és azt mondta, hogy tőle a jövőben felfordulhatnak, és mint már annyiszor, otthagyta őket, és egyedül vándorolt tovább, de hát akkor arról volt szó, hogy az olajjal meg mindenfélével, szokása szerint, manipulált, meg­hamisította a hajónaplót, és becsapta őket. Ezek is mondták neki, hogy az ördög hozza mindig az útjukba, és a korhadt gégéjű Peters apagyilkos vén hiénának nevezte ekkor a Kapitányt, de azért barát, az barát. Akkor is, ha nem volt mindegyik uralkodó, mint ő, Fülig Jimmy, és így nem ismeri a spanyol udvari etikett hivatali kifejezéseit.

Az meg persze hogy feltűnt neki, ha egyszer ő Friscóban van, itt horgonyoz a Radzeer, és elég buta azt mondani, hogy nem látta. Lehet Oaklandban egy olyan apró sampán, amit Fülig Jimmy nem lát, ha végigmegy a kikötőn? Tehát bután felelt. Ennyi az egész.

- Nohát - szólt erőltetett közönnyel -, beszéltem Tüskés Vanekkel meg egypárral közülük. De nem lényeges. És senkinek sem kötöm az orrára, hogy mit, mer a megélhetés az...

- Tudom, fiam - bólogatott megértően. - Mintha már említetted volna. Nem is akartam én mást tudni, csak hogy merre ment innen a privát cirkáló? Fél éve nem hallottam, hogy valahol kikötött volna a Radzeer, és aggódom...

- Mi?... Tán ottmaradt az evőkészlete vagy egy csomag dohány?

- A barátaimért aggódom.

- Nézze, Kapitány, hagyjon engem békit! Az rendben van, hogy maga mindig részeg, de úgy látszik, hogy újabban ez meglátszik a beszédjén is. Miféle barátja van magának ezen a világon, azzal a szőrös szívével?

- Jimmy, Jimmy! Ki juttatott még téged ötven fonthoz békülékeny jószándékból?

Ez végre is igaz. Csak ne kérdezne most itten mindenfélét. Mert ennél az Atyaisten sem tudhatja, merre gondol, mikor emerre kérdez.

- Ha éppen kifúrja a kíváncsiság, hát megmondhatom, amit a Buzgó Mócsing mesélt elinduláskor. Megint valami biztosító társaság fizet nekik, hogy vigyázzanak egy értékes hajóra.

- Furcsa! - motyogta rövid idő múltán ismét a Kapitány. - Na, mindegy... hm... roppant furcsa...

- Mi furcsa magának már megint?

- Itt van egy Fülig Jimmy, a világ egyik legelső tengerésze! Ehhez értek valamit, hát elhiheted. És ma, amikor aranyat ér itt Friscóban minden közepes matróz, akkor ők kutyába se vesznek, és elindulnak nélküled a Radzeerrel. A fene érti. Vagy már híre ment, hogy nem vagy a régi? Ez lehet... Nekem is említette valaki a múltkorjában.

- Ez egy nagy hazugság! - Hirtelen észbe kapott. Megint a hiúságát piszkálja ez a vén tengeri dög. - Nohát híttak, és nem mentem, mert a Dagadt Petersszel haragban vagyunk. Most tudja?!

A Kapitány vállat vont, és kiköpött a pipája mellett egy srég sercintéssel:

- Mitől vagy ideges? Ha nem mentél, hát nem mentél...

És megvakarta tarkóját II. számú, beidegződött, flegmatikus mozdulatával, amitől a sapka előrehanyatlott a homloka felett. Csendben bandukoltak. Távolról már feltűnt az angol konzulátus. Ekkor váratlanul, nagyot rikkantott valaki mellettük.

- Itt az én drága öreg barátom!... By Good! Kérem a huszonkét fontot!

Wagner úr volt! Egy követségi tisztviselővel!

Fülig Jimmy elkáromkodta magát. Ez a nyomorult Wagner megelőzte őket. És most, ha akarják, ha nem, övé a pénz. A kék szakállú vén szélhámos jobb kezével a falnak támaszkodott, de részegsége hevében baljával meg kellett kapaszkodnia a követségi tisztviselő kalapjában úgy, hogy leszakította a fél karimát. Egy üvegnyi előleget nyilván már kapott a pénzre.

- Ön a "Kapitány" néven közismert egyén? - kérdezte a követségi tisztviselő.

- Tessék? - kérdezte csodálkozva a Kapitány. - Nem értem. Közönséges matróz vagyok.

- De drága barátom! - sikongta Wagner úr, és kétségbeesetten összecsapta a kezeit, majd meg akarta ölelni valamelyik Piszkos Fredet a hat közül, de teljes hosszában végigesett a járdán, ami alig zavarta, és így stabilabb helyzetben, nyugodtan folytatta panaszos előadását: - Hogy mondhat ilyet?... Esküszöm, hogy ő az, verjék vasra!

- Ki ez a részeg állat? - kérdezte a Kapitány nyugodtan és a fregattfőhadnagy részint elámult a szemtelenségtől, részint elismeréssel hódolt, mert máris átlátta Piszkos Fred zseniális tervét.

- Azzal jelentkezett nálam, hogy együtt lakik önnel egy pincében.

- Sose láttam ezt az alakot. Tessék, itt az igazolványom. Egy héttel ezelőtt érkeztem Adenből, a Göteborgon; Jeff Olsen matróz vagyok.

Mi ez?!

A Kapitány szép nyugodtan előveszi belső zsebéből Fülig Jimmy szinte valódi okiratát, és átnyújtja az érdeklődőnek... Két perc múlva sietve távoztak, és igyekeztek elkerülni a környékről, mert Wagner úr, a követségi tisztviselő kalapjának fél karimáját a szívén szorongatva, sírva üldözte őket, amíg valahol oly szerencsésen esett a földre, hogy elaludt.

- Ha most a követségre megyünk, ez a tisztviselő azt mondja majd, hogy mégiscsak a Wagnernek jár a pénz.

- Hát nem megyünk. Felküldsz egy levelet a konzulnak, amelyben kéred, hogy fogadjon bennünket.

- Udvari szokás szerint - magyarázta Fülig Jimmy, rövid uralkodására emlékezve a Boldog­ságszigeten - úgy szokják a szerklit, hogy a királyi kabin irodájában kérvényeznek előterjesz­tést kihallást.

- Csak te csináld, amit mondok.

Este... Piszkos Fred és Fülig Jimmy megjelentek a friscói angol konzul lakásán, ahol nyomban bevezették őket egy kis szalonszerű szobába. Két úr várakozott itt rájuk. Fülig Jimmy suhanc korában két évet a haditengerészetnél is eltöltött, és csak azután alakult úgy, hogy az óceán szaga nélkül ne élhessen többé. Ezért nyomban megismerte az egyik jelenlévőben Anderson ellentengernagyot. A másik Haynes konzul volt. A követ nem kérdezte, hogy melyik a kettő közül Piszkos Fred. Aki nem vak, az láthatta.

- Csakhogy megvan, Mr. Kapitány! - mondta őszinte örömmel.

Az ellentengernagy, ezt tán csak ők ketten tudták a világon, valamikor együtt volt kadett Piszkos Freddel őfelsége Prince of Buckingham csatahajóján. Azt beszélték, hogy a Kapitány valami homályos, teljes egészében soha fel nem derített családi tragédiája miatt bolyongott el annak idején, korvettkapitányi egyenruháját és úribb életét levetve. Azóta egyszer-másszor, hivatalos úton nem szorgalmazható esetekben, ahol a Titkos Szolgálat is tanácstalan volt, Piszkos Fredet a világ valamelyik távoli zugából felhajszolták, hogy egyedülálló tapasztalatait és különösen csavaros észjárását igénybe vegyék.

Ez általában nem ment simán.

Az embergyűlölő, magános tengeri farkas sehogy sem állt volna kötélnek, ha Anderson nem hívatja. Volt szíve az öregnek? Lehet...

Annyi bizonyos, hogy az ellentengernagy rávette, hogy vállalkozzék.

Andersonnal egykor, mint fiatal tisztek, közösen vettek részt a vállalkozásban, amikor az egyiptomiak ellen a Prince Of Buckingham csatahajó egy száz főből álló tengerészcsapatot partra tett, és ezek a sivatagon keresztül hátba kapták a lázadókat.

...Ki tudja? Annyi tény, hogy Anderson kérésére már vagy kétszer elvégzett valami nehéz megbízást. Segített abban, hogy távoli szigetvadonokban bujkáló fegyvercsempészeket ártalmatlanná tegyenek, vagy ellenséges indulatú törzsfőket felkeresett emberevői között, és tárgyalt velük arról, hogy ne gyilkoljanak le angol települőket.

Különös, hogy a végletekig fukar, kapzsi ember egy-egy ilyen megbízás teljesítése után eltűnt, és sehogyan sem lehetett ráakadni, hogy jutalmát átvegye.

- Isten hozta, Fred! - köszöntötte az admirális, és vállára tette a kezét. Az öreg mormogott valamit, és zsebre gyűrte a sapkáját. Fülig Jimmy, akit a királyi miliőben való tartózkodás (mint ő mondotta) elég közvetlenné tett jobb emberek társaságában, bal szeméhez emelte a nyeles monoklit, és mélyen meghajolt.

- Ez itten - mutatta be a Kapitány - Fülig Jimmy a világ egyik legjobb matróza.

A fregattfőhadnagy elpirult a dicséretre. Úgy látszik, mégis szorult valami emberség ebbe e kutyába, és rokonszenvezik vele. Az ötven font most már biztos.

- Őszintén szólva, nem értesülést akarunk magától - mondta Haynes követ a Kapitánynak -, hanem a szolgálatát akarjuk igénybe venni.

- Ez a fiatalember értesített, hogy keresnek, tehát neki jár a jutalom - szólt a Kapitány -, szeretném, ha a száz fontot buzgóságáért magam adhatnám át.

- Tessék, már előkészítettem - mosolygott Haynes, és kiszámolta dollárban az összeget, Fülig Jimmy kissé meglepődött, amikor az öreg biztató mosollyal bólintott feléje, de zsebre tette a pénzt.

- Ez a tied, Jimmy, mert ügyes voltál - és leült, mert az ellentengernagy egy mozdulattal hellyel kínálta őket. - Kíváncsi vagyok, hogy miért kerestek?

- Hallott maga az André de Rémieux nevű hajóról?

- Kétkéményes, tizenötezer tonnás gőzös, tizenhét év előtt keresztelték Cherbourgban. Azóta csak egyszer szorult javításra, a penangi Mael-özön után. Batáviában szárazdokkba került. Legutóbb kirándulókkal az Incognita Archipelre indult és eltűnt. A Blount-Fok magasságából adta az utolsó rádiójelzést.

- Maga minden tud, Fred - mondta megelégedetten az ellentengernagy -, azt is sejti tán, hogy mi történhetett a gőzössel?

Fülig Jimmy idegesen az öregre nézett, de ez csodálkozva vállat vont:

- Tudja ezt valaki ezen a világon, hogy a Blount-fokon túl mi minden lehetséges egy eltűnt hajóval? Egyáltalán mit keres arra okos ember gőzössel? A Marquesas-csoport után csak korall- és atollzátony meg újra atoll- és korallsziget van a Déli-sarkig.

- Tudjuk, tudjuk! - bólogatott Anderson. - Sajnos néhány gazdag és előkelő ember, fogadásból odahajózott. Robinsonok akartak lenni. Elhatározták, hogy egy évet töltenek az Incognita Archipelen. Valami bolondos festő érkezett onnan, és azt mesélte, hogy valóságos paradicsom az a sziget.

- Vészjelet nem fogtak fel?

- Nem. A Blount-fok magasságából érkezett az utolsó leadás, hogy nincs semmi baj. A bolondos Robinson Crusoe-k derült időben közeledtek a célhoz. Több hír nem jött felőlük. Csak utóbb derült ki, hogy a biztosítótársaság megbízásából a Radzeer követte őket. Az a furcsa, hogy a Radzeer is néhány fokkal a Cape Blounton túl adta az utolsó életjelt, azután elnémult a rádiója. Mindkét hajónak nyoma veszett. Magára vár a feladat, Fred... hogy hírt hozzon róluk.

- Sajnálom, Sir - mondta a Kapitány hidegen és felállt. - Megállapodtam egy bálnavadásszal. Jövő héten indulunk a Portola-szigetek tájára. Állítólag arrafelé csodálatos tömegben nyüzsögnek idén a cetek.

- Miért nem vállalja, hogy a Radzeer és a Robinsonok után kutasson?

- Mert nincs kizárva, hogy megtalálnám, és azt szeretném elkerülni - felelte zordonan. Fülig Jimmy szégyellte magát az urak előtt, hogy így beszél ez a zsugori szívű, vén sátán. Az admirális rosszkedvűen jegyezte meg:

- Azt hittem, hogy régi barátai vezették a hajót.

- Tévedés, Sir! Mindig csak bajom volt velük, és gyanúsítottak. Ellenszenves fráterek. Egyetlen csomónyi sós vizet is kár felkavarni az ilyenekért...

És úgy megriszálta a nadrágját, hogy ismét hónaljig süppedt bele.

- Hát sajnálom... - szólt a konzul. - Legalább van valami véleménye az ügyről?

- Miféle vélemény lehetséges itt?... Át kell hajózni kilenc és fél fokkal keletre a Cape Blounton, és ott jól körülnézni az árbockosárból. Ha egyik gőzös sincs a láthatáron, akkor ezer év múltán sem tudhatják, hogy mi lett a hajókkal. A Zöld Pofa eddig még nem árulta el, hogy milyen mélyre viszi le a déltengeri óceánjárókat, ha idegesíti némelyik.

"Ez egy nagy kutya - gondolta Fülig Jimmy -, de úgy beszél, hogy minden szava szentírás!" Az admirális kutatva nézett Piszkod Fred hideg, közönyös arcába. Megvillant feléje a két apró szem? Vagy csak úgy tűnt a csillár rásugárzó fényében?

- Hát... nem erőltetem, Fred...

- Ha rám hallgat, Sir, akkor ezt a tengerészt, aki idehozott, megbízza helyettem. Tudom, kit ajánlok. Olyan ember, hogy egy csónakkal meg egy szál ágvitorlával a sarkvidékre is elmegy, oda-vissza.

Fülig Jimmy lángvörös lett. Mégse olyan nagy kutya ez, mint amilyennek hitte!

Az admirális szeretett volna a Kapitány arca mögé belátni a pillantásával. De ez nyugodtan és keményen nézett rá. Anderson a követ felé fordult:

- Ha nélkülözni is kell a Kapitány szolgálatát; tanácsait elfogadjuk. - És Fülig Jimmyhez lépett. - Keressen fel holnap délelőtt a Waldorf Astoriában. Minden eszköz rendelkezésére áll az expedícióhoz. A biztosítótársaság ötvenezer dollár jutalmat tűzött ki annak, aki biztos értesülést szerez az eltűntekről. Ezenfelül számíthat magas helyről, külön jutalomra...

Fülig Jimmy valósággal megdicsőült agyonlegyezett hiúságában. Tehát nyeles monokliját szeméhez emelte újból, és mélyen meghajolt. Közben eszébe jutott király korából egy Napóleon néven közismert néhai kollégájának feljegyzett mondása, és így szólt:

- Kérem... vassal és kenyérrel Kínáig is elhatolok.

- Ne hencegjél, Jimmy - intette le a Kapitány -, mert Kínába te már elhatoltál nemegyszer, egyetlen darab kenyér és vas nélkül is.

Ezzel véget ért a kihallgatás, az admirális kezet fogott a Kapitánnyal:

- Ha mégis meggondolja, Fred...

A Kapitány megvetően mondta:

- Én már csak bálnák után megyek. Némely embernél rendesebb állatok. És főként haszno­sabbak. Semmi közöm mindenféle alakokhoz, akik csak gyanúsítottak, és hálátlanok voltak...

Amikor az utcára értek, Fülig Jimmy őszintén hálával mondta:

- Köszönöm, Freddy bátyám... és most adja ide az ötven fontot.

- Te kódis! Mikor járt neked ötven font?... Vagy talán az én bőrömön akarsz meggazdagodni? Nem elég, hogy ötvenezer dollárt kerestem neked? Igazán könnyű hozzájutni.

- Azt ígérte - mondta dühösen -, hogy a pénz felét...

- Rendben van. Majd ha visszatértél, és ideadod az ötvenezer dollár felét, akkor megkapod tőlem az ötven fontot. És elég volt belőled, eredj a fenébe, amíg jókedvemben találsz.

Szólt, zsebre vágta a kezeit, sarkon fordult, és vissza se nézett a fregattfőhadnagyra, elkacsá­zott a kikötő felé...

Fülig Jimmy végigsétált a kikötőn. Csak úgy futólag nézte a hajórengeteget. A legnagyobb kikötőben sincs több, mint három hajó, amivel érdemes vállalkozni valamire.

A többi lomtárba való.

Ezek a szép, két- meg háromkéményes gőzösök, a nagy társaságok bazenjeiben, figyelmet sem érdemelnek. Elsősorban felét sem éri a hajó, ha az ember nem ismeri "személyesen" a kazánajtótól a kötélzetéig. Másodsorban ezek az új építmények csak ficsúrok. Szépen zománcozva, csillogó korlátokkal meg nagy fényű villanykörtékkel, de ha jön a tengeren egy nagyobbacska vihar, úgy elmerül az egész miskulancia, hogy pozdorja sem úszkál belőle egy óra múlva a víz színén.

Egy-egy sárga, piros meg fekete, tarka vitorlarongyokkal ékes schoonerrel vagy kutterrel szemben nagy passzióval megy el.

Ez igen!

Például ott a Yankee-Doodle! És mellette a Seehund. Ilyenekkel könnyű legyűrni a tengert ott is, ahol a legveszélyesebb. A kopott, hatalmas vitorlások fiatalabbja is megvan már ötvenéves, és bordázatukon a világ minden tengerének képviseletében virít némi rátapadt moha vagy világosabb foltok itt is, ott is: nagy viharok utáni javítások nyoma. Az ilyent legtöbbször maguk intézik el hevenyében, mert nincs olyan hurrikán vagy ciklon, amitől az ilyen beálljon egy dokkba a sérüléseitől. Az igaz, hogy ezek a hajók fenéktől fölig yarrah-fából épültek. Száz év alatt sem kezd ki a tenger egy ilyen hodályt.

Ni! Az ott a La Bahia! Hogy kibérelné nyomban! Persze, a spanyol José csak röhögne, ha valami bolond kölcsönkérné a hajóját. Bozontos, fekete szakállú, hasadt trikójú alak ez a spanyol. Éppen a korlátnál könyököl, térdig felgyűrt, rongyos nadrágban, és köpdösi a halakat.

Az ott a Drummer Dogg, szintén elérhetetlen. Az öreg Ruff nem is foglalkozik mással csak kopragyűjtéssel. Mint valami vén házaló bolyong a szigetvilágban, hogy megrakja a hajóját szárított kókuszból rakománnyal, és közben siratja a régi szép időket, amikor még a szigeteken egy kis parázs lövöldözésre és szekerceharcra is sor került.

A szabadkikötő táján, kisebb-nagyobb hajók között, végül egy jelentéktelen, szurokszínű ócska bordázatú gőzösön megpihen a tekintete. Jó messze áll a kőgát vége felé, ahol a bérhajók horgonyoznak.

Hiszen ez a Hountler!

Ezzel tízszer is bejárhatja valamirevaló hajós az összes vizeket egyfolytában. Csak éppen nem nézné ki belőle olyan ember, aki nem szerződött még erre a gőzösre. Sietve igyekezett Hountlerhez, csak lesz rajta valaki, aki felvilágosítást ad?

Hát volt.

Több személy, mint ahány kellemes lett volna. Két matróz, a szakállas Pofa Jenő, a Bőkezű Rócsild csúfnevű és még néhány. Kopácsolnak, csomóznak, nem kétséges, hogy a hajót kibérelték. Most rakják ki a légsűrítéses szigonyvetőket. Kétségtelen, hogy a Hountlerrel megy az öreg cetvadászatra.

A két matróz egy halálfejekkel dúsan jelzett ládát visz le a raktárba. Ezeken viszik a szigony végére felcsavarható, hegyes gránátot, mert újabban ilyenekkel lövik a bálnát.

A Hountlert elhalászta a Kapitány. És azt már tudta jól Fülig Jimmy, hogy ezenkívül valamire­való hajó, amivel elmerészkedhet a Cape Blounton túlra, nem vesztegel Friscóban... A fregattfőhadnagy sóhajtott. Még az emberek javát is elszerződtette előle a sátán.

- Hé, Chang! - kiáltott fel az egyik szakállas matrózhoz.

- Mi van?

- Miféle rendes hajó található még errefelé?

- Üzent neked a Kapitány - kiabálta vissza a matróz -, mert tudta, hogy idejössz majd bámészkodni. Aszongya: Eredj a Háromárbocos Szódavíz vendéglőbe. A Vakapád ma este beáll a karanténból, mert letelt a zárlata. Szemtelen Manfréd kiadja kölcsönbe!

Fülig Jimmy rohant. Hát mégse olyan sötét lelkű ördög ez a Kapitány. Szemtelen Manfréd hajója legalább olyan jó, mint a Hountler. A Vakapád nem látszik nagyobbnak egy propellernél, és valami felületes ember azt hinné, hogy inkább régiségtárba való, mint tengeri útra, de akit két csatahajó kergetett Saigontól Kuala-Lumpurig a vén papucson, az tudja, hogy mit tartson róla. Egyszóval tisztelettel emlegették minden kikötőben a Vakapád nevű tízezer tonnás gőzöst, Szemtelen Manfréd tulajdonát.

A Háromárbocos Szódavíznél már nem találta a szakállas, kövér, félszemű kapitányt. Hol van? Azt mondja a pincér, hogy egy kisfiú jött érte, sürgősen elhívták valahová.

A mindenségit!

Valaki még megelőzi! Kiment, és körülnézett, hogy merre keresse Manfrédot.

Hoppla!...

Vagy húsz lépésnyire innen, egy pózna előtt áll, és valamit néz a földön. Ahogy közelebb ment kiderült, hogy Wagner úr az a valami. A Kékszakállú, állapotánál fogva, a póznánál tovább már nem mehetett, ezért hívatta a Kapitányt. Fülig Jimmy rohan, és lihegve szól:

- Halló, Manfréd! Hogy adod a Vakapádat? Zekszpejicióra kéne.

- ...Drága sztrovacsek barátom! Sajnálom, hogy elkéstél!... Micsoda öröm! - áradozott Wagner úr, és több, mászó kézmozdulattal talpra dülöngélt a pózna mentén. - Mit szólsz, hogy én kibéreltem a hajót ettől?... A süket..., a sánta, igen, a sánta atya nevű hajót...

- Elkéstél, Jimmy! - bólintott Manfréd is. - Ez a hülye csakugyan kibérelte a hajót. Két hónapra az övé.

Ezzel a kapitány elment, és Fülig Jimmy dühében nagyot fújva nézett Wagner úrra, aki ültéből a pózna mentén mászógyakorlatszerűen felegyenesedett.

- Mifenét kell neked a Vakapád?

- Ilyet kérdezöl, te csibész?... - és megcsókolta Fülig Jimmyt, aki elhessegette Wagner urat, aki néhány lépéssel arrébb, újra elkezdett feltápászkodni. Wagner úr jobban fejébe húzta a kalapját, elannyira, hogy karimája leszakadt a nyakáig, és most ott lógott külön, mint valami ovális kerete a búzakékszemű szakállfestményeknek. - Elmegyek megkeresni az én drága barátaimat! A Radzeer után hajózok a Blount-fokhoz a Vakmamával!

És máris megindult, de az első lépés után belekapaszkodott egy öszvérkordéba, mely továbbhaladtában megrántotta, hogy végigpuffant hosszában a földön, mint valami ócska gyapjúzsák, de röhögött.

- Nézd, ez a bolond öszvér, hogy siet... Te, sztrovacsek! Hogy lásd, mennyire barátod vagyok, beveszlek társnak!... Na?! Te is jöhetsz avval az izé... hajóval... valami beteg rokonod...

Fülig Jimmyt elöntötte a pulykaméreg. Ez annak a pokolfajzat Piszkos Frednek a műve volt! Tudta, hogy Friscóban valamirevaló hajó nincsen a Vakapádon kívül, hát kibérelte, hogy lenyúzza a bőrét, mert előre látható volt, hogy ez kell majd az expedícióhoz. A Wagner úr csak eszköz az ügyben.

- Hogy gyössz te ehhez? Ki bízott meg a kutatással?!

- Drága barátom... - és támolygott, tárt karral, könnyezve -, az én bolond, nagy szívem és emberszeretetem így kívánja!... és ezt nekem megtiltani nem lehet!... Az én aranyos barátaim eltűntek a Vakapáddal, most várják, hogy a Wagner úr értük jöjjön... Ezért béreltem ki a süketszülőt...

- Mondd meg egyszerűen, te szélhámos, hogy a Kapitány le akarja nyúzni a bőrömet, mert tudja, hogy kell a hajó és nincs más. Mennyiért adod át?

- Ne is mondj ilyen csúnyát! Nincs annyi pénz!... De azt megengedte a Kapitány, hogy ha te kifizeted az egész bérösszeget, akkor eljöhetsz velem, és megkapod a felit az ötven-száz dollárnak... Könyörgöm, ne mondd, hogy ezer! - sírta összetett kézzel. - Ti mind bolondok vagytok, a Kapitánnyal együtt... Az a konzul ivott valamit előzőleg, és megcsúszott a nyelve... Ötvenezer dollár nem létezik, még negyvenezer sem...

Mit részletezzem? Fülig Jimmy az ünnepien részeg Wagner úr szavai ellenére megértette, amit mondott. Ez a kapitány még kutyább, mint amilyennek gondolta, mert a jutalom felét is meg akarja kaparintani. (Az egyetlen ember akinek a pénzét nem meri Wagner úr elkölteni.) És még a bért is vele fizetteti. Mert tudja hogy Anderson tengernagy bőségesen ellátja a szükségessel. Legalább eljönne az a vén kalóz azzal a rengeteg eszével. De a Hountleren cethalászatra megy az a sátán.

Hogy az ilyen, ezer hájjal megkent, szőrösszívű gazembert miért nem pusztítja el valami vihar?

Visszamentek kettesben a Háromárbocos Szódavízhez, ahol Fülig Jimmy elsősorban egy vödör vizet rendelt, és többször is belemártogatta Wagner úr fejét.

Aztán röviden megállapodtak.

Mit is tehetett volna? Még ha lenne is más hajó a kikötőben, nem tűrhette, hogy még egy expedíció kutasson az eltűntek után. Nem kis játék folyt itt a háttérben, Fülig Jimmy tudtával. Vigyázni kell nagyon! Amikor Fülig Jimmy végül indulni akart, Wagner utánaénekelt:

- Állj meg, sztrovacsek, galambom... Te egy nagy csibész vagy, akit mindenki tisztel... Ezért megmondom, hogy siess most a Három Piros Dugóhúzóhoz.

- Mi a fenét menjek én a Dugóhúzóba?

Wagner úr megkapaszkodott egy asztalterítőben, és lerántott néhány üveget és poharat. Fülig Jimmy nagy nehezen kicsavarta őt a terítőből, újra talpra állította, és megismételte a kérdést:

- Minek menjek én a Dugóhúzóba?

- Jaj, drága sztrovacsek!... Tisztára elfelejtettem neked megmondani, hogy a hajóskapitány személyére nézve itten nagy a zűrzavar meg mindenféle...

Fülig Jimmy úgy érezte, mintha fejbe csapták volna. Az, hogy ő legyen a kapitány, nála mindennél fontosabb volt.

- Mit beszélsz?!

- Köszönöm, hogy rázol, mert csupa por lettem... Itten arról van szó, hogy a Vakszülőd című hajó tulajdonosa csak feltétellel adta kölcsön. Halló, sztrovacsek, egy pálinkát hozzon!

- Beszélj világosan, mert betöröm a fejedet!

- Én nem beszélek világosan?!... Olyan világosan... beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok! A hajó tulajdonosa... csak úgy adta kölcsön a hodályt, ha átvesszük a kap... Így megfulladok...

- A hajó tulajdonosa a Félszemű Manfréd! Azzal én beszéltem!

- De ő már bérbe adta a hajót egy másik tulajdonosnak és csak átengedte társba, mert nagyon, szeret engem. - És sírva fakadt. - És tudja rólam... hogy a barátaimért akarok menni! Az én drága barátaim eltűntek a Radzeeren..., A Tüskés Vanek, a Petters meg a Fülig Jimmy... Azért ugyan nem kár...

És zokogva megitta valakinek a pálinkáját, amiből nagy veszekedés lett. Lassanként Fülig Jimmy mindent értett. A hajónak volt már egy bérlője, és ezt a bérlőt Félszemű Manfréd rávette, hogy társuljon a féleszű Wagnerrel.

És ez az illető jelenleg a hajó kapitánya.

Tehát veszélyben forog a kapitányi pozíció. Amit pedig a legutóbbi útja óta, amikor első tiszt volt, kisajátított. Névjegye is volt már:

Mit jelent egy nagyravágyó embernek az, hogy világhírű szállásmester? Pláne, ha egyszer már volt kapitány? Mindenesetre el kell menni a Dugóhúzóba, hogy ezt az ügyet rendezze. Akárki is az a kapitány, elbánik vele, ha az útjában áll. A vendéglőben azután nagy meglepetés érte:

- A Vakapád kapitányát keresem - mondta a kocsmárosnak.

- Itt várt rád egy ideig, és azt üzeni, hogy később visszajön. Fél nyolcra. Ajánlom, hogy csínján bánj vele, mert az nem ismer tréfát.

- Azt hiszed, van olyan legény, akitől én meghátrálok?

- Egyáltalán nem legény, hanem leány, és Kalóz Pepinek hívják.

Fülig Jimmy kis híján hanyatt esett.

Ezek szerint a Vakapád kapitánya egy nő!

Nagyságos
Samtantónió Őfelsége Uralóherceg úrnak
Bolontsáksziget.
Félemelet, Királyi Vár, balra

Tekintetes Kiráj ur!

Vettem folyó hó valamelyik napján töltőtollamat és felszentelésül, kollégális udvarságból elsősorban levelezek, ugymint: Felséknek, tisztelt trónutódjának, a kirájné őnacságának és kellemes, császári öreganyjának. Mer monta legmagasabb anzix lapján Felsék, hogy k. soraimat mindék szívesen veszi. Esz nagy leköltekeszés nekem, mer Maga Felsék mégis csak egy kiráj, ami igen magasálásu urnak számit.

No és van uj közlésbe való.

Mer, mostan megint rólam hallgatja majd a rádiót a világ szeme. Felsék régen elárulta, hogy tudja mi az uri köteleség és nem köpött még el semmit, ezért esztet a szélhámosságot is megirom. Ugy volt, hogy csipősérülésem miatt, rövid időt uszva kellett töltenem a Szunda csoport néhány kies szigete között. (Nagyon veszéjes hajózási rész, csupa zátony és ráadásul mindenkire rálőnek a vámőrök.)

Mikor felépülésem befejeződött, Friszkóba mentem. Itten találkoztam Tüskés nevü Vanek barátommal. És vele volt a Buszkó Mócsink, régi meg hitt tettestársunk is. Örültek nekem, mer akárkit nem vesznek a Radzeerre. Nemcsak jó matróz szükséges oda, hanem üzletileg is kipróbált cinkos kell, hogy legyen. Tehát én is elszerződtem közéjük. Nekik szerződött utjuk volt az Ingobnito Arhipelre.

Erről tudatom, de Isten őrisz, hogy ezt a tényállást főfelügyelő és fogalmazó ismerőseivel közölni szíveskedjék. Ugyanis a Radzeer azóta mindenestől elveszett, vagy ahogy a közmondás van: Hegyén-hátán eltűnt! És a másik hajó is, az André Demiő nevü. És senki sem tudja, hogyan csak mi. Felsék lesz a titok egyetlen élő fültanuja, levelemből. Mer itt egy olyan csoda és ezzel detto olyan szélhámossák társult egybe, véletlenből kifolyóan, hogy mék soha nem volt, mióta a föld áll. Pedig esz régen forog a zűrben.

Ott keszdődött, hogy a Derémitő turistahajó utasait nem szabadott lebiztosítani baleset ellen, mer titkolni akarták az utat. Deja hajó tulajdonosa, esz a fukar pasas, méksem nem állhatta, hoty titokba ne biztosiccsa őket és így a biztosító, követésre szerződteté a Radzeert. Tehát az lett a feltétel, hoty titokban halkan kövessük asz André Derémitőt és a rajta lévő turistákat. Eszek a turisták csupa lort, márki, részvényes, gyárigaszgató meg egyéb mágnás, belevették a fejükbe hogy utánszanak egy bizonyos kruzoét, aki etyedül lakott egy puszta regényben. Tejjesen magános szigeten és minden nélkül, csak szolgája volt és teljes felszerelése. Aszt mond­ják, hogy Rótbizony Kruzoernek hitták. A szolgáját meg "Szombaton" nevü bennszülöt­nek. Beteg emberek lehettek, mert ha valakinek annyi pénce van hoty berendsszen egy egész puszta szigetet és az illető nem Miámiban strandol, vagy nem megy Lózan-Cseleszbe, filmsztárokkal hetyegni, akkor az egy nagy ló, tehát jobb, ha megvizsgáztatja magát 1 orvossal.

Dehát a turista népség ilyen.

Eccer felmásznak a hegyi jéghez, a gelcserek köszé, aztán tevére ülnek és maláriások lesznek, mert nekik látni kell, hogy a piramidonokban eltemetkezve hogy fekszenek mumiásan dobo­zol­va a valódi egyiptomiak. Ezek a kiráji kollégájink, faragó néven uralkodtak. (A sirnak használt, piramidon nevü hegyes tabletták a sivatagban találhatók, ásatás révén.) Hát esz is igy volt, hogy a sok turista elment a Derémit Andriőn, Rótbizonynak, de nemcsak egy "Szomba­ton" nevü szolgával, hanem annyi kiszolgáló pasassal, hogy asz egész kalendárijumról neveszhették őket. Hétfőtől Boldok Ujévik. És vittek minden közszükséglő cikket, hogy majd egy évet töltenek az elhagyott szigeten. Arrafelé rém veszélyes, mer ott van a korál, meg az atol hazája. Babonás matrószok szerint, a korál mek az atol állandóan növekszik és kőből való fijajiban elágasz a viz alatt. Állítólag ettől van, hogy sokszor nem talál asz ember ety szigetet, mert esz köszben a viz alá konyult. És talál ujat, mely felkonyul a vizből hirtelen.

Az Ingombnita Arcipel is ilyen atol zátonnyal körülvett földsziget.

Hogy a tárgyba térjek, ahogy a biztosító rendelte a hajókövetést, a Radzeer egy napi távolból osont a Rémitő André De mögött, hogy a másik utasok ne sejtcsék célunkat. Amilyen tengerészek voltunk, olyan lett az osonás, hoty még a biztositó társaság sem sejté céljainkat. Esz az igaszi jó kiszolgálás. Mer mi gondolkosztunk, hoty nem lehetne e itten más üszlet is?

Mikor pár fokkal elhagyta a turista hajó Kap Blumtot, akkor történt a világcsoda! Éppen a láthatárról felfedesztük ugy hoty a Főorvos egy messzecsőbe látott. Aztán elejté a távnézőt... Mint aki hüje let... Végül is igy kiáltott a hajóhid csövébe: "Stop! Féljobb!... Ilyet az öregapám se látott! Teljes gőz!"

És neki volt igaza a kommandirozással! Mer lehetett a tisztes felmenő, rabló öregapja olyan világotjárt, mint a Rótbizony Kruzer, ijet akkor se pipált mék! Felséged is ugy meresztette volna a szemét, mint ety lekmagasabb sült hal.

Mer mi volt a látás? Álomnak is rossz!

Esz a hüje Rótbizony hajó, ott állt a távolba egy több mérföldes sziget közepén. De kellősen!

Mintenki aszt hitte, hogy megbolondult és káprész a szeme.

Felsék tudja, hoty én nem vagyok babonás és fütyülök a varáslatra, mer Limában asz inkák főpapja adott egy amuletet ilyesmi ellen. De én is keresztet veték.

Öreg tengeri farkasok tanácstalanul nésztük ezt a messzisékből. Ety füstölgő hajót l nagy darab szárazföld közepébe. Éjszaka hoty a gőzös ne lásson, lesötétitve mekközeltük a szigetet. Asz Inkokinto Arcipel volt, ahova készültek asz undok turisták. A hajó ety szigetből kinyujtott földnyelv közepén vesztegetett, baloldalára kisé dőlten, félig sárba.

És ekkor megoldódott a titok!

Ety marha eset ami egyszer ötezer évbe lehetséges. Látszott hoty a földnyelf olyan hatalmas vizinövényekkel van tele mit mohának és maszatnak neveznek, még nyüzsgött rajta mindenféle lény, sikló, pilop, söt tinta hal is. Tehát nemrék mék tengerfenék volt! És furcsa, keskeny, rózsaszines, fonott sziklából állt az egész! Ez az az, élve képszödő, atolkőzés, ami a viz alat fejleszti magát. Hát mit tetszik gondolni, felsékes fejében, hoty mi történt?

A sziget felé már lassított az Andrémitő De és egyszercsak esz a zátony, pontosan amikor felette volt a hajó, kiemelkedett a viszből!

Esz asz atolos zátony, a part folytatása volt, a visz alatt! A hajó eccercsak látta hoty átképeszték vonattá, met egy friss félsziket közepén halad! Erre persze oldalt konyula, orrát iszapba furá, de mert aliggőzzel ment, mégse nem borult fel.

Hát nem csoda?

Hoty ilyen buta szerncséje legyen 1 hajónak, a zátonnyal? Hoty pont akkor menjen el fölöte, amikor esz alatta följön?

Este volt és a távoli holdban ők jóllátszottak, de mi nem.

Sürgős segitsék nekik nem kellett, mer szárazföldön nem merül el a hajó. Mi tehát kesztük az üzleti oldalról nészni a világcsodát.

- Esz csupa naty ur - mondta a Főorvos - és gyönyörü a válcságdij, ha elrabolják őket.

- Mi nem rabolhattyuk el - lihetge a Dagadt Peters - mert nálunk biztosították őket ellenünk. És rabló ide, rabló oda, vagy van becsület vagy nincs!

Soká gondolóztunk. A Buszkó Mócsing cvikker nevü drótszemével uty pislogott (de felette nészve), mintha főszne valamit asz agyában. És abban asz agyban a fekete széles nemezkalap, mek a hosszu kilógós ősz hajzat alatt, a bibircsókos ronda arc, sok agyvetőt takar.

Vártuk, hoty mit tervel.

- Dehát - mongya asztán és rettenetesen nagy orra moszog, mint amikor üszletet szimatol - mi volna, ha mi is szátonyra szaladtunk volna? Esz ikaszán lehetős ilyen balszerencsés szátony­nál! És nem lehet tiszteségellenesnek venni. Igen a tenger: veszélyes és minden hajó utja rögös rajta.

- Ne csavard itten a szót! - mondja a Holtvilág Csárli. - Köpt ki amit gondolsz!

- Eccerü - montja a Mócsink. - Nagy díj lesz kitűszve a két hajóra. És mi majt mektaláljuk saját makunkat. Valaki visszamety keresőnek.

- De mi nemszalattunk zátonyra - szóla búsan a Tüskés Vanek, kivel Felsék annó dettóban, mekhitt hirigelést végzett.

- Hát ha odaengettek a kormányhoz - mondta esz a Buszkó Mócsink - én úty szátonyra futok, véletlenül, hoty még csak nem is ilyen hűjén állunk ott hajóval mint eszek. De előbb még jön itt a Fülig Jimmy (esz én vagyok) őtet utolsó nap vettük fel, tehát senkise tuggya, hogy a hajón van. Hát előbb most visszafortulunk, letesszük őt Markeszasznál és viszajövünk ide. Ha most nem figyelünk jól, hát szátonyra futunk. És minek mindig figyelni? Azután ha sok dij lesz kitűszve, Fülig Jimmy értünk jön és mektalál.

Ez a terv általános helyeslés közepetével találkoszott.

Kész volt a mekbeszélési eredmény. Engem a Radzeer Markeszasz sziget közelébe visz. Ott csónakon partra megyek, gőzössel Tahitiba jutok és innen Friszkóba. A Radzeer köszben lábujjhegyen visszaoson és éjszaka ügyesen zátonyra fut, a föltnyelven, mit a sziget hirtelen kinyujtja.

A Derémi Anditő gőzös rádiója kilett az ütközésbe, hát a Radzeer sem adott jelt az életről. És elhatározták, hogyha menetrend szerint beáll a hajónk a zátonyra, ők is megrongálják a cirkáló rádióját. Majt egy fatörzset a tornyának döntenek, mintha esz is a katasztrófa kövezménye lenne.

Minden ugy sikerült, ahogy a terv volt. De Oaklandban a sors különös kegyetlensége követ­kesztében összehozott 1. bizonyos róla elneveszett Piszok Manfréd nevü Kapitánnyal, akit már említék - ugy hiszem régebb keltezésből.

Mer esz mindég kavarja!

Először elhatároszám, hogy lovagias ügyünket bicskászás utjára terelem, de utóbb mégse tetem. Örek egyén, hát éljen. Felsék tuggya puha szivemet. De mit tesz a véletlen! A róla elnevezett Kapitány éppen megbizást kapott az angol konzulság igazgatójától, hoty vezessen zekszdediciót a szerencsétlenül jártak ellen. De ő aszt mondta, hogy ha elvitte cimborájit, a Radzeerrel, az ördög, hát kár lenne megtalálni őket. (Esz nem éppen felebaráti mondás, de ő ikaszán nem felebarát, hanem egész barátságtalan.)

Igy asztán én lettem alkalmaszva. De esz a Piszok Alfréd, ugy kavarta, hoty kénytelen voltam ety kékszakállu illetővel társulni. Csak igy lehetett enyém a Vakapád. (Felsék esz olyan mekszólitás, hogy nem veheti sértésszámba eszt a szót, amej különben is, nem viláktalan atyát jelent, hanem hajót.)

Demilyen remeket!

Erre még kisül hogy nem csak esz a kékszakállu lesz társam az eszpejicióba, hanem még valaki.

Nemszeretek ilyen link embereket belevonni rendes szélhámossákba, de esztet muszáj mert kell a Vakatyád.

Az ügy további fejelményeit is új töltőtolammal kelteszem majd, Markaszászból és fokadja Felséked is viszonozva, kecses uralói megemlékezésemet hüségéért. Maradtam sajátulag is kelt most lent,

viszontírásra
Don Fülig di St. James s. k.

U. i. Nem tudom hoty hallot-e kirájúr, a Kékszalálluról? Nagyon ismert pasas és ha értekeli őróla külön irok. Csak arra ismétlően kérem, hoty az ügyről diszkréciós urisággal megnémuljon Felsék.

Fülig fenti.

Amikor Fülig Jimmy a Három Piros Dugóhúzóban végre meglátta Kalóz Pepit, életének nevezetes periódusához érkezett. Meglepően csinos nő volt ez a kalóz! Olyan sima fekete hajú, hogy szinte cserépfigurának látszott, ami attól volt, hogy olajjal egyengette rakoncátlan hajviseletét. Pepita kosztümöt viselt, de úgy látszik, kissé elszámította magát a varrónő, mert a ruha olyan szűken feszült idomain, hogy szinte recsegett rajta járás közben. Az ember minden pillanatban várta, hogy felsiklik a ruha teljes hosszában. Kalóz Pepi azonban nem félt ettől.

Ő általában semmitől sem félt.

Nyakában a kosztüm hasítéka mentén valami nyeszlett, keskeny szőrmedísz csüngött, és egy hatalmas bőrretikült hurcolt magával, amit az alsó karjára akasztott. Szép vonásait kissé eldurvította az olcsó púder és a túl élénkre festett száj. De ettől valahogy még szebb volt. Kontyra való hetyke kis kalapot viselt, rézsút a fejébe csapva, és ahogy energikus mozgással végigment az ivón, a férfiak önkénytelenül utat engedtek katonásan lendülő két karjának. Sokféle ékszer zörgött a csuklóján: gyöngy, karperec, sőt egy valószínűtlenül hatalmas ékkövekkel díszes melltű. Ujjain csak úgy villogtak a színes és fehérüvegek, mert mondanom sem kell talán, hogy Kalóz Pepi ékszerei egyetlen karátot sem képviseltek ékszerészi szemmel nézve.

Ha ugyan ékszerész szeme az ilyen holmit megnézi.

- Maga az a Fülig Jimmy, aki beszélni akar velem, hogy társuljunk? - mondta, és erélyesen leült, karpereceit egyetlen kézrázással visszahárítva. - Hát feljöhet a hajóra, nem bánom, de figyelmeztetem, hogy rendesen kell viselnie magát. Hé!... Jack! Whiskyt, fél pohárral, a dollárosból!

Kosztümje felső zsebéből egy kókadtan kettéhajolt cigarettát tett a szájába, és felkattintotta hozzá az öngyújtóját.

Hű, az angyalát! Ez aztán a nő!

- Nézze, nagysád...

- Kalóz Pepi vagyok.

- Figyeljen, Miss Kalóz. Itten arról van szó, hogy engem bíztak meg ezzel az üggyel, ötven­ezer dollárért. Én Fülig Jimmy kapitány vagyok, biztosan hallotta már ezt a nevet.

- Még nem - felelte a nő, és lehajtotta a fél pohár whiskyt egy slukkra. - De valami rokonát már említették előttem. Egy azonos nevű szállásmestert. Testvérek?

- Hm... Voltam én szállásmester is. De nem ez a fő. Azt hiszem, hogy jól kijövünk majd egymással.

- Ha nem, hát nekem ez is mindegy. Szóval maga vállalja az összes költségeket, a jutalom egyharmad részéért?

- Hogyhogy?! - horkant fel dühösen. - A Wagner meg maga kapják a felit, és én a felit?!

- Nincs sok időm. És ostobaságok nem érdekelnek. Három egyforma részre megy az egész, ha nem tetszik, keressen más hajót...

A föld nyelte volna el azt a Kapitányt! De mit tehetett? Mindent el kellett fogadnia. Amint elvben megállapodtak, Kalóz Pepi kinyitotta hatalmas retiküljét, amely tömve volt minden­félével. Többek között egy harapófogó és egy hatlövetű revolver is találtatott benne, színes selyem zsebkendője és a kompaktja mellett. Hosszas keresgélés után egy gyűrött papírt szedett elő, és kisimította. Kész megállapodás volt. Fülig Jimmy nagyot sóhajtva aláírta.

- Most menjen legénységet keresni, és én is utánanézek - mondta Kalóz Pepi. - A régi kikötő­nél bevárjuk egymást.

- De itt vigyázni kell...

- Csak ne tanítson engemet! Ócskábbat mint maga, nem hozok.

Fülig Jimmy utánanézett, amint a feszes kosztüm alatt vonagló izmaival elsietett. Igaz, hogy "ez aztán a nő!", de kellemes lenne néha odasózni egyet, amikor ilyen éktelenre tátja a száját.

Visszament a Háromárbocos Szódavízhez. Nem gyerekség jó legénységet találni ilyen főidényben és főként ilyen útra.

Senki se szegődik szívesen olyan hajóra, ami a Cape Blounton túlra indul, hogy Incognita­sziget táján rejtélyes módon eltűnt gőzösöket keressen.

- Hé, Jimmy! - kiáltotta valaki rekedten, és amint megfordult, a Vörös Vaszicsot látta, aki szokása szerint teljesen részeg volt, és régi barátjának tárt karral akart a nyakába borulni, de elvétette célját, és a földre hullott.

Jimmy boldogan segítette fel. Ez kitűnő gépész! Még kormányozni is tud, csak éppen nem az atoll meg korallzátonyok hazájában.

- Te, Vaszics! Elszerződöl hozzám?

- De mennyire!

- A Cape Blounthoz megyünk, a Radzeer után.

A Vörös, tántorogva bár és gyöngyfényű szemgolyókkal, úgy látszott, hogy rövid tűnődés után meggondolta magát.

- Hát tudod, ez olyasmi...

- Jó, jó - legyintett Fülig Jimmy, aki tisztában volt a nehéz verbuválás módjaival. - Nem is számítottam rád, mert ide aztán csupa felnőtt ember kell, hírhedt kikötői legény...

Tapasztalt rendőr-főfelügyelők szerint a Vörös Vaszicsnál hírhedtebb legény aligha akadt a papírokkal nem rendelkező, de állandóan a tengeren élő egyének nyilvántartójában. Ezenfelül Vaszics igen alacsony termetű volt, amiért a "nem felnőtt" megjelölés elsősorban szíven találta.

- Mondd ezt még egyszer, és beverem a pofádat! - felelte, és rántott egyet a nadrágszíján, de kicsúszott a keze, és könyökével hasba vágott egy arra siető egyént.

- Verekedni mostan nem fontos - mondta Fülig Jimmy -, mert nekem tovább kell menni, hogy valamire való legényeket keressek.

- Nohát, egynek itt vagyok én - Énrám ne járassa senki a száját, hogy nem voltam benne valamiben, amihez férfi kellett.

Ez elsőrendű akvizíció volt. A Vörös Vaszics két emberrel ér fel. Ha teljesen józan, esetleg hárommal. És mivel a szerencse ritkán jár, illetve tántorog egyedül, a szénrakodó táján találkoztak Csomó Billel.

Különleges egyéniség volt. Valamilyen oknál fogva itt is, ott is magános hosszú szőrök lógtak alkoholizmustól püffedt, vöröses, kerek arcán. Ezeket a szőröket a borbélynak el kellett kerülnie borotválás közben, hogy ne növekedjenek túlságosan. Évek előtt valami fürdőhelyen lopott egy hatalmas szalmakalapot, amit a hölgyek napellenzőnek használnak, és ezt hordta. Középtermetű, pocakos, ágrólszakadt egyén volt, duzzadt, széles szájjal, és okkal vagy ok nélkül állandóan vakaródzott. Aki nem ismeri, az akkor sem engedi fel a hajójára, ha fizet érte.

De aki tudta az igazi matróz értékét, az megértette Csomó Bill hetyke, embergyűlölésig pökhendi magatartását mindenféle környezetben. Ez a magatartás akkor sem változott, ha süllyedt a hajó, vagy ha ciklonban látta el szolgálatát.

- Halló, Bill! - köszöntötte Jimmy.

- Szervusz! - felelte. - Sürgős volna nekem innen elmenni, mert beköptek valamilyen ügyben. Nem tudsz egy jó hajót?

- Elsőrangút! A Vakapád! Azonnal indulunk!

- Azonnal, sajna nem lehet. Volna ma este egy rövid elintézni való ügyem a Fáraónál.

A Fáraó egyiptomi tulajdonos kocsmája volt, az óváros legsötétebb sikátorai között, a legsötétebb vendégek találkozóhelye.

- Elkísérünk és megvárunk - mondta Fülig Jimmy.

- Ha pofonokról van szó... még segítünk is - szólt két csuklás közt a Vörös Vaszics. Eltalálta, mert éppen pofonokról van szó.

- A fő - magyarázta útközben Csomó Bill -, hogy darabokra törhessem az egész vacak csárdát. Ezt okvetlenül el kell intéznem. Le kell szoktatni arról az embereket, hogy engem besúgjanak - magyarázta öblös, elnyújtott hangján.

- Majd rendbe hozzuk a dolgot! - bólintott Fülig Jimmy. - A fő, hogy gyorsan elintéződjék, mert rövidesen találkozni kell Kalóz Pepivel.

Kissé megnyugodva látta, hogy összesen tíz vagy tizenkét ember lehet a helyiségben és a turbános, kövér egyiptomi tulajdonos a pult mögött. Amikor Csomó Bill belépett, minden további nélkül egy üveget vágtak a fejéhez, amely csak hajszállal tévesztette el a célját.

Feleletül egy teljes asztalt és nyomban utána egy széket már Vaszics hajított bele a csoportba, és a kövér egyiptomit, aki konyhakéssel ugrott át a polcon, Fülig Jimmy az ablakon keresztül vágta ki az utcára úgy, hogy valószínűtlen volt a visszatérése.

Csomó Bill félelmetesen működött. Az egyik pasassal a likőrösállványt zúzta szét, aztán szembeugrott a reárohanókkal, hogy ezek szétperdültek, és mire megfordultak, egy félméteres tükör szakadt rájuk. Közben Fülig Jimmy meg Vaszics a berendezés további állományát tökéletesen elintézték harcukkal.

- Várjatok! - lihegett Csomó Bill.

Egy eleve készen tartott vörös márgadarabbal felírta a falra hatalmas, iromba betűkkel a következőt:

ITT SÚGTÁK BE CSOMÓ BILLT
ÉS A TULAJDONOS IS RÉSZES VOLT.
AJÁNLOM MAGAMAT!

Az utca népe bámészkodott, de külvárosi szabályok szerint, ha nem volt semmi köze egy ügyhöz, abba nem avatkozott bele. Ha meg lett volna valakinek beleavatkozni való kedve, az is elmúlt volna eme három hírhedt legény láttára, akik most elsiettek a régi kikötő felé.

Csomó Bill útbaigazítása nyomán rátaláltak Lógás Hugóra. No ez jó. Azonban kormányos nincs. Aki van, az köll a kutyának. De szerencsére fedélzetmester akadt. Csontvázszerűen kiszögellő bordái, feltűnően sótartós vállai, hegyes könyökei és általában soványsága miatt Csont Muki néven ismerték a kikötőkben. De még mindig nincs kormányos. Éjféltájban befutott Kalóz Pepi néhány elsőrangú emberrel. Jól összeválogatta őket, mert köztük volt a Svéd Ökör nevű kiváló egyén, meg a Stráfos Harry nevű is, egy príma rádiós. Összevagdalt arca miatt kapta a "Stráfos" predikátumot. A többi is mind jó anyag volt.

- De kormányos nincs - kiáltotta Kalóz Pepi, és akkorát csapott a combjára, hogy visszhang­zott a környék.

- A közvetítőből pedig nem kell ember... - dünnyögte Jimmy.

- Én elvezetem azt a bricskát...

Valamennyien megfordultak. Egy különös, feltűnően jóképű egyén állt a közelben egy lámpaoszlopnak dőlve. Éppen befejezte a pödrést, megnyálazta a cigarettapapírt, és nadrágján végighúzva a gyufát, rágyújtott.

- Ez meg honnan a pokolból jött ki? - ámuldozott Kalóz Pepi.

- A Rézgróf! - mondta mérsékelt lelkesedéssel Fülig Jimmy. Hiába, nem örült, ha ilyen jóképű piperkőc került érvényesülése útjába. Mert a Rézgróf híres szépfiú volt a kikötőben. És spanyol létére (spanyolnak mondotta magát), értett a festői eleganciához. Rakoncátlan, göndör, vörös haja, bronzszínű, érdekes arca, gyönyörűen rikító, kék vagy piros selyem nyak­védői, tarka kockás vagy sárga selyemingei, feszes, széles cipői, finom szarvasbőr nadrágja, széles nagy csatú öve, nem utolsó sorban izmos, karcsú alakja mind egy-egy szálkát jelentet­tek Fülig Jimmy szemében. No most ehhez még nagyszerűen énekelt, gitározott, harsány nevetéseinél olyan pompás gyöngyfogazat villogott versenyt mély tüzű tekintetével, hogy kőből legyen a szíve annak a nőnek, aki nem borul első látásra a nyakába. Nem szólva arról, hogy volt már kapitány, kormányos, gépész, vitorlamester és mindenben elsőrangú.

- Te eljönnél?... - kérdezte rosszkedvűen Fülig Jimmy.

- Ha mondtam.

És máris rámosolygott Kalóz Pepire, hogy arca csupa nyájas, szemtelen ráncba vonult szét. No de ez nincs vajból.

- Maga jó kormányos?

- Ne blamáld magad, Pepi - jegyezte meg Lógás Hugó. - Ez hazahozta a sarkvidékről, eltört iránytűvel a Hurricane-t.

- Hát akkor jöjjön velünk. Én Kalóz Pepi vagyok... Na! A kezembe akar harapni?

A "kapitánynő" elrántotta ugyan a kezét, de belepirult közben.

...Másnap délelőtt, miután berakodtak, a Vakapád felszedte horgonyát, és teljes gőzzel elindult délnyugat felé.

Útját, ezt talán nem is sejtették a hajósok, igen magas személyek aggódva és nagy várakozással kísérték.

Szamoáról, majd Fidzsiről rádióközlést adott a tengernagyi hivatalnak, majd diadalmasan jelentette, hogy négy fokkal áthaladt a Cape Blounton.

Néhány nap eltelt... Száz és száz rádió kereste a Vakapád adását... Hiába!

A Cape Blounton túl a gőzös nem adott életjelt többé. A harmadik hajónak is nyoma veszett az óceánnak ezen a misztikus részén...

Miután elindultak, némi tekintélyvillongás zavarta meg a közbékét. Wagner úr indította el a lavinát. Vagy kevés volt a pálinka, amit ivott, vagy a szesztartalma nem volt elég magas fokú az italnak; annyi bizonyos, hogy induláskor aránylag kevéssé ingadozva megjelent a kapitányi hídon. Belső zsebéből kirántott valamit, s ezáltal több álkulcs, hervadt virágok és egy darab sült tök esett ki a fedélzetre. Azután fejére tette azt a valamit, és ekkor kiderült, hogy a friscói önkéntes csendőrök sapkáját alkalmazza kapitányi dísznek. Azután belekiáltott a szócsőbe feszesen, katonásan:

- No mi lesz, apuskáim? Hát nincs gőz a sztrovacsekbe?! Vagy lazsáltok?

Ekkor megjelent Fülig Jimmy a hídon, és közölte a Kékszakállúval, hogy ha nem megy a fenébe, úgy a tengerbe hajítja.

- De drága sztrovacsek!... Én a Piszkos Fred adjutánsa vagyok... Hát csak rám kell nézni!... Ez a sok csibész itt mind jól ismer...

Fülig Jimmy tapintatosan belevágta Wagner urat a másodkormányos üres kajütjébe, hogy veleszakadt az ajtó. Most meg a Rézgróf állt meg a híd alatt és felszólt:

- Hé, te! Nekem a Wagner kapitányom. Jobban imponál, mint te.

Fülig Jimmy lesietett hozzá.

- Mióta nevezöl te ki kapitányokat?!

- Nézd, Fülig Jimmy - mondta, és remek csatos övét megigazgatta. - Köztünk már régen esedékes, hogy néhány őszinte pofont váltsunk.

- Magam is azt hiszem. Mert szerintem te egy hencegő alak vagy.

- Legalábbis annyira, hogy megválogatom, kit nevezek kapitánynak. Nem bőrkamásni dolga az ilyesmi.

Szíven találta!

Fülig Jimmy a bőrlábszárvédőjét úgy tisztelte, mint valamilyen házibálványt. Az már egyéniségéhez tartozott, hogy ha szíven találták, ritkán hibázta el feleletül az állcsúcsot.

Belevágott a Rézgrófba.

Puff!

Piff-paff!

Nagy csata lett... A kormányos bezuhant a konyhába, a szakács meg az ételek közé. De máris felugrott... Még egyszer visszaesett egy gyomorba rúgástól, míg úgy pattant fel, hogy ő vihette be híres balegyenesét, amitől Fülig Jimmy egyszerűen elszállt, mintha a vitorla nélküli siklórepülést gyakorolná. És belegabalyodott Lógás Hugóba meg a kötélcsomójába, és minimum tizenhat pofont kapott a Rézgróftól (mindegyik díszpéldány!), amíg kivergődött ismét.

És miután kivergődött, egy horogütés újra a földre vitte, de ördögi specialitásával estében elkaszálta a Rézgróf lábát is, és egymásra zuhantak. Aztán egyszerre ugrottak fel, és megint zuhogott a négy súlyos ököl.

Piff-paff!

Puff-piff-paff!

A fiúk bámészkodva körbeálltak.

Ritka szép verekedés! Ilyet nem pipál mindennap a kikötő népsége, ahogy a kettő állja és osztogatja a pofonzivatart. Akkorákat, hogy lazább csontrendszerű embernek a felétől is szilánkokra repedezne a koponyája. A Rézgróf jobb keze ugyan most odaszögezi torkánál fogva Fülig Jimmyt a szellőző kürtőnek, no de csekélység az az iszonyú pofon, amit közben visszakézzel kap, hogy freccsenő vér permetezik szét. Feleletül belecsapja a fregattfőhadnagy fejét egy szellőzőkürtőbe, hogy csak úgy döng és horpad (nem a fej, hanem a kürtő), de közben még kettőt kap a minden elsöprő monszunként respektált pofonokból, majd egy rúgás éri térde táján... Egymásra zuhannak! És a földön gurulva csépeli a másikat, aki felül kerül. Borzalmas ökölcsapásokat osztogatnak, egy-egy kézzel a másik hajába markolva, hogy csak úgy döng az odacsapkodott koponyák alatt a padló...

Bumm!

Egy lövés dörren, majd éles kiáltás hasít a levegőbe:

- Hands up!

A kiáltás nem lett volna elég, de a riasztólövésre ösztönszerűen talpra ugranak. Kalóz Pepi állt ott, karján a nyitott retiküllel, kézében a még füstölgő hatlövetűvel.

- Mi ez?! - kiáltja energikus, mély hangján, és még a kosztümje is szokatlanul feszül a támadó kiállásában. - Mi ez? A szolgálat megtagadása nyílt tengeren? Ide vigyázzatok! Én tudom a reglamát! Aki zavart csinál a hajón, azt úgy lepuffantom, mint a pinty!

A két embert csak a ruházata után lehetett valahogy felismerni. De azért egyikük sem lihegett. Tapogatták véraláfutásos, sebzett dagadt arcukat és morogtak.

- Nem mondtad nekem - kiáltotta dühösen Kalóz Pepinek a Rézgróf -, hogy ez lesz itt a kapitány.

- Jogomban lett volna őt fejbe lőni! - replikázott Fülig Jimmy. - A kormányos fellázadt ellenem, és...

- Kuss!

Ezt mondta röviden és halkan Kalóz Pepi, majd rágyújtott egy cigarettára, és felment a kapitányi hídra. Ott a harmadik disszidens, Wagner úr, elbóbiskolt közben. Csendőrsapkában!

- Bocsánat... - szólt a nőhöz Wagner úr, hóna alatt a kitört fülkeajtóval. - Nem tudja nagysád véletlenül, hogy hova megy ez a hajó?

Egy rövid, elutasító kézmozdulattól ajtóstul hanyatt esett, majd lerepült a hídról. Azután Kalóz Pepi ismét a mellkasára csapott egy nagyot, és a következő tömör szónoklatot tartotta:

- A kapitány én vagyok! Fülig Jimmy az első tiszt, és a Rézgróf a kormányos! Ha valakinek nem tetszik, az jelentkezzék! - Most mindenki menjen a dolgára, és aki verekedést kezd, azt úgy lepuffantom...

- ...mint a pinty! Ezt már hallottuk... - dünnyögte Fülig Jimmy és elsietett.

- Majd máshol számolunk! - súgta a Rézgróf mellette.

- Remélem, nem kell egy évig várni - felelte Fülig Jimmy vad tekintettel. - Kalóz Pepinek pedig jobb lesz, ha békét hagysz. Az nem bukik az ilyen színes ruhájú ficsúrokra.

- Akkor meg minek törődsz vele, hogy békén hagyom-e vagy sem?

Néhány másodpercig nézték egymást, de a kapitányi hídról vezényszavak hallatszottak, és a két dühös férfi a dolgára ment.

- Ez egész jól érti a dolgát - súgta Csont Muki, a fedélzetmester, Lógás Hugónak, a kapitánynő felé bökve a fejével. A kormányos és az első tiszt ügye nem érdekelte őket. Az elintézett dolog. Előbb-utóbb valamelyik "hidegre" teszi a másikat. Viszont nagy meglepetést jelent Kalóz Pepi, a kapitány. Alaposan értette a dolgát. Úgy elkommandírozta a Vakapádat, hogy vén tengeri medvék sem tehették volna különben. Mielőtt kikötőbe értek, a Svéd Ökör fel akart sietni a hídra, hogy segítsen vezényelni a lavírozásnál, mivel új kapitányunknál mégiscsak félőnek tartotta, hogy eltipor néhány bárkát, vagy felfut a partra.

- Mit akarsz itt? Eredj a dolgodra! - kiáltotta Kalóz Pepi, azután határozott, kurta parancsokat osztogatott, és olyan simán történt a manőver, hogy csak ámultak mind...

Ellenőrző körútjait éjfél előtt pontosan és rendszeresen végezte. Észrevette a legkisebb hibát is, és sokszor odaállt egy cigarettára elbeszélgetni az emberekkel.

- Te hol tanultad meg így a hajózást? - kérdezte Lógás Hugó, amikor esti körsétáján megállt közöttük a fedélköz lejárója előtt.

- Az én papám negyven évig szolgált a Baltimoore-on - felelte, és odaült közéjük, a lépcsőre, hogy felső zsebéből egy petyhüdt cigarettát vegyen elő, és a szája sarkába dugja. Ott volt hajósinas, ott lett matróz, és húsz évig mint kapitány vezette. Amikor meghalt az anyám, kénytelen volt engem is magával vinni, és ott nőttem fel, a Baltimoore-on.

Nyikorgás hangzott, ahogy a hajó megdőlt kissé, és Kalóz Pepi hátrafordult, mert tudta; hogy Fülig Jimmy valahonnan, az árnyékból nézi.

- Ez kitűnő történet - mondta a fregattfőhadnagy.

- Az igaz - mondta Kalóz Pepi és felugrott -, de sokkal kitűnőbb lenne, ha valaki megolajozná a csigákat, hogy ne sikongjanak úgy.

Fülig Jimmy kísérni akarta az útján, de Kalóz Pepi közölte vele, hogy erre semmi szükség nincs. Jaj is lenne bármelyik kikötői jassznak, ha tiszteletlenül mer közeledni egy nőhöz, aki velük "dolgozik". Ilyesmiben nem ismernek tréfát.

Amikor Kalóz Pepi végigjárta a Vakapád minden zugát, csak akkor tért vissza a kabinjába.

Útközben figyelme mindenre kiterjedt. Sőt.

Talán még többre is, mint az kötelessége lett volna, mert a kormányállásba olykor kétszer is benézett. Először a Rézgróf közölte vele, hogy minden rendben van, utóbb szemtelenül vigyorogva már úgy mondta, hogy:

- Még mindig minden rendben van.

- Nem kérdeztem, hogy mi van! - vágott vissza idegesen Kalóz Pepi. - De hát maga nem kormányozhat éjjel-nappal.

- Itt még leválthat a Fülig Jimmy, de ha a Cape Blountot elérjük, itt kell aludnom a kormány­állásban és lehetőleg állandóan kormányozni, mert ott nem vezeti el a hajót senki rajtam kívül... Hacsak... - vigyorgott - a kapitánynő nem ismeri keresztül-kasul a Déltengert.

A kapitánynő elővett egy bágyadt cigarettát, amit előbb itt is, ott is meg kellett nedvesíteni a nyelvével, hogy rágyújtson, azután így szólt:

- Maga miért pimaszkodik velem állandóan?

Inkább kíváncsian kérdezte, mint idegesen.

- Ilyen sajnálatos természetem van - felelte farizeus arccal, nagyot sóhajtva.

A kapitánynő végignézett rajta, leplezetlen megvetéssel.

- Majd ha egyszer összeveszünk valamin, akkor nem beszél majd úgy velem, mint valamely hölgyismerősével a táncteremből.

- Ez könnyen lehetséges - felelte bólogatva, de változatlanul azzal a fogragyogtató, szemtelen mosollyal.

A kapitánynő idegesen elsietett, és éjfélkor átadta Fülig Jimmynek a szolgálatot. Az út aránylag nyugodtnak látszott és mégis...

Amint közeledtek a Cape Blounthoz, a legénység körében valami izgalomféle lett úrrá. Mégis­csak olyan tengeren hajóznak, amelyen két hajó áthaladt előttük, és eltűnt anélkül, hogy egyetlen rádiójelet leadott volna. A Marquesas körül gyakorlatozó cirkálók, a Tasmaniába igyekvő Swallow annak idején kifejezetten azt állították, hogy fogniuk kellett volna az adást, ha a két hajó közül bármelyik is vészjelet ad le. Hogyan merülhet el, vagy miféle katasztrófa történhet a két hajóval, hogy rádiójelzést sem adhatnak?

Nyilvánvaló, csak egyféleképpen. Ha nagy viharba kerülnek, nem tudják a tüzet gyorsan lecsökkenteni, és valami módon becsap a víz a kazánhoz, és akkor a hajó szinte egyetlen óriási kézigránáttá változik, amely esetleg darabokra robban, még mielőtt a rádiós csak sejthetné is, hogy miről van szó. No, de vihart akkoriban nem észleltek a Déli-sarktól a szigetvilágig, pedig ezek a meteorológusok mindent pontosan tudnak.

Egyik sem mondta ki, pedig azonos véleményen voltak, hogy itt csak két eset lehetséges: Vagy bennszülöttek éjszaka megtámadták a hajókat egy szigetnél, ahol kikötöttek, vagy pedig, ez a valószínűbb feltevés, a Zöld Pofa csontkeze van a dologban. Mert a Cape Blounton túl, egészen a Déli-sarkig, a Zöld Pofa végtelen birodalma következik. És ahogy most itt a lépcsőn üldögélnek, Csomó Bill viszi a szót. Csomó Bill érdekes ember, mint a neve is mutatja.

Állandóan egy szivarvéget rágcsál, de ez úgyszólván sohasem ég, és a hátsó zsebében egy pálinkásüveget visel. Jellegzetes nála az, hogy a pálinka, amit kedvel, édes. Ritka ember, mert kikötői körökben az édes pálinkát hölgyismerőseink számára rendelik vendégek.

Csomó Bill kivételesen szerette az édes pálinkát, és szolgálatban vagy szolgálaton kívül, szélcsendben vagy pusztító orkánban, egyaránt előhúzta bizonyos időközökben hátsó zsebéből az édesre töltött üveget.

Egy kapitánya megfigyelte, hogy szinte gépiesen, egy óramű pontosságával, minden csomónyi út után iszik az üvegből. Azóta nevezték őt Csomó Billnek.

- Hát szerintem - mondta a körülötte ülőknek megfontoltan, mert jól tudta, hogy sokat adnak tájékozottságára -, a Zöld Pofa és Radzeer között bizonyos ellentétek lehetnek már régóta. Valami történt már akkoriban, amikor Piszkos Fred és ez a hülye Kékszakállú állítólag a Brigitta pestishajóval meg a Radzeerrel egyszerre manipuláltak, és tartja magát az a hír, hogy a Kapitány, amilyen kutya, ha pénzről van szó, akkoriban kibabrált a Zöld Pofával.

Nagy csendben voltak. Nehéz szélcsendben haladt a hajó, és a puha, egymástól elszigetelt ködcsomók kezdtek feltünedezni. Valamerről hullámverés is érkezett, és enyhe nyomással kissé megbillentette a Vakapádat.

Csomó Bill elővette édes töltött üvegét és ivott. Hosszú, tempós kortyokban. Valamennyien emlékeztek a Brigitta zavaros ügyére, és a Kapitányról hajlamosak voltak feltételezni, hogy még a Zöld Pofával is kibabrál, amilyen rengeteg esze van. Egy ideig, miután visszatértek, Friscóba, a Főorvos meg a Dagadt Peters és a Radzeer többi matróza csak úgy szórták a pénzt. Tehát ha pénzről van szó, ez a zsugori szívű Piszkos Fred magával a sátánnal is kibabrál.

- De hiszen akkor Fülig Jimmy meg a Rézgróf is a Radzeeren voltak! - mondta Csont Muki.

- Az igaz. De nem ajánlom, hogy érdeklődjél náluk nyitott bicska nélkül. Mert a Radzeer általában olyan utakon járt, hogy nagy a hallgatás utána. No és a legénységnek bőven van pénze, és aki nagyon érdeklődik, azt elkapják valahol a kikötő egyik sötét zugában, és slussz, passz, kész! Nincs többé kíváncsiság.

- No de végre is - dünnyögte a Svéd Ökör -, minekünk semmi dolgunk nem volt a Zöld pofa tengerén. Hát ezért...

- Mit ezért? - felelte dühösen Csomó Bill. - Itten van a Fülig Jimmy meg a Rézgróf. Aszondom, ha a Zöld Pofa tengerén elsüllyed egy hajó, vagy nem tudják, mi lett vele, és rádiójel se jött, akkor ott a legjobb eset, ha üres kézzel visszajövünk. Elhihetitek nekem.

- Miért nem előbb mondtad?!

- Azért - felelte Csomó Bill -, mert nekem olyan sürgős volt eljönni Friscóból, hogy nem törődtem semmivel. De ha tudni akarjátok, a Vörös Vaszics is benne volt a Radzeer dolgában, amikor az a lovagias ügy történt a Zöld Pofával...

- Az volt az egész ügy - mondta most valaki váratlanul felettük -, hogy az én öreg barátom, the old great Man of the Piszkos és én, kaptunk egy üzleti megbízást egy hölgynevű hajóról!... Igen, igen, barátaim, ez a hölgynevű hajó, ha jól emlékszem, Belladonna, ez pestist rakodott valahol, és kerestek üzletembereket, akik felmennek rá, hogy elégessék! A nyílt tengeren! Hahó! A nyílt tenger a legszebb a világon.

E kiáltása után az ajtóval együtt, melyet magánál hordott, lesiklott gurulva vagy hat lépcsőt a fedélközbe.

- Egy a kérdés - mondta Csomó Bill -, a pestises Brigitta hogy került az ügybe?

- Azt megmondhatom, drága barátom! Azt hiszem, húsz dollárba került! De nem! Húsz olyan pénzbe, hogy Egyiptomba fizetik, és mégis angol... Ezt a hajót elsüllyesztettük a Kapitánnyal, s később megint feltámadt, és megint elsüllyedt, és végül mindenkit megmentett, és legokosabb, ha most elénekeljük valamennyien a makk alsó belépőjét a Lohengrin című operából...

De mielőtt hozzáfoghatott volna az áriához, szokása szerint, rajtaütésszerűen elaludt. Feje alatt a kabinajtó. Csomó Bill elővette pálinkásüvegét és ivott, amiből mindenki tudta, hogy nem érhették még el a déli áramlást, mert akkor ennyi idő alatt nem tehettek volna egy csomónyi utat.

Komoran, csendben üldögéltek ott.

Fülig Jimmy, aki már régebben átvette a szolgálatot, körútján időnként mindig visszatért a kapitányi fülke felé, és elgondolkodva álldogált. Nagyon meglepte volna, ha látja, hogy Kalóz Pepi durva, fitymáló arca milyen különösképpen elsimul, ha egyedül van, és nem látja szükségét, hogy imponáljon a hajón ezeknek a durva embereknek.

Egy kis füzetbe írogatott valamit, és közben teát főzött. Fülig Jimmy ezt nem láthatta, mert a kapitány kajüt ablaka két méternél is magasabban volt. De az ajtó sarkán világosság szűrődött ki. Fülig Jimmy, mikor már harmadszor kóvályogta körül a fülkét, végre is kopogott.

- Igen! - kiáltotta egy nyugodt, csengő hang bentről. A fregattfőhadnagy meghúzogatta zubbo­nyát, megigazította a gallérját és belépett.

- Jó estét! - mondta, és igyekezett legszélesebb, legnyájasabb mosolyával köszönteni a kapitány­nőt.

- Jó estét! - felelte ez nyugodtan. - Valami baj van?

- Nem mondhatnám. Csak talán a hajó dolgait... kellene megbeszélnünk abból a szempont­ból...

- Éjszaka nem szeretek tárgyalni. Különben is milyen szempontból kellene bármit is megbe­szélni magával?

A kapitánynő hangja nem volt rideg és mégis... Fülig Jimmy úgy érezte, mintha hideg vízzel öntötték volna végig. Ilyen egy beképzelt nő!

- Csak talán annyiból lenne szempont... illetve megbeszélés, hogy itten a hajón, ahogy az előbb hallgattam véletlenül... itten mindenféle hülyeséget beszél a legénység, amiből még baj lehet. Ezt a Zöld Pofát emlegetik, és ez a részeges Wagner még jobban beugratja őket...

- Ez fontos dolog. És majd holnap megbeszéljük. Jó éjszakát!

Mikor Fülig Jimmy kissé leforrázva távozott, közvetlen mellette, a sötét középfedélzeten, egy cigaretta parázsa mögött halkan felnevetett valaki. A Rézgróf állt ott.

- Látom, hogy betévedtél ellenőrzésre a kapitányhoz...

- No és?! Mit kell azért vihogni? - kérdezte szokása szerint felfújt mellkassal.

- Csak lassan a testtel, Jimmy! Úgy látszik, fejedbe szállt újra a kapitányi dicsőség.

A fregattfőhadnagy keserűen nyelt... A ménkű csapjon ebbe a sok istenverte csavargóba. Állandóan mindnek az fáj, hogy ő a kapitány. Miért nem fáj nekik a Rücskös Morton vagy a Bricsessz? Csak olyan kikötői fiúk azok is, mint ő. És mégis, ha meghallják, hogy a Fülig Jimmy első tiszt vagy kapitány, hát akkor menten pofázik a sok söpredék. Nem az első eset. No de nem is az első tíz pofon hasonló ügyben, amit a Rézgrófnak kiosztott. Habár ez sem spórol... De most még külön vadítja itt az ember vérit ez az elszánt tyúk. Egészen egymás előtt álltak, hogy összeért a kabátjuk. A Rézgróf cigarettája gúnyosan felfénylett az arca előtt.

- Semmi közöd az én kapitányságomhoz.

- Hagyd ezt a nőt Jimmy - szólt csendesen a kormányos. - Nem neked való.

- Tán terád bukik?

- Nem mondtam - felelte a másik egykedvűen. Majd rövid tűnődés után hozzátette: - De lehetséges...

- Ez? - kacagott Fülig Jimmy idegesen és gúnyosan. - Ez fütyül az ilyen pasasokra, mint te. Éppen nem olyannak látszik, hogy selyemrongyok meg cicomák imponáljanak neki a férfinál.

A másik lassan bólogatott:

- Értem. Szóval a bőrkamásniért bolondul... Nana!

...Hirtelen megfogta Fülig Jimmy nekirezdülő csuklóját. De nem az acélszorítás tartotta vissza a hatalmas kezet, hanem a nyugodt hang:

- Nem jól van, Jimmy. Most már a Déli-tengeren vagyunk, és ha "kicsináljuk" egymást, akkor az egész társaság a víz alatt víkendezik holnapután. Mert nincs, aki a helyünket átvegye.

Ez igaz volt. A fene a takarékosságot. Nincs egy emberre való váltás semmiből. És a Svéd Ökör vagy a Lógás Hugó meg a Vaszics, kemény fiúk a maguk helyén, kormányozni is tudnak, de nem a Cape Blount táján.

- Ami igaz, az igaz! - bólintott tehát Fülig Jimmy sóhajtva. - De azután nehogy Friscóban elfelejtsd a randevúnkat.

- Tán azt pletykázta rólam valaki, hogy szórakozott vagyok? - felelte merev mosollyal a másik.

Hallgattak... Alattuk nyugtalanul dohogott, lüktetett, csikorgott a hajó vén motorszíve. Fülig Jimmy ballagott, hogy folytassa ellenőrző útját a szűk spirálisban tekergő lépcsőn, végig a gépházba. A Rézgróf körülnézett, aztán macskaléptekkel a kapitánynő kajütjéhez osont a sötétben.

A fedélzet teljesen néptelen volt. Hallatszott, amint a víz zizegve áramlik a hajó mentén. Kötelet kötött a derekára úgy, hogy hosszú vége maradjon, erre egy vashorgot csomózott, és felsietett a kémény vaslétráján. A kajütablak, melyen át leskelődni akart, embermagasságnál följebb volt. Viszont, ha a fülke tetejére lép, hogy benézzen, úgy Kalóz Pepi meghallja a lába dobbanását. Ezért nyaktörő módját eszelte ki a megfigyelésnek. Beakasztotta a vashorgot a létra fokába, ellendült, és így, függve, apró lökésekkel himbálódzva, inga módjára minden második másodpercben odaért arccal a kerek ablak elé. A Rézgróf nem puszta kíváncsiságból leskelődött. Ama válogatott katonai személyiségek sorába tartozott, akik a Titkos Szolgálatnál tevékenykednek; igazi néven Milton Winternek ismerték, és korvettkapitány volt.

Csodálkozva látta, hogy Kalóz Pepi kajütje üres. Hol lehet a nő?

- Itt vagyok! - felelte egy energikus, csengő hang mögötte és alatta.

A kormányos riadtan megfordult függtében, és ott látta Kalóz Pepit, természetesen roppant hatlövetűjével a kezében.

Kényes szituáció! A Rézgróf szerény, udvarias testtartással függött le, és megkísérelte, hogy közben nyájasan mosolyogjon.

- Jó estét, Miss Pepi! - szólt kínos helyzetében torzképnek beillő nyájas mosollyal. - Hol járt, hogy nem láttam a kabinjában?

- Mit csinál maga ott fenn?

- Munka után édes a tornázás! - lengedezte udvariasan. - Különben be akartam szólni a fülkéjébe... Miss Pepi! - és szívére szorította a kezét, ezzel kis híján elsodorta önmagát, labilis helyzetében - én szeretem magát!

- Igen? - felelte hidegen a nő. - Ez kedves. Szülőhazám babonája szerint akasztott ember szerelmi vallomása szerencsét jelent.

- Örülök, hogy...

- Elég volt!... Lejön nyomban, vagy ellőjem a kötelet?! - Erélyesen toppantott, és felemelte a revolvert, összehúzva kissé a jobb szemét: - No, mi lesz?!... Come on!

A kormányos engedelmeskedett. A létrához lendült, leakasztotta a horgot, azután odasietett Kalóz Pepi elé a fedélzetre, és igazi spanyol grandezzával féltérdre ereszkedett:

- Mia bella senyorita! Imádom!

Kalóz Pepi kissé hátrahőkölt. Úgy látszott, nagy hatással van rá a vallomás. De a látszat csalókának bizonyult, mert a következő pillanatban egy akkora pofont kapott a Rézgróf szíve hölgyétől, hogy Lógás Hugó a hajó tatjához rohant, mert azt hitte, leszakadt a mélységmérő ón, és az loccsant ilyen nagyot az éjszakában.

- Üssön agyon, senyorita! - folytatta elszántan a kormányos. - Meghalni a szerelemért, carramba!... Ez igazi férfisors, és az én apám ókasztíliai spanyol hidalgó volt!

- Különös - csodálkozott Kalóz Pepi. - Úgy tudom, hogy Angliában külföldi állampolgár nem lehet tiszt a haditengerészetnél. Hogyan avanzsált mégis Winter hidalgó Milton nevű leszár­ma­zott­ja korvettkapitánnyá?

A Rézgróf arcizmai összerándultak! Kalóz Pepi tudja a titkát! Ez a nő tehát kém vagy valami nemzetközi hírszerző iroda ágense!... A kormányos szerelmi vallomása nem volt tisztára komédia, de a kötelességteljesítés és Anglia érdeke minden más szempontnak felette áll. Ennek a nőnek meg kell halnia!

- Látom - felelt változatlanul vidáman -, hogy ma este sokat ivott a Miss Pepi, és összecserél valakivel, pedig látta a papírjaimat...

- Yes! - kacagott idegesen a nő. - Amíg aludt, megnéztem a papírjait! - és gyorsan kirántotta a korvettkapitány titkosszolgálati igazolványát. - Itt a papírja és...

És ebben a pillanatban kiszaladt alóla a föld, végigbukott teljes hosszában a fedélzet pallóján, és közben érezte, hogy kiszakítják kezéből a revolvert.

Nem vette észre a sötétben, amint a térdelő Rézgróf keze lassan kinyúlik, megrántja a bokáját és zsupsz... máris ráveti magát! Azután már csak azt érezte Kalóz Pepi, hogy a kitörő sikolyt beléfojtja egy szájára rátapadó, kemény férfitenyér, a levegőbe emelkedik, és rémült szemei megpillantják a korlát felett a mélyen összeloccsanó hullámokat.

Kalóz Pepi tudja jól, hogy nincs irgalom, és a következő másodpercben már repül...

Miért habozik mégis a tiszt? Miféle szenvedély gyürkőzött neki a kötelességtudásnak, hogy lebírja? A szenvedély általában megtalálja a helyes kifogást a kötelességgel szemben: át kell kutatni a nő zsebét. Fontos, hogy megtudja, ki ez a titokzatos egyén. Ilyeneket mond magában, és talpra állítja újra a nőt.

- Pszt... Ha csak egyetlen hangot hallat, áthajítom a korláton...

Kalóz Pepi moccanás nélkül tűrte, mert a kormányos egyik keze szorítás nélkül, de permanens keménységgel tapadt a nyakára. Tudta, hogy csak valami csoda segíthet rajta.

Most egy pillanatra valami rojtos felhőszegély mögül előkukkant a hold és végigcsillogott futólag a morózus óceánfelületen... Lusta, nagy hullámok gurultak a hajó felé. Egy kenetlen csiga megnyikordult a közelükben...

A nő szeretett volna szólni, de nem mert. Nehezen zihálva várta a végzetét!

És ebben a reménytelen, halálos helyzetben segítségére jött a csoda! A csodálatos szerencse! Halk lépés dobbant közvetlenül mellettük... Mintha a pallóból bújt volna elő, egyszer csak megjelent Fülig Jimmy! Egy lépésnyire tőlük. A Rézgróf elengedte Kalóz Pepit, és meg­markolta zsebében a pisztolyt.

Egy pillanatig mintha beledermedne ez a kép az éjszaka többi árnyai közé: nem mozdultak. Csak Fülig Jimmy mély lélegzetvételének nesze hallatszott, amint teleszívta mellkasát, nekiágaskodó kakas módján.

Úgy érezték ott hárman, hogy láthatatlanul izzó elektromosság feszül közöttük, annyira súlyos volt ez a pillanatnyi csend.

- Mintha sikoltott volna valaki - mondta halkan, egyikről a másikra nézve, kutató pillantással Fülig Jimmy.

Szünet. A szél belekapaszkodott egy félig elszabadult ponyvadarabba, amely úgy csapkodott, mint valami odaszorult, óriási denevér szárnya. Most valami egészen meglepő esemény történt. A Rézgróf attól sem döbbent volna meg jobban, ha a hajókémény megszólal, olyan elképesztően különös volt ez a fordulat. Kalóz Pepi Fülig Jimmyhez fordult, és hűvösen, nyugodtan ezt mondta:

- Persze hogy sikoltást hallott, ha tízszer mondom, hogy olajozzák meg azt a vacak tatlámpacsigát. De itt hiába beszél az ember!

És ahogy egy szelíd hullámon kissé oldalt merült a hajó, ismét felhangzott a kenetlen csiga nyikkanása...

Fülig Jimmy egy pillanatig leforrázva állt ott. Még egyszer megnézte őket harci vágyban égő elbúsult szemekkel, aztán lassan távozott.

Ketten maradtak. Még továbbra is úgy álltak mozdulatlanul. A Rézgróf olyan bután, hogy a szája is kinyílt csodálkoztában. Ez a nő megmentette, ez valami gavallériával lefitymálta azt, hogy ő gyilkolásra készen rátámadt? Vagy mi?...

- Na tessék!... Mire vár?! - kiáltotta Kalóz Pepi. - Vagy mégsem hajít a vízbe?!

- Mi ez?!... - szólalt meg rekedten a Rézgróf. - Maga... maga most... engem futni hagyott?! Feleljen, kérem! - fejezte be szinte durván, és megragadta a nő csuklóját.

- Jöjjön a kabinomba! - szólt szelíd mosollyal a kapitánynő, és könnyen elhúzta a kezét. - Ihat nálam egy csésze teát, maga... maga gyilkos!