Az ivóban sokan voltak. Bill azonban nem ült le, azt akarta, hogy szem előtt legyenek. Így nem lehet akárhogy belekötni. A bádogtetejű asztalhoz ment, ahol a kocsmáros minden szót hallhatott.

- Hát mit fizetsz, fiú? - kérdezte Petet.

- Gint, természetesen.

- Gint, elsőrangú.

Amikor eléjük tették az italt, Bill vigyorogva koccintott.

- Egészségetekre... Hát a te fejedet mi lelte?

Austint elöntötte a pulykaméreg, de erőt vett magán.

- Egy csirkefogóval verekedtem.

Bill érdeklődve Petehez fordult:

- Megverted a barátodat?

Mi ez?... Úgy látszik, a kölyök beléjük köt.

- Hogy értetted, amit mondtál? Mi? - kérdezte Pete. - Talán én csirkefogó vagyok?

- Azt mondom - szólt közbe egy öblös hang -, hogy aki lövöldözést kezd, azt elintézzük... Nem szeretjük errefelé az ilyesmit.

A sheriff volt.

- Azt mondta ez a fráter, hogy csirkefogó vagyok! Talán eltűrjem? - kiáltotta Pete.

Bill kihúzta magát, és ünnepélyes arccal a helyiség közepére lépett.

- Igen tisztelt gentlemanek. Ezt az urat megsértettem. Ünnepélyesen bocsánatot kérek.

Visszalépett és ivott. Többen nevettek. Bill most a vendéglőshöz fordult.

- Még egy gint.

- Elég! Nem fizetünk többet! Szemtelen, gyáva, komédiás vagy! - kiáltotta Pete. Bill a jelenlevőkhöz fordult először, és meghajolt, azután Pete elé állt.

- Tisztelem és szeretem ezt a várost, ezért felkérlek, hogy gyere velem egy csendes helyre, ahol e békés lakosok nyugalmát nem zavarva, lezárjuk a vitát.

Ez tetszett. A tülökorrú, deszkavállú és torzonborz "békés lakosok" helyeseltek.

- Gyerünk! - mondta lelkesen Pete. Hiszen ezt akarta.

- Gyerünk! - mondta Austin is.

- Hohó! - kiáltotta Bill. - Kettő egy ellen? Nyugaton nem szokás az ilyesmi. Itt csak egyesével intézik el az ügyeket. Ugyebár, gentlemanok?

Általános helyeslés. Bill gyorsan és ügyesen megdolgozta a kocsma közvéleményét a maga számára, és a két bandita csak most vette észre ezt.

Amikor Austin egy tétova lépést tett, és a revolvere felé is megmozdította a kezét, négyen álltak mellette.

- Hohó! - kiáltotta az öblös hang. - Semmi közöm ahhoz, hogy ez a két úr hová megy, de maga, vagy tíz percig még itt marad!

Pete és a cowboy kimentek a helyiségből.

- Miféle eljárás... - kiáltotta Austin, de nyomban elhallgatott. Jobbra, balra és mögötte elszánt egyének ácsorogtak.

- Itt vár, barátom - folytatta a sheriff, - amíg a barátja vagy az ellensége visszatér. Nem szeretjük errefelé a lövöldözést, azonban mindenki odamegy sétálni, ahová akar. De csak ketten "sétálhatnak" zavartalanul. Mert ahol három úr elmászkál, és csak kettő tér vissza, ott ritkán sikerül utólag megakadályozni a lincselést. Well... Ezt jegyezze meg, és ne pislogjon az ajtó felé, mert megjárja.

Austin dühösen visszament a söntéshez. Két kellemetlen lehetőség fenyegette: vagy lelövi Pete a fiút, és ő kapja a tízezret, vagy végez a fiú Petével, és ő nem tehet semmit, mert ez a szélhámos bizonyos népszerűségre tett szert hirtelen.

A valószínű az, hogy Pete végez vele, és oda a nagy lehetőség! Mert Pete eddig még mindenkivel végzett. Viasszal keni a revolvertartóját, hogy ne akadhasson meg a fegyver, ha kirántja. Rövid keze gyorsabb a szempilla rezdülésénél.

- Gint? - kérdezte a vendéglős.

- Adjon.

Kiitta. Múlt az idő...

Az ördögbe is!... Pete már itt lehetne. Hiszen nem kellett messzire menni. Nyílt az ajtó, és Bill lépett be.

Egyedül...!

Óriási, döbbent csend. Vigyorogva előrejött, tempósan, lassan a polcig. Közben nem vette le a szemét Austinról, és odaszólt a vendéglősnek.

- Öregem... Adjon hitelbe egy gint, nincs már, aki fizesse, és sajnos a pénztárcámat elhagytam valahol. - Austin felé fordult. - Hogy van?

A bandita elsápadt, és a jobb keze forrón bizsergett, megindult, de mégsem mert a pisztolyához nyúlni.

- Mi történt - kérdezte rekedten - Petével?

- Az a köpcös, akivel együtt távoztunk?

- Mi történt vele? - kérdezte türelmetlenül.

Bill felhajtotta a gint.

- Kért, hogy ne haragudjak, de dolga van, ugyanis találkozott itt az unokanővérével, akit évek óta nem látott, és elmentek horgászni. Azt üzente magának, hogy vacsorára itt lesz, de ha mégsem, akkor ne várja tovább, majd írni fog. Nagyon rokonszenves fiú...

Austinban forrt a düh, a bizonytalanság és az aggodalom Peteért.

- Ide hallgasson... Mondja meg, hogy mi történt?

- Mondtam már... A barátja elutazott. Azt üzeni, hogy házitanító lesz Kansas Cityben, mert ez már régi vágya...

- Hiszen vérzik! - kiáltotta valaki.

Bill kezéről vér csöpögött le. Az ingujja alól szivárgott ki.

- Jé... Csakugyan... Felvakartam a vállamon egy pattanást... Tudna vizet adni, vendéglős úr?

- Hogyne... Jöjjön ide a szobába - és egy függönyre mutatott, a polc mögött.

Austin nem tudta mit tegyen. Úgy állt ott, mint akit fejbe ütöttek. Bill a polc mögé ment, de hirtelen visszafordult.

- Ja igaz - mondta és egy köteg dollárt, meg egy revolvert tett az asztalra. - A barátja nem akar poggyásszal utazni, és kéri magát, hogy a revolverét, meg ezt a kétszázötven dollárt juttassa el rokonaihoz és tisztelőihez. - Odatette a bandita elé a pénzt, és belépett a szobába.

Austin dermedten bámulta...

A helyiségben halálos csend ült. Nyomasztó hangulatban nézegették egymást, és tudták már valamennyien, hogy mi történt. Nyílt az ajtó, és egy fiúcska futott be ijedten.

- Sheriff úr... Tessék jönni... Az istállók mögött egy halott fekszik... Lelőtték...

Még súlyosabb lett a rossz hangulat. A sheriff komoran felállt.

- Orv... támadó! - kiáltotta Austin, és a szoba felé ment, de a sheriff elkapta a karját.

- Hallja! Maguk belekötöttek abba a fiúba. Ezt mindenki látta. Téved, ha azt hiszi, hogy most megrohanhatja, mert sebesült. Nem szeretjük errefelé az embervadászokat!

- De nem ám! - kiáltott közbe egy cowboy. - Majd meglátjuk, hogy ki a lesipuskás!

- Annak a fiúnak nagyon nyílt képe van - jegyezte meg a kocsmáros, aki időközben visszatért. - És csúnya lövés érte a vállán.

- Aki orvul támad, az nem sebesül meg. Csak azzal történhet ilyesmi, aki visszalő.

- Hol érte a lövés azt az embert, aki meghalt? - kérdezte a vendéglős a gyereket.

- Pontosan a homloka közepén...