Kifogástalan, hófehér tengerészruhában, feszes vigyázzban állt ott az Earl, csak a szemében csillogott valami különös, diadalmas vidámság. A két barát mozdulatlan volt az esemény döbbenetében. A tisztek valami könnyed kíváncsisággal néztek az ajtóra, fogalmuk sem volt e pillanat döntő jelentőségéről.

- Alázatosan jelentem - mondta újra a matróz -, rádióértesítés érkezett excellenciád kérdésére, hogy mi lett a "Balmoral" sorsa.

Rozsdás egy hanyag mozdulattal a hátsó zsebébe nyúlt. Ez nem kerülte el az Earl figyelmét. Jól tudta, hogy ott valószínűleg egy hatalmas Colt revolver van. Azután a vörös hajú százados, valami halk, bágyad, dallamos hangon így szólt az ajtóban álló matrózhoz:

- Eredj ki, fiam, a tanácskozásnak úgyis rövidesen vége, azt várd meg. Remélem a "Balmoral" sorsa nem fordult rosszra.

- Alázatosan jelentem, nem tudom - mondta a matróz és kiment.

- Kérem... - szólt bágyadtan a Kölyök - a klíma még kissé szokatlan, azt hiszem, nem késünk már, ha elhalasztjuk a tanácskozást holnap reggelre, és a végső döntést is.

- Teljesen igaza van excellenciádnak - mondta a tábornok -, a hosszú út és az ünneplés fáradalmai után elég, amit mára végeztünk. Holnap délelőtt úgyis lesz szerencsénk nálam, és megállapodhatunk a közvetlen teendőkben.

- Thomas Leven ügyében majd utasítom az őrparancsnokot - mondta az őrnagy. Kölcsönös tisztelgések, kézfogások... a vendégek elmentek, és Rozsdás odaszólt a boynak, aki lerakott:

- Küldd be, öcsém, a matrózunkat, azután hagyjál így mindent, és eredj aludni.

A herceg betette maga után az ajtót, szótlanul végignézett a két baráton, cigarettát vett elő, hosszan veregette a dobozhoz, rágyújtott és leült.

- Na, jómadarak? Most mi lesz?

- Botrány - felelte hidegen Rozsdás. - Néhány francia és angol admirálist nyugdíjaznak, a világ évszázadokig Anglián röhög, minket felkötnek, azután filmet csinálnak rólunk.

Csend volt. Rozsdás közben gondolkozott az eseten, és igyekezett hasznukra fordítani az Earl óvatosságát, amellyel eddig az ügyet kezelte. Hohó! Úgy látszik, most már nem is olyan egyszerű dolog őket leleplezni. Úgy látszik, tárgyalások jönnek. Valami oka mindenesetre volt az Earlnek arra, hogy nem leplezte le őket azonnal.

- Vége a szép harci játéknak, uraim - mondta az Earl.

- Nem hiszem - felelte Rozsdás -, sajnos, nem hagyhatjuk abba a játékot. Komoly gondot okoz nekem, hogy mi módon ránthatnám ki excellenciádat és Angliát ebből a bajból.

- Barátom - jegyezte meg őexcellenciája -, volt időm rá megtanulni, hogy tiszteljem az ön szemtelenségét, de most azt hiszem, nem segít semmiféle blöff.

- Nézze, excellenciás uram, beszéljünk egymással őszintén. Az ön kitűnő katonai pályafutása sokkal több veszéllyel és munkával jár, semhogy ebbe a nevetséges históriába fulladjon, és Angliának sem lesz ez kellemes. Végre is egy egész nemzetet tettünk nevetségessé angol lobogó alatt. Függetlenül ettől, azt is tudja excellenciád, hogy ezt a társaságot a "Radzeer"-en nem lehet csak úgy elfogni, és igen okos volt, hogy erre a tettre szánta magát, különben sok vér folyt volna, elsősorban Bradford százados úré. Most tehát ne próbáljuk egymást megijeszteni. Tárgyaljunk politikusokhoz méltóan.

- Rendben van - mondta a herceg nevetve -, de előre figyelmeztetem: én büntetést nem engedhetek el, az én hatalmam nem ér el odáig, hogy maguknak kegyelmet biztosítsak.

A káplár lépett be. Mikor az ajtót nyitotta, Sudessex már talpon volt, mintha feljebbvalói előtt állna.

- A "Radzeer" első tisztje kíván beszélni excellenciáddal - jelentette a káplár.

- Jöhet. - A káplár kiment. A Főorvos lépett be. Ijedten toppant a szobába, és hang nélkül megállt a tabló előtt.

- No mi az, öcsém? - kérdezte Rozsdás. - Betegesnek látszol. Árt a klíma?

- Értettek jöttem. A hajó indulásra készen áll. Az volt a tervünk hogy ha elfogtak benneteket, ultimátumot intézünk őexcellenciájához, hogy tíz percen belül porrá lőjük Mandalay-t, amennyiben nem bocsátanak szabadon benneteket.

- Szép kis társaság - mondta nyugodtan a herceg. - Húsz ember fellármáz egy egész világrészt, elfog egy vezérkart, szét akar lőni egy várost... Hát ide figyeljen, barátom. Menjen vissza a cirkálóra, jelentse, hogy barátainak semmi baja sem történt, legyenek türelemmel, és ne csináljanak ostobaságot.

- Eredj vissza, és mondd meg az embereknek, hogy bántatlanul eljutunk mindannyian a nyílt tengerre. Ezért kezeskedem.

- Én nem - mondta a herceg.

- Engedelmével: én igen. És mondd meg nekik, Főorvos, hogy aki meg el mer sütni egy ágyút, azt felpofozom. Leléphetsz.

- Azért - mondta jelentősen a Főorvos - itt várunk rátok a cirkálóval, és jó lesz, ha minden órában életjelt adtok, különben lehet, hogy mégis szétrúgjuk ezt a kalyibát. - Tisztelgett és elment.

- Elsősorban azt mondja meg - mondta a herceg, miután visszaült a fotelba -, hogy miféle ostobaságot követtek itt el eddig az én nevemben.

- Azt hiszem, semmit. - Rozsdás elmondta mindazt, amit beszéltek. - Ez történt. Azonkívül szó esett bizonyos külföldi kifejezésekről, hogy szektor, operálás meg miegymás, ebben egyetértettem velük, de ha kell, holnap visszavonom.

- Eddig súlyos hibát nem követtek el. - Azután elgondolkozva járt föl és alá. - Ha ez a Morrison Snyder átjött ide, akkor a japánok keze van a dologban. Gyorsan cselekedni kell.

- Excellenciás uram - mondta a Kölyök -, nekem holnap délelőtt meg kell szabadítani a bátyámat. Londonból jöttem ide, hogy mennyi szenvedés és veszély között, azt jól tudja. Én innen nem megyek el a fivérem nélkül.

Az Earl részvéttel nézte a szomorú, fáradt tekintetű Kölyköt.

- Itt egy családi ügynél nagyobb érdekek forognak kockán. A legtöbb, amit megtehetek, ha felajánlom, hogy menjenek vissza a hajóra, és vigyék gyorsan a bőrüket, ahogy tudják.

- Nem áll módunkban. Maradunk.

- Akkor nyomban szólok a tábornoknak.

- Ebben ugyan meg tudnám akadályozni, de nem teszem. - Azután színészkedve, patetikusan hozzátette: - Excellenciás uram, mi maradunk, mi bűnhődni akarunk, jöjjön, aminek jönnie kell.

- Hát mondja meg, hogy mit akar - mondta türelmetlenül a herceg. - Ön végre is angol ember, és szereti a hazáját. Ha én holnap nem indulok útnak, igen sok ember fog elpusztulni. Nem adhatok maguknak kegyelmet, sem felmentést, ehhez nincs hatalmam.

- Ezt nem is kérjük. Parancsol egy kis konyakot? - Konyakot töltött, azután rágyújtott. Ajánlatom a következő: Excellenciád huszonnégy óra egérutat ad nekünk. Erre becsületszavát adja a századossal együtt. Holnap reggel a Kölyök útnak indul három matrózzal. Az egyik lesz excellenciád, a másik a százados és a harmadik a Főorvos. Amint látta, elég tréfás ember, és nem származik ijedős családból. Én délelőtt a cirkálóra viszem Tom Levent. Pontosan délben a Főorvos és a Kölyök visszafordulnak, a százados és ön mennek tovább. Mi elindulunk Rangoon felé. Estig az óceánon vagyunk, és excellenciád mindent bejelenthet az angol admiralitáson. Így sem az ország, sem ön nem lehet nevetséges a világ előtt, mi megkaptuk Tom Levent, és excellenciád a legrövidebb időn belül ott lehet Kvangnál, és kiütheti a nyeregből ezt a Morrison Snydert. Reggel az indulásnál a Kölyök még eljátssza a szerepét, akkor a franciák sem tudják meg a csalást.

Hosszú szünet következett.

- Jó, amit mond - szólt végre a herceg. - De becsülettel megmondom, hogy könyörtelenül jelentést teszek, és magukat már az esti órákban az egész flotta üldözi.

- Ezt idővel meg lehet szokni - mondta Rozsdás.

- Őszintén megmondom - nevetett az Earl -, hogy eredeti fickók, és egyszer sem tudtam komolyan haragudni magukra. Magáért, barátom, pedig igazán kár. Értelmes ember.

- Egy utolsó kérésem van: hajlandó excellenciád megerősíteni valamit, ami igaz, de nincs értelme? - kérdezte Rozsdás.

- Nem értem...

- Mondjuk felírná egy papírra a következőket: "Igazolom, hogy e levél birtokosa egy cirkálón kivágta annak a szobának az ablakát, amelyben én és Bradford százados hosszú ideig tartózkodtunk."

- Furcsa... - tűnődött a herceg, és elővette ceruzáját -, valóban nem értem, de miután szóról szóra így volt, szívesen adok írást róla.

- Köszönöm. Ezzel fel is vettük a jegyzőkönyvet. És szívből kívánom, hogy a legközelebbi gömbölyű asztalnál is hasonló eredménnyel tárgyaljon excellenciád.

A Kölyök másnap, a reggeli tanácskozás után útra kelt az első tiszttel és a két matrózzal. A két matróz az Earl és Bradford volt. Mindössze öt bennszülött katona ment velük. A herceg pontosan kitanította a Kölyköt, hogy mit közöljön egész röviden a tanácskozáson. Az utolsó pillanatban kiderült, hogy a "vörös százados" nem mehet, mert fontos utasításokat vár Londonból. Ez volt a kifogás arra, hogy Rozsdás maradjon.

A kis karaván, öszvérekkel, poggyászhordókkal, menetkészen állt az erőd udvarán. Az első tiszt egy pillanatra sem mozdult el a két matróz mellől. Közben a magas rangú angol tisztek, a Kölyök és Rozsdás kissé távolabb, halkan beszélgettek.

- Most nyolc óra van - mondta Rozsdás -, te délután kettőkor elindulsz visszafelé a Főorvossal, addig messze elhagyjátok a várost. Ez nagyon fárasztó dolog lesz.

- Elfelejted, hogy katonacsaládból származom?

Azután, remélem, minden simán megy majd. Vigyázzatok, hogy észrevétlenül térjetek vissza a hajóra. Estig én egész bizonyosan a "Radzeer"-re viszem Tom Levent. Teljes gőz alatt vártok, felszedett horgonnyal, és nyomban megyünk. Mire ők visszaérnek Mandalay-ba, addig mi már kint leszünk az óceánon, sőt már ki is szálltunk az Andaman-szigeten, és azután bottal üthetik a nyomunkat.

A karaván menetkészen állt. A Kölyök két kézzel rázta meg Rozsdás kezét, és nagy, nedves szemekkel bámult rá egy pillanatig. Azután elsietett. Igazán pompásan ülte meg a lovat. A csoportot nemsokára elnyelte az erdőbe érő, keskeny ösvény felett összehajló lombok alagútja.

A százados úr zsebre dugott kézzel, végre ismét a tiltott fehér kesztyű teljes díszében, csontfejű lovaglóbotjával a lábszárát csapkodva és fütyörészve elindult a városba. Az első arra haladó kuli-pusht megállította, kényelmesen elhelyezkedett, és a kínai már rohant a fogattal és a vörös hajú századossal a rizsföldek felé. Egy óra múlva elérték a mocsarat ahol a lecsapolási munkákat végezték. Bizony elég rossz hely. A tőzeges láp szörnyen bűzlött a rekkenő melegben, és hiába csapkodott a pálcájával, a moszkitók tömege ellen nem volt védekezés.

Felharsant a kürt, a kis számú őrség sorakozott, és mire a százados könnyedén mosolyogva és nagy kegyesen jobbra-balra tisztelegve leugrott a kocsijáról, mozdulatlanul vigyázzban állt a szakasz. Utasításaikat a látogatásról már megkapták.

Öt perc múlva ott állt előtte Tom Leven.

Rozsdás edzett ember létére megborzadt kissé. Az angol igen rossz bőrben volt. Okos, ijedt arcára szárazon tapadt a bőr, szemgödrei besüppedtek, pofacsontja elállt, csapott vállairól ernyedten lógott le két pálca vékonyságú karja, gyér haja ősz volt, fülei tuberkulotikusan elálltak. Szinte hihetetlen, hogy ez az ember két év előtt még angol katonatiszt volt.

Nemsokára ott ültek egymás mellett a kuli-pushban, és a kínai loholt velük a kikötő felé. Rozsdás nem szólt semmit. Várjuk meg, hátha mond valamit az ipse, gondolta.

- Istenem... - sóhajtott a légionista.

Nem mondja meg neki rögtön, hogy itt a húga is. Majd apránként, szépen. Azt hiszem, gondolta, beteg ez a bácsi. Talán frászt kapna az izgalomtól.

- Ugye, azt tudja, hogy én vezérkari százados vagyok? No jó, ne ijedjen meg, sejtem, hogy sokat szekírozták azért a találmányért...

- Kérem, én kiszállok... - mondta siralmasan. - Nekem nincs semmiféle találmányom.

- De húga az van?

- Kérem százados úr... Hadd szálljak én le.

- Te bolond! Nem érted, hogy meg akarunk szabadítani! Mit félsz? Mit nyafogsz? Mit szólnál, ha itt lenne a húgod? '

- Kérem, hagyjanak engem békében meghalni!

- Hát nem szeretnéd a húgodat látni?

- Nem, nem, nem! Én senkit sem akarok látni! Istenem! Hát meddig fognak még kínozni?!

Pukkadj meg, gondolta Rozsdás. Hogy lehet egy katonából idővel egy ilyen idegbeteg öregasszony? Na! Ugyan érdemes volt szegény lánynak ezért az alakért annyit szenvedni.

A hajóhoz értek. Vastag füstoszlop szállt fel a kéményből. Rozsdás elhatározta, hogy nem bajlódik tovább Levennel. Ők elintézték a dolgukat, és kész. Majd a Kölyök megpuhítja, ha visszatér.

- Eddig minden rendben - kiáltotta le Fred a parancsnoki hídról. - Egy rádió sem keresi a "Balmoralt".

- Nyugodt lehetsz - felelte Rozsdás -, ma este tízkor felújítják a rádióban ezt a régi műsorszámot. Halló, Púpos! Ennek az embernek adjatok enni, lássátok el pálinkával, cigarettával, fürdessétek meg, és adjatok rá rendes ruhát. Hogy az a...

Elnyomott egy káromkodást, azután visszament a kuli-pushhoz, beült, és gyorsan elvitt a postára egy kis csomagot meg egy levelet.

Mire visszatért, az elgyötört légionista jóllakottan és megfürödve, hófehér matrózruhában mélyen aludt az első tiszt fülkéjében.

- Figyelmeztetem - mondta az Earl a Kölyöknek, mikor elváltak -, hogy este értesítem az angol admiralitást, és mindent el fognak követni, hogy kézre kerítsék magukat.

- Résen leszünk, excellenciás uram - mondta a Főorvos, és már elindult az ösvényen visszafelé. A herceg egy pillanatig gondolkozott, aztán kezet nyújtott a Kölyöknek:

- Sajnálnám, ha bajba jutna, mert magát igazán a legnemesebb szándék vezette. Ha elfogják mindannyiukat, számíthat rám a bírái előtt, Miss Leven.

- Miss?... Excellenciád tudja... hogy nő vagyok.

- Hogyne. Az a vidám vörös fiú mondta meg.

És a herceg elrúgtatott a karaván nyomában.

Szóval Rozsdás tudta, hogy ő nő!

A felfedezés egészen megzavarta. Most értette, hogy miért néz rá olykor annyi szelíd sajnálkozással a barátja. Vajon a többiek is tudják?

Sokáig szótlanul ügetett a Főorvos mellett. Arcába szökött a vér, és csak nem akart elmúlni, mert mindig újra elpirult, ha eszébe jutott, hogy Rozsdás tudja a titkát. Igen, Rozsdás okosabb, mint a többi. Valószínűleg észrevette a mozdulataiból, a járásából. Mennyi tapintatra, mennyi finomságra vall, hogy eltitkolta ezt a felfedezését.

- Gyorsabban nem tudsz? - kérdezte a Főorvos.

- De. Csak elgondolkoztam. Elérjük majd az Irrawaddy torkolatát, mielőtt visszajön az Earl meg a százados?

- Ugyan! Gyerekjáték! Legkésőbb tízre már elhagytuk Rangoont. Az Indiai-óceánon meg üthetik a nyomunkat. Előre!

A nap utolsó parázsszínű visszfényei még nem tűntek le az égről, mikor a Főorvos és a Kölyök egy dzsunka mélyén a cirkáló oldalához értek. Lovaikat a városon kívül hagyták, elkötöttek egy gazdátlan kis kínai csónakot, és észrevétlenül elérték a cirkálót, ahol már várták őket, és két percen belül a fedélzeten voltak.

Időközben a "százados" már jelentette a tábornoknak, hogy az admiralitás utasítására, őexcellenciája visszatértéig a hajó kifut az óceánra, mert állítólag valahol a közelben tűnt fel az a bizonyos "Balmoral" nevű cirkáló, és bár őreá nem tartozik a dolog, szintén részt fog venni a néhány napos felderítő úton.

Hat órakor érkezett meg a Kölyök és a Főorvos. A hajó már teljes gőz alatt várta őket. Hat óra tizenötkor a "Radzeer" megindult lefelé az Irrawaddy folyón.

A Kölyök lihegve Futott Rozsdáshoz:

- Itt van?! Megmentetted?!

A hajó félelmetes sebességgel siklott a folyó árján. Távolról már feltűntek Rangoon halvány lámpái.

- Gyere! - mondta diadalmasan Rozsdás, azután megfogta a karjánál izgatottságtól remegő barátját, és vitte magával az első tiszt fülkéje felé, ahol a Főorvos borotválkozott, és így felkeltette az ágyán heverő megszabadított légionistát is. Ez éppen álmosan és bambán ült az ágy szélén, mikor kicsapódott az ajtó. Rozsdás diadalmasan szólt a küszöbön:

- Na, itt a bátyád! Berámázhatod.

A Kölyök megállt az ajtóban, és néhány másodpercig szótlanul bámult a légionistára, azután csodálkozva mondta:

- Soha életemben nem láttam ezt az embert. Ki ez?

Mintha egy ház szakadt volna rájuk. A Főorvos kezében megállt a borotva. Rozsdásnak leesett az álla, és úgy állt ott, mintha egy úridivat-üzlet kirakata számára készült volna. A légionista rémülten pislogott, mert tudta, hogy ismét megverik. A leány pedig kétségbeesett arccal várt választ a kérdésére, és szörnyű előérzet szorította össze a szívét.

...A vágtató cirkáló körül harsogva omoltak szét a habok. A "Radzeer" minden ízében remegett a túlzott tempótól, és a kéményéből ömlő, sűrű füst, mint valami hosszú gyászfátyol lengett utána a folyó felett.

- Azt mondod... hogy nem a bátyád?

- Ugyan! A bátyám sokkal magasabb. Minden vonása más. Még csak nem is hasonlít hozzá.

- A fene látott ilyen históriát - sziszegte a Főorvos. Azután hirtelen a légionista nyakára tette a borotvát és ráordított: - Ki vagy mi?!

A légionista úgy nézett a félig behabozott Főorvosra, mint ebédre szánt csirke a szakácsnőre.

- Isten! Isten! Mit akarnak mindig tőlem?! Uraim, hagyjanak kiszállni... - siránkozott, nyakán a borotva élével.

- Ide hallgass - mondta Rozsdás, miközben félretolta a Főorvost -, tiszti becsületszavamra kijelentem, ha őszintén elmondasz mindent partra teszünk, ahol akarod...

- Esküszöm, hogy nincs találmányom! Ó, bárcsak egyetlen találmányom lenne, mennyit szenvedek, mennyit szenvedek...

- Jól tudjuk, te rühes - nyugtatta meg Rozsdás -, hogy nincs találmányod miután nem vagy Tom Leven. De ha azonnal nem mondod meg, hogy ki vagy és mit tudsz Tom Levenről, akkor hozzáköttetlek a horgonyhoz, hogy lelógsz a vízig, és minden krokodil megkóstolhatja a lábadat, ha eléri. Ezt egyszer kínaiak használták egy hasonló kérdezősködésnél, és már az első boka után fényesen bevált.

- Generális urak - kezdte megtörten a katona -, én most őszintén elmondok mindent, nem bírom tovább! Azután csináljanak velem, amit akarnak, akasszanak fel vagy vágjanak négyfelé...

- Mindegy - legyintett Rozsdás -, ezen nem fogunk összeveszni. Nesze, fiam, itt egy cigaretta, és serényen mesélj, akkor bizonyára jobban jársz, mintha mi ösztökélünk.

- Az én nevem Amiens. Gabriel Amiens. Meggondolatlan fejjel tönkretettem pályafutásomat a vásárcsarnokban, ahol csomaghordó voltam. Az idegeim, uram... Az idegeim már akkor is rosszak voltak... Este történt. Veszekedtem a szeretőmmel, megsértettem, és idegességemben megleckéztettem. Hozzávágtam a petróleumlámpát. Meghalt. Ezért talán még nem ítéltek volna el, de mikor láttam, hogy az én drágám ég, és úgysem lehet segíteni rajta, gyorsan kirántottam a szekrényből, ami ékszer és pénz volt. Ha egy bírói tévedés ezt rablógyilkosságnak veszi, akkor guillotine-ra kerülök. Az összecsődülő emberek elől a padláson át, háztetőkön menekültem. Állandó rettegésben éltem a guillotine-tól. Mindegy, hogy kerültem Pireuszba. Elég az hozzá, hogy a nyomor és a szenvedés a légióba vitt. Együtt utaztunk a hajón Dzsibutiba Tom Levennel. Nagyon jó fiúnak látszott. Őszintén elmondtam neki mindent. Megmondtam, hogy engem esetleg a légió is kiad, mert francia állampolgár vagyok. Kértem, hogy cserélje el velem a személyazonossági írásait, mielőtt Dzsibutiba érünk. Ő nyugodtan viselheti a nevemet, nem adhatják ki, nem foghatják el, hiszen a személyleírás nem illik rá. Sokáig könyörögtem neki. Először nem akart belemenni, pedig tudta a fickó, hogy ő csinálja a jobb üzletet. Végül ráállt Istenem! Mi ehhez képest a guillotine! Egyik nap az őrnagy meghív a lakására; pálinkával kínál, szivarokat ad, másnap a káplár majd kiráz a ruhámból, és elküld csatornát tisztítani, hogy vagy ott döglök meg, vagy adjam elő a találmányt. Ma is nyomban tudtam, mikor enni adtak, hogy ennek verés lesz a vége...

- Hát, kedves Gabriel, most légy oly arkangyal, hagyd abba ezt a sápítozást. Meséld el, de lehetőleg röviden és gyorsan, mit tudsz Tom Levenről? - mondta Rozsdás.

- Nem tudom... nem tudok biztosat. Már másfél éve is van annak, hogy északra mentünk, az egyik törzs lázadását leverni. A mocsarak között rettenetes tífuszjárvány tört ki. Már akkor visszafelé jöttünk. Az Irrawaddynak itt nagyon magas a partja, és a halottakat innen hajigáljuk le a folyóba. Vérhas és kolera is volt. Tom Leven megbetegedett. Nem állhattunk meg, a kórházszekerünk régen elmaradt valahol a mocsárban. Egy másik légionistával együtt a káplár otthagyta Liszum faluban. Ez vagy százyardnyira az őserdőben van. Tom Leven nem tért többé vissza. Úgy tudom, őrjáratot is küldtek érte, mármint Gabriel Amiensért, mert az én nevem alatt szolgált. Az őrjárat nem találta meg a falut sem, ahol hagyták, mert a mocsarak őszi áradása még északabbra kergette a törzset, ahol a két beteg katona maradt. Ennyit tudok. Visszafelé egy gerillabanda lövöldözött ránk lesből, és én súlyosan megsebesültem. És most adjanak enni, vagy verjenek meg, vagy ami éppen soron következik.

Hallgattak. Végül a Kölyök szólalt meg:

- Most minden hiába volt... Hiába kockáztattátok az életeteket, hiába küzdöttünk...

- Ha nem szabadult volna ki az excellenciás - töprengett. Rozsdás -, most visszafordulnánk.

A fedélzetre siettek, és közölték az összegyűlt emberekkel a rossz hírt. Nem volt zúgolódás. Megszokták azt, hogy sokat kockáztassanak, és esetleg mindent elveszítsenek.

- Éppen elhagytuk Rangoont - mondta Piszkos Fred -, negyed tíz. Tíz óra után megfosztjuk a hajót felesleges terhétől, és kiszállunk az Indiai-óceán egy kedves szigetén.

- Fiúk - mondta a Kölyök -, sajnálom, hogy hiába volt minden.

- Szót sem érdemel - sípolta rekedten Patterson -, ennyit megért a hecc is.

- És most eresszetek le egy csónakot. Tegyetek engem partra - mondta a Kölyök, és mikor látta, hogy milyen bután nézik, még hozzátette: - Én természetesen megpróbálom kutatni, hogy hol a bátyám. Hátha tehetetlenül és betegen fekszik valahol.

- Ostobaság! - lihegte fütyülve a kövér amerikai. - A bátyád már rég meghalt. És különben is, hogy akarsz egyedül nekivágni Birma belsejének?

- Fél óra múlva az Indiai-óceán minden angol cirkálója és repülőraja a nyomunkban lesz. Az is lehet, hogy az angol admiralitás bizalmas úton a franciákat is értesítette, örülj, ha ép bőrrel elérjük az Andamanokat - mondta Fred.

- Senki sem akadályozhat meg abban, hogy megpróbáljam felkutatni a fivéremet. Még mindig jobb, ha leeresztenek egy csónakot, mint ha arra kényszerítenek, hogy a folyóba vessem magam.

- Mi csak tanácsot adunk - szólt a Púpos. - De ha menni akarsz, akkor mehetsz.

- Megyek - felelte elszántan a Kölyök.

- Én is - jegyezte meg csendesen Rozsdás -, és ha ketten vagyunk, akkor az unalom veszélye nem fenyeget.

- Hárman leszünk - mondta a Főorvos -, az ördögbe is oly mindegy, hol száll az ember partra kötéllel a nyaka körül. Gyerünk, fiúk! Eresszétek le a csónakot.

...Tíz perc múlva három ember némi élelmiszerrel ellátva ott himbálódzott az Irrawaddy folyó sárgás, mocskos, krokodiloktól hemzsegő felületén. A "Radzeer" pedig robbanásig túlhevített kazánjától rezegve, dohogva, oszlopnyi kéményfüstöt ontva rohant a közeli és mégis elérhetetlennek tűnő cél felé, ahol az Irrawaddy kavargó tölcsérbe gyűjtve messziről hozott szennyét, a tengerbe torkollik. Háromnegyed tíz volt, Bunkó dugta ki a fejét a rádiókajütből:

- Nem jó lesz, ha így mászunk, mint az erdei csigák.

- Hülye vagy?! - üvöltött Fred. - Így még hadihajó nem ment az óceán megalapítása óta. Minden pillanatban a levegőbe röpülhetünk.

- Nekem mindegy - mondta Bunkó, és rágógumiját a kajüttől egyenesen Piszkos Fred Viktória kitüntetésére köpte -, csak azért alkalmatlankodom, mert negyvenkét különböző állomásról fogtam a parancsot, hogy a "Radzeert" fenékbe fúrni, szilánkokra lőni, vagy repülőbombával nyomban megsemmisíteni, ha az első felszólításra nem adja meg magát.

- El fogjuk érni az óceánt!

- Gondolod? - örvendezett Bunkó. - Én ugyanis már aggódtam, mert éppen a torkolatnál két erre járó ágyúnaszád helyezkedett el. Ezeket nehéz lesz felkérni, hogy álljanak kissé félre az utunkból.

Piszkos Fred elővett egy szivart, leharapta a végét, és belekiabált a szócsőbe:

- Stop! - Azután a kíváncsian elősiető cimboráihoz fordult: - Uraim! A hadgyakorlat véget ért. Elvesztünk.

A halálra hajszolt cirkáló nagyokat fújtatva lassított. Fred bekiáltott a szócsőbe:

- Ellengőz! Lehet rágyújtani.

Zuhogott az eső. A rossz időjárás már másodszor fogta pártul a különös sorsú "Balmoral" utasait. A Főorvos, Rozsdás és a Kölyök a nehéz trópusi zápornak köszönhették, hogy sikerült észrevétlenül megkerülni Rangoont. Két díszegyenruhás katona és egy tengerésztiszt, mindössze vékony gumiköpenyük védelmében, osontak a harsogó zivatartól verdesett tamariszkuszfák között. Rozsdás melléről egy jó erős acetilénlámpa lógott le, de ez éppen hogy megvilágította a víz sűrű függönyét és az orkántól tépdesett léggyökerek, liánok elszabadult gépszíj módjára csapkodó indáit. Nem volt ez valami vad vihar, csak az esős évszak kezdetét jelentő északkeleti monszun névjegye, amely néhány felhőszakadással tarkítja a négy hónapig tartó, egyhangú zivatar ciklusát.

Már-már elérték Mandalay-t, és úgy látszott, hogy az alsó rakpart mentén kijutnak a városból az őserdőbe a vihar védelme alatt, mikor Rozsdás megállt.

- Ide hallgassatok. A játékot továbbra is nagyban folytatjuk. Sok vesztenivalónk úgy sincs. Az alsó rakparton menjetek végig, és a városon túl, az erdei ösvény kezdeténél várjatok meg.

- Mit akarsz? - kérdezte a Főorvos.

- Megkérem a tábornokot, hogy adjon lovakat és vezetőket.

- De hiszen bizonyára ők is fogták a jeladást.

- Erre építek mindent. A rádió nem mesélhet hosszú történeteket. Én igen. Menjetek.

- Rozsdás! - A Kölyök belekapaszkodott a karjába. - Nem akarom!

- Hallgass! Te taknyos!

- Hiába gorombáskodsz. A herceg megmondta, hogy tudod a titkomat. Ezért kockáztatsz annyit. Lovagiasságból. Ostobaság! Hogy megvédelmezz egy nőt...

Rozsdás egész közel hajolt hozzá, és ezt súgta a fülébe:

- Nemcsak azért, Kölyök, ezt tudd meg, ha esetleg huzamosabb ideig tartanának az erődben. Nemcsak azért tettem mindezt, hanem mert...

Nem fejezte be. Villámgyorsan eltűnt az erőd felé vezető fák között, és ezzel lezárta a vitát. A Kölyök utána akart rohanni, de a Főorvos megragadta a karjánál, és vitte... A hullámtörő gát mentén osontak gyorsan, messze elkerülve a lámpákat, és nemsokára a megjelölt ösvénynél voltak.

Az erőd irányából csak a zápor zuhogása hallatszott. Rozsdás nem jött. Súlyos negyedórák múltak, a Kölyök véresre harapdálta a száját, a Főorvos idegesen sétált, de semmi, semmi, csak vaksötét, robajló felhőszakadás, fröcskölő vízsugarak, és valahol egy felriadt kakadu sikoltozik szinte emberi hangon.

- Elfogták... - suttogta töredező hangon a Kölyök.

- Mondd - kérdezte színlelt közömbösséggel a Főorvos -, te csakugyan nő vagy?

- Igen... Én a húga vagyok Tom Levennek...

Egy hang szólalt meg mellettük:

- Gyerünk, az istenfáját! Most aztán igazán gyerünk!

- Rozsdás! - A Kölyök a nyakába borult, és a hosszú kaland óta most először tört ki belőle egy igazi női sírás.

- Köszönöm... - motyogta a Főorvos - nedvesség az van itt úgyis elég. Mit üzentek az erődből?

- Ezt - mondta a Rozsdás, és az ösvényre mutatott.

Öt bennszülött katona jött, néhány teherhordó öszvérrel és három felnyergelt lóval.

Rozsdás elszántan lépett a tábornok elé.

- Hallotta, tábornok úr, a szégyenletes eseményt?

- Rádión sok jelentést fogtunk a "Radzeer"-ről... Üljön le, százados úr... Meglepetve értesültünk, hogy üldözik a cirkálót.

Rozsdás megkönnyebbült. Az álvezérkari tisztek szerepét tehát, ahogy remélte is, nem továbbították az egész világnak. Elég szégyent jelentett az is, hogy a "Radzeer" rövid idő alatt a második cirkáló volt, amely eltűnt az angol hadihajók állományából.

- Szégyenletes és gyalázatos dolog történt. A "Radzeer" legénysége fellázadt. Két hűséges matrózommal együtt partra tettek. Nagyon szeretnék nyomban az Earl után menni, ha két legényemnek és nekem hamarjában kis karavánt bocsátanának rendelkezésemre Mandalay-ban.

- Kérem, nagyon szívesen, de talán pihenje ki magát, százados úr.

- Nem, nem... ha ez megtörténhetett, akkor minden okom megvan rá, hogy aggódjam. Úgy látszik, tervszerű lázítással és tőrvetéssel akarják megzavarni az angol-francia együttműködést. Több óvatosságra kell intenem az Earlt, és mellette akarok lenni.

...A bennszülött kísérőknek azután fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik felsőbb katonai körökben, hogy került elő váratlanul az ösvényről a délelőtt eltávozott "magas vendég" egy tengerésztiszttel? Mit tudnak ők a tiszt urak titokzatos dolgairól? Engedelmeskedtek és meneteltek.

- Te lovagolj állandóan a menet előtt fél mérfölddel - mondta a Főorvosnak, mikor már az észak felé vezető elefántcsapáson járt a karaván. - Nem szabad találkoznunk a herceggel.

A Főorvos előrevágtatott.

Sebesen ügettek, és hajnalig nagy utat tettek meg, mert állandóan hátszéllel haladtak. Az első derengés véget vetett a viharnak. Fojtó párákkal gőzölgött a nedves erdő pinceszagú televénye. Még az éjszaka levágtak az Irrawaddy folyó mellől keleti irányba, hogy elérjék a mocsarak vidékét.

A Kölyköt nem viselte meg túlságosan az utazás. Erős lány volt, hozzáedződött a fáradalmakhoz. Félórás pihenéssel öt órát lovagoltak.

Délfelé járt az idő, és bár az őserdő toronymagas fái mélyen örökös volt az árnyék, forró köd borult mindenre. A lovak egyre kimerültebbé váltak, lábszárukon nyüzsögtek a piócák, csülökig dagasztottak a dzsungel süppedő aljában.

A Főorvos érkezett vissza vágtatva állandó előőrséből:

- Megállni!

Lovak, öszvérek, terhüktől szabadultan, földig lógatták fejüket az ernyedtségtől. A Főorvos előrement, a Kölyök és Rozsdás követték. Tudták, hogy valami rendkívüli dolog történt. A Főorvos megállt az ösvény fordulójánál, és a földre mutatott. Egy összetört parafa kalap feküdt ott. Távolabb néhány gomb és egy angol haditengerész hajtókája hevert egy látszólag járhatatlan bozótnyílás előtt. A föld fel volt túrva.

- Mi?

- Hm... - felelte Rozsdás. - Esküdni mernék, hogy a haditengerész hajtóka vagy a százados, vagy az Earl ruháján volt. Így keltek útra.

- Küzdelem volt. Itt megtámadták őket. Hogy vér folyt-e, azt nem lehet látni, mert hamar beissza ez a föld.

- Azt hiszem, becsúszunk ide a bokrok közé - határozta el Rozsdás -, a Kölyök visszamegy a katonákhoz, verjük le a sátorlapokat, és ha egy óráig nem jönnénk, az egyik katona lovagoljon vissza segítségért veled, a többi jöjjön utánunk... Ne feleselj, itt én parancsolok! Hátra arc! Indulj!

A Kölyök mondani akart valamit, aztán ment.

Rozsdás és a Főorvos hasra feküdtek, és kúszni kezdtek a földtől félméternyire alagutat képező sűrűség közé. Rövidesen rájöttek, hogy ügyesen leplezett rejtekhely nyílása volt ott. Egypercnyi kúszás után talpra állhattak, és rendes ösvényen folytathatták útjukat. Ők azonban letértek az ösvényről. A talaj egy dombhajlata után gyorsan lebújtak. Néhány száz méterrel arrébb harcosok táboroztak igen nagy tömegben. Vajon megölték az angol katonákat? Hm... alapjában véve folytatni kellene az útjukat, mielőtt ők is itt végzik.

- Azért - suttogta Rozsdás - mégsem hagyhatunk veszni két fehér embert, mint a kutyát. Kissé körülnézünk.

A tábortól távolabb, jobbra vályogépület állt. A küszöbön egy harcos guggolt.

- Nézd a puskáját... - suttogta Rozsdás. - Winchester. Elég jól felszerelt bennszülöttek. Ide hallgass: te itt maradsz hátvédnek. Én megyek, és megnézem közelről ezt a kunyhót. Hátulról nem őrzik. És különben is, biztonságban tudják magukat.

A dombhajlat mögött hason csúszott, míg elért egy bokrot. Még vagy száz métert kúszott balra. Nem látott senkit. Kissé felegyenesedett, hogy egy fa mögé osonjon.

Irtózatos ütés érte a fején, és elájult.

Mikor Rozsdás magához tért, összekötözve feküdt a kunyhó földjén. Két embert látott szemben egy asztalnál ülve. Az asztalon karbidlámpa égett. Nagyon távolról két tompa dörejt hallott, egymásra következő robbanásokat. A feje irtózatosan sajgott. Csak lassan bontakozott ki káprázó szeme előtt az asztalnál ülő két alak. Az egyiket nyomban megismerte: Bradford százados volt. A másik ötven év körüli, magas, vállas, széles állú értelmes arcú egyén. Kissé furcsán festett. Fekete bricseszben és csizmában volt, ehhez hosszú, sötét szalonkabátot hordott, amelyről egy bő revolveröv lógott le, két jókora Colt pisztollyal. Széles, gömbölyű, fekete, nagy karimájú, puha kalapját az álla alatt szíjazta össze.

Kvang táborában lenne? Úgy látszik, különben a századost is elfogták volna. Bradford most észrevette, hogy a fogoly kinyitotta szemét. Gúnyos arccal közeledett:

- Halló, ifjú! Egy kínai közmondás szerint a legtávolabbi folyók is előbb-utóbb találkoznak a tengerben. Örülök, hogy viszontlátom.

- Részemről a szerencse. Hogy van? - kérdezte Rozsdás.

- Helyes, hogy nem veszítette el a jó kedélyét. Rövidesen szüksége lesz némi optimizmusra. Holnap felkötik.

- Hát akkor mégis igaza lesz a tanítómnak. Annak idején egész határozottan állította, hogy sok lehetőségem van erre a végkimenetelre. De azt nem értem, hogy miért várnak ezzel holnapig? Csak minden pénteken van akasztás?

- Még az is lehet, barátom, hogy Londonban kötik fel - mondta a feketeruhás -, ha fontos az angoloknak, hogy a cirkáló tolvaját fölakasszák, akkor esetleg üzletet csinálhatnak velünk.

- Nézze, Morrison - szólt közbe Bradford -, ezzel a csirkefogóval ne csereberéljünk, ezt kössük föl.

Morrison! Snyder Morrison! Most kezdett világosodni Rozsdás előtt. Ez az a japán szolgálatban álló, nemzetközi hírszerző!

- Ezt csak bízza rám, Bradford. Könnyen lehetséges, hogy ennek az alaknak a feje, aki egész Angliát megszégyenítette, legalább olyan értékes, mint az Earlé.

Most mind a ketten jobbra néztek. Rozsdás, aki eddig az ütéstől nem mozdította fejét, most önkéntelenül, szintén megfordult. Néhány lépésnyire tőle őexcellenciája, Earl of Sudessex, háttal a falnak dőlve, összekötözve feküdt a földön, tépett ruhában, homlokán egy piszkos véres kötés.

- Miért ilyen kényelmetlenül, excellenciás uram? - kérdezte Rozsdás.

- Azt hiszem, némi hazaárulás történt - felelte bágyadt mosollyal a herceg. - De hogy kerül maga ide? Hiszen az Indiai-óceán felé indultak.

- Csend - szólt Snyder -, a foglyok nem beszélhetnek.

- Csirkefogók legföljebb megölhetnek, de nem parancsolhatnak nekem - felelte hidegen a herceg.

- Fogja be a száját, mert megjárhatja! - kiáltott rá Snyder.

- Maga túlságosan is összebarátkozott és a védelmébe vett olyanfajta söpredéket, mint ez az alak és barátai! - mondta Bradford.

- Igaza van - felelte a herceg. - Nem tagadom, sokszor imponált az ügyességük, és természetesen sokkal többre becsülöm a kikötői szegénylegényeket, ha törvénytelen úton is járnak el, mint egy angol vezérkari századost, ha hazaáruló.

- Szavamra - mondta Rozsdás, és végignézett önmagán -, szégyellnem kell az uniformisomat.

Bradford nem haragudott, különös mosollyal széket állított a két fogoly elé, és lovaglóülésben helyezkedett el rajta.

- Hát nézze, herceg, hogy tisztában legyen az üggyel, és megtanuljon engem tisztelni, felvilágosítom személyemet illetően. Én nem vagyok vezérkari tiszt. Dacára annak, hogy tizennyolc éve szolgálok az angol hadseregben. Annak idején Bradford néven egy tiszt jött ki a katonai iskolából. Árva fiú volt. Apja, anyja nem élt, rokonait nem ismerték. Hat évre az indiai hadsereghez osztották be. Útközben ez a fiatalember eltűnt, és Bokharában már én jelentkeztem helyette. Érti? Megvoltak az írásai, a parancsa, a képesítése, és én ezeket egyszerűen magamhoz vettem. Valamikor szolgáltam, tartalékos tiszt voltam. Mint mérnök és hírszerző vezérkari ügyekhez is értettem. Szerencsére a világháború Bradford egykori iskola társai közül sokat elvitt. Azután Bradford elég közönséges név, úgyhogy megkockáztattam az indiai szolgálat után, bár elszökhettem volna, ismét jelentkezni Londonban. Akkor már sok Indiában járt angol tiszt ismert, és csak egy veszély fenyegetett, hogy a régen eltűnt Bradfordnak valamelyik iskolai ismerőse rájön, hogy én pontosan ama Bradford helyett szerepelek, akit ő ismert. Szerencsémre, ez nem történt meg, és így én beállíthattam a kémek világrekordját: egyenesen, mint kebelbeli tiszt a vezérkarnál, érintkezhettem közvetve Snyder Morrisonnal, akivel egy cégnél dolgozunk a japánok számára.

- Köszönöm - mondta az Earl -, nagy megkönnyebbülés nekem az a tudat, hogy nem egy angol tiszt árulta el a hazáját. És végeredményben, ha már őszinte hozzám, közölje, hogy orvtámadásának mi a célja? Személyes gyűlölet?

- Erre igazán nincs okom. Pillanatnyilag a mi megbízottunk is tárgyal Kvanggal a japánok érdekében, és nem szeretnénk, ha a számításainkat keresztezné.

- Azután - szólt közbe Snyder - reméljük, hogy taksálja annyira az angol birodalom egy Earl életét, mint egy kémét. Az én egyik emberem, Evans, két éve ül a katonai fogházban. Tizenöt évet kapott. Majd ha Kvanggal egyesülve a fegyvereket behozzuk Birmába, felajánljuk magát és ezt a világszerte körözött cirkálótolvajt cserébe Evansért. Addig itt maradnak.

- A fegyverek két hét múlva érnek ide - felelte az Earl -, addig fel fog tűnni a távollétem, és egy katonai expedíciót indítanak útnak.

- E tekintetben bátor voltam megtéveszteni - vigyorgott Bradford -, ugyanis a fegyverszállítmány, mint jelezték már a határon van, és két napon belül elindulunk elfoglalni a maguk tartományát. - Az Earl nagy lélegzetet vett, és a köteleit feszítette tehetetlen dühében. Minden hiábavaló tehát.

- Fészkelődhet már! - kacagott a hercegre Bradford. - Nincs egy hajszál reményük sem. Ennek a vörös gazembernek a kísérete az út közepén letanyázott. Ugye, arra gondoltak, hogy ezek segítségért mennek el? Hallották az előbb azt a két robbanást? Kézigránátokat vágtunk közéjük. Ahol az előbb tábor volt, ott most csak egy lyuk van a földben. És senki... - Mikor ideért a beszédben, hirtelen elrepült. Nagy ívben nekizuhant az ajtónak, amely kiszakadt. Keresztülbukfencezett az őr fején, és ájultan terült el.

Rozsdás, ahogy a fal mellett ült; hasa alá húzta a lábait, és teljes erőből belerúgott a székbe, amelyen áthajolva Bradford beszélt. A századost kint ápolás alá vették. Snyder egész a fogoly elé állt:

- Én nem korbácsoltatok meg fehér embert, de be fogja látni, hogy szigorúan meg kell büntetnem. Három napig nem kap sem ételt, sem vizet. Goodbye - ezzel otthagyta a foglyokat.

Különösen a víz elvonása nagyon kemény büntetés a trópusokon. Rozsdás evvel nem törődött. Mit érdekelte őt saját sorsa? Bradford szavai azt jelentették, hogy a Kölyök meghalt. Ott volt a táborhelyen, ahová a kézigránátokat dobták. Rugdalódzott a kötelékeiben, elveszítette teljesen az önuralmát, flegmáját, úgy érezte, szét kell törnie a koponyáját a falon.

- Nyugalom, barátom - mondta az Earl -, így csak ronthat a helyzetén.

- Mit törődöm én a saját életemmel.

- Mégis meg kell őriznie a nyugalmát. Ha egyébért nem, Angliáért. Nagyon komisz kelepcét állítottak itt fel, és igen sok jó angol fog meghalni, ha sikerül, amit akarnak. Istenem, csak eljuthatnék Kvanghoz.

- Van remény, excellenciás uram - igyekezett Rozsdás összeszedni magát -, ketten voltunk itt a tábor közelében, és csak engem fogtak el. A barátom ügyes ember, nem csinál semmit elhamarkodva, neki talán sikerül valami. Bizonyára az éjszakát várja, és megkísérli majd, hogy kiszabadítson.

- Akkor nagy szolgálatot tesz Angliának. Ebben bízzunk hát. Más reményünk úgy sincs.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és véres fejjel, összekötözve, a Főorvost hozták be a szobába.

Az admiralitáson felragyogott minden szem, midőn végre értesítést kaptak, hogy a "Radzeer" elsüllyedt, és a "Balmoral" ezen a néven Mandalay-ból útban van a nyílt tenger felé. Két cirkáló helyezkedett el az Irrawaddy torkolatánál. Egy repülőraj felszállt, zuhogni kezdett az eső.

De ez a hajó vagy repülni tudott, vagy átalakult vízalattjáróvá, vagy varázslók vezették: eltűnt.

Este tizenegyig a két cirkáló szorgalmasan várt a torkolatnál. Végül a kisebbik elindult Rangoon felé. Sehol semmi. A "Radzeer" elhagyta Mandalay-t, és Rangoonból is azt jelentették, hogy áthaladt. Viszont Rangoon és a torkolat között nem volt. Az alacsony folyón még csak el sem merülhetett. Egy öreg calcuttai rádióparancsnok dühében a szakállát tépte. Éjjel tizenkettőkor mindenki úgy érezte, hogy belebolondul az ügybe. Ugyanis a Bengál-öböl északi részéből jelentkezett a "Radzeer", és vészjeleket adott le, pontosan megjelölve a hajó helyzetét, jelezve, hogy a vihar következtében egy partrész beomlott, a hajó a part mentén megsérült és süllyed. S.O.S., S.O.S. Hogyan került a "Radzeer" a folyóról a tengerre? Nyolc cirkáló rohant a megjelölt helyre, és a "Radzeer", mintha látná közeledni őket a távolból, állandóan közölte velük a partcsuszamlás helyét.

A cirkálók odaértek, a friss partcsuszamlás látszott, de a "Radzeer" nem volt sehol. A világítótorony őre jelentette, hogy hadihajó erre nem is járt. Egy óra múlva két kilométerrel északabbra, Ruyel halászfalu magasságában jelentkezett a "Radzeer", közölte, hogy idáig sodorta az áramlás, süllyed, és mellékesen megjegyzi, hogy egy raktárház ég, mert belecsapott a villám. Mikor a cirkálók odaérkeztek a raktárhoz még égett. A "Radzeer"-nek nyoma se volt. A halászfalu népe az oltásnál dolgozott, és valamennyien esküdöztek, hogy hetek óta nem járt erre hadihajó. Az üldöző raj parancsnoka elhatározta, hogy még a hajnali órákban kérni fogja a nyugdíjaztatását. Kétségtelen, hogy a jeleket adó hajó erre járt, mert hiszen látta a földcsuszamlást és az égést. Sőt, látta a közeledő cirkálókat is. Csak őt nem látta senki. Egy hadihajót!

Reggel repülőraj kutatta végig, alacsonyan szállva, az Irrawaddy folyót. A cirkáló sehol. Rangoont elhagyta, a hajókkal elzárt folyó torkolatánál nem jelentkezett, és mégis az Indiai-óceánról adott jeleket, de sehol sem látható.

Viszont délután négykor jelentette a "Radzeer" a calcuttai kikötő parancsnokságának, hogy a "Kingsbay" vezérhajó most haladt el mellette, készüljenek fel a fogadtatására. Negyedóra múlva a "Kingsbay" befutott Calcuttába.

Még aznap este minden angol leadó világgá távírázta a következőket:

Húszezer font jutalmat adunk annak, aki a "Radzeer" pontos tartózkodási helyét megjelöli!

Az Admiralitás!

Mi is! A "Radzeer!"

Az ellopott cirkálót azonban nem sikerült megtalálni. Pedig megvolt.

Éjfélre járt. A három fogoly csüggedten ült a sötét kunyhóban. Éjszakára két őrt hagytak az ajtajuk előtt. A Főorvos és Rozsdás már kiheverték könnyű fejsérülésüket. A hercegnek hőemelkedése volt. Alig beszéltek.

- Maguk miért jöttek vissza? - kérdezte az Earl.

- Tom Levenért, aki itt maradt valami Khmer faluban. Egy hamisítványt sóztak ránk Mandalay-ban - felelte a Főorvos, Rozsdás képtelen volt beszélni.

- De hogy kerültek ide Snyderhez? - kérdezte a herceg, láztól összekoccanó fogakkal.

- Az ösvényen láttuk a küzdelem nyomát. Azután felfedeztük a dombról ezt a tábort. És gondoltuk, utánanézünk excellenciádnak.

- Ez igazán derék dolog volt. Nem is tudom, hogy némelyik maguk közül hogyan kerülhetett ilyen mélyre.

- Nagyrészt közgazdasági okai vannak. Ez a vámdolog. Illetve a vám még nem is volna baj, csak lehetne nyugodtan csempészni. Például Rozsdás meg én sohasem tettünk mást. Csempésztünk. Néha odaütöttünk, az is igaz. De hát szórakozni is kell. Viszont sohasem öltünk, nem raboltunk, nem gyilkoltunk, csak szerettük a szabad pályát.

Hallgattak. Kint az éjszakában több ezer tagú békakórus kvartyogott. A kunyhó hátsó fala mentén valami halk guruló nesz hallatszott, mintha göröngyök hullanának le nem túl magasról.

- Na, mindjárt itt lesz egy háziállat - szólalt meg a Főorvos. - Hangyász fúrta ki magát éppen a belső fal mentén. Sajnos, ez büdös bestia.

A félhomályban világosan lehetett látni, amint az alulról túrt föld szélesedik, azután két kis kéz jelent meg, majd a könnyen lazuló őserdei talaj nyílásánál óvatosan bemászott valaki a kunyhóba. Nyilván a kunyhó külső fala alatt gödröt kapart, mint a kutyák, amíg a gödör a kunyhó belsejébe ért. Óvatosan bemászott, és hason csúszott a foglyok felé.

- Ki vagy? - suttogta Rozsdás.

Egy sovány test bújt elő:

- A Kölyök! Ne haragudj, hogy nem fogadtam szót. Utánatok lopóztam. Messziről láttam, hogy leütnek. Nem mertem mozdulni. Láttam a Főorvost is elfogni. Itt a nagy fán ült egy őrszem. Az mindenkit észrevett, aki a dombhajlaton átjött, de őt nem lehetett látni. Csak amikor a Főorvost leütötte fentről, akkor pillantottam meg, mert kissé előbbre jöttem. Megvártam, amíg éjszaka lesz. Beosontam az erdőbe, és a sűrű felől csúsztam ide. Kikapartam késsel a fal mögötti földet.

Rozsdás nem tudott szólni. Ha nincs összekötve a keze, talán úgy megöleli a Kölyköt, hogy összeroppantja.

Gyorsan egyik fogolytól a másikig csúszott és elvágta a köteleket.

- Most csak egyet tehetünk - mondta az Earl -, azon az úton, amelyen Miss Leven jött, óvatosan megpróbálunk a sűrűbe jutni, onnan az ösvényre. Legfeljebb tíz kilométernyire lehet innen Kvang tábora. Ha nem fedezik fel a szökésünket, reggelre ott vagyunk.

- Nekünk Thomas Leven után kell kutatni...

- Eh! - mondta ingerülten a herceg. - Anglia előbbre való. De végre is mehetnek, amerre akarnak. Én Kvanghoz indulok. A fegyverek holnap a hágónál vannak. És nem szabad bejönniük Birmába.

- Magam is azt hiszem... - mondta szomorúan a Kölyök -, hogy Anglia előbbre való, mint én és a fivérem és mindnyájan.

- Ez helyes beszéd, kisasszony - mondta a herceg, és ő csúszott ki elsőnek a gödrön keresztül.

Sikerült centiméterenként csúszva elérniük a sűrűt. Nagy félkörrel észak felé kijutottak az ösvényre és siettek. A hercegnek magas láza volt. Lihegett és alig vonszolta magát. Nem is a fejsebe kínozta ennyire: régi maláriarohama újult ki. Hajnalodott. Nagyon magasról, az ősi fakoronák élősdi virágokkal befont tetejéről, elszórt napsugarak lopakodtak a dzsungel mélyébe. A herceg arcra bukott. A hóna alatt fogva vitték futólépésben. Most még nyomukba érhetnek, ha idejében felfedezték a szökést.

- Ide hallgassanak - mondta lihegve a herceg -, hagyjanak itt. Maguk már játszották ezt a szerepet. Játsszák újra. A következőket kell mondani... Ha Kvang hajlandó arra... hogy holnap... elzárja a hágót... és löveti a Kína felől érkező fegyverszállítmányt... ötvenezer fontot kap... ígérhetnek többet... ő lehet a tartomány királya... Menjenek... nem bírok tovább... hagyjanak itt...

- Ne marháskodjon, excellenciád... - mondta Rozsdás -, játsszunk gólyavisziafiát.

- Hallgassanak!... Nem tudok már beszélni soká.... - leroskadt egy fatönkre -, sok ezer angol életéről van szó... engedelmeskedjenek vagy menjenek a fenébe... Angliáért... mindent...

- De Sir - szólt közbe a Főorvos -, mi bármit ígérhetünk Kvangnak, azt Anglia nem ismeri el. Mi nem állapodhatunk meg, csak szélhámosság...

- Igen... várjanak... - a belső zsebéből egy ív papírt vett elő és aljára a következőket írta:

"Utasításom értelmében, az én intézkedésemre tették mindazt, amit erre az okmányra e sorok fölé jegyeztek. Az angol haza érdekében és magasabb katonai szempontok miatt így láttam jónak.

Earl of Sudessex."

A herceg körül összeborultak a fák, és egy nagy harang dörömbölt a két halántéka mögött.

- Nincs rajta dátum... - lihegte gyorsan. - A Kvanggal történt megállapodás napján datálják... menjenek, fiúk... Isten segítse... önöket és Ang...

Eldőlt.

Az ájult herceget lefektették. Rozsdás eltette az írást.

- Eredj, Főorvos, vidd le az Irrawaddy partjához, talán el tudod cipelni egy halászfaluig. Az árral, holnapután csónakon Mandalay-ba érsz. Nem lehet itt hagyni az erdőben egyedül.

- Igaz - felelte a Főorvos -, és ha nem találkoznánk többé, hát szervusztok.

A Főorvos karjába vette a herceget, és Rozsdás a Kölyökkel futólépésben sietett észak felé.

- Talán sikerül a Főorvosnak átjutni az Irrawaddy túlsó oldalára valamilyen csónakon, és akkor Snyderék nem fogják el őket. Szóval te most újra Sudessex vagy. Én meg százados.

- Az uniformisunk kissé megviselt.

- Azért még mindig katonaruha. Senki sem érkezik ide úgy, mintha skatulyából vették volna ki. Hanem az éjjel, mikor azt hallottam, hogy felrobbantották a táborhelyünket, nagyon megijedtem miattad.

A Kölyök megállt egy pillanatra, és szembefordult a férfival...

- Nagyon?

Rozsdás nézte, azután halkan ezt mondta:

- Nagyon, nagyon...

És ott, az őserdő mélyén végre először megcsókolták egymást.

Azután siettek tovább észak felé. A második útkanyarulatnál, mint valami varázslatra, nyolc ember bukkant elő, lövésre kész puskákkal.

- Állj!

Egy köpcös, szalmakalapos kínai tört magának utat közöttük, széles handzsárral a kezében:

- Kik vagytok, és hová igyekeztek?

- Earl of Sudessex vagyok, ez itt Bradford százados, és Kvang generálist keressük.

- Gyertek! - mondta röviden a kínai, azután a barna katonák szabályszerűen közrefogták őket, és megindultak.

Kvang tábornok előőrséhez értek. Rozsdás, aki, mint már említettük, katonaviselt ember volt, csodálkozva nézte a mocsaras őserdőnek ezt a részét, amely térképen ugyan már angol, de valójában a legvadabb, legismeretlenebb része Birmának. Csodálkozott, mert a szabályosan felépített, téglalap alakú barakkok, gondozott utak, egy valóságos európai módon megépített gyarmati garnizonra emlékeztették. A harcosok előírásszerűen, egyenletesen fegyelmezetten mozogtak, mint jól kiképzett katonák. Az altiszt előtt összecsapták meztelen bokájukat, az őrszemek a legelőnyösebben kiválasztott helyeken posztoltak, és egy letisztított pálmatörzsből drótok vezettek az őserdőbe. Csak telefon lehetett vagy távíró. Mindkettőjüket az első barakkba vezették. Egy primitív asztal, néhány pad állt itt, az asztalon telefonkészülék. A kínai határon át könnyen hozzájuthattak egypár megfelelő felszerelési tárgyhoz. Az asztal mögött alacsony kínai ült, harcsabajuszú, élénk szemű ember.

- Üljenek le. Mit óhajtanak? - Kifogástalanul beszélt angolul.

- Nemrégen bejelentettük magunkat a generálisnál, Earl of Sudessex és Bradford százados.

- A generális - mondta a kínai tisztelettel hangsúlyozva ezt a nevet - főhadiszállásán van, innen körülbelül félórányira. Azonnal felhívom. - Telefonált. Rozsdás kinézett az ablakon. Az őserdő itt ritkás volt, úgy látszott, véget ér. Egy közeli tisztáson át jól láthatta az égnek meredő hófödte Luang hegyláncot, amelynek keskeny hágója a tábor közelébe torkollt. Úgy látszik ez egyben a határőrség is, gondolta Rozsdás. Az ellenkező irányban szélesen, őserdőtől szegélyezetten hömpölygött a sebes sodrú Irrawaddy.

Mialatt mindezt megfigyelte, a kínai valami madárszerű csipogással furcsa nyelven beszélt a telefonba, majd letette a kagylót, és udvarias mosollyal fordult feléjük.

- A generalisszimó elindul, hogy tárgyaljon önnel, herceg úr. Szíveskedjék elfoglalni a parancsnok szobáját.

- És én? - kérdezte Rozsdás.

- Önt a generális parancsára még ma felkötik.

- Hogy volt ez kérem? - kérdezte Rozsdás. - Bocsásson meg, de úgy hallottam, mintha azt mondta volna, hogy felkötnek.

A kínai mosolyogva, előzékenyen bólogatott:

- Jól méltóztatott hallani. Pardon... - és a katonákhoz fordult -, kötözzétek meg, gazemberek, a tiszteletre méltó százados urat.

Rozsdás nem küzdött. Nyolc puskacső meredt rá. A Kölyök rémülten, kerekre nyílt szájjal állt.

- Nem mondaná meg, kinézer úr - kérdezte Rozsdás -, hogy a generális miért ragaszkodik ehhez a nem túlságosan eredeti ötlethez?

- Ki tudja, hogy nagyurak mit, miért cselekszenek?

- A százados úr tiszttársam - kiáltotta a Kölyök -, és tiltakozom...

- Tiszteletre méltó excellence. Felesleges minden szó. Én úgysem változtathatok a hatalmas úr parancsán. Kedves tiszttársát fél óra múlva felkötik. A generalisszimó csak azt akarja, hogy abban a pillanatban húzzák fel az igen tisztelt urat, midőn ő ideér, mert kíváncsi erre a látványra.

- Sir! - kiáltotta gyorsan Rozsdás a Kölyöknek. - Gondoljon a kötelességére, és legyen erős. Ha engem felkötnek, magának akkor is beszélnie kell a generálissal... - Nem folytathatta, mert megragadták a karjánál és elhurcolták.

- Kérem, kössön össze azonnal a generálissal - kiáltotta a lány. - Ez valami tévedés...

- Felesleges lenne, és nincs is utasításom rá. A generális fél órán belül itt lesz. Szíveskedjék a parancsnok szobájába menni, itt van jobbra.

Beszédelgett a szobába, és kimerülten roskadt egy nádszékre. Az idegei végképp felmondták a szolgálatot. Remegett, és úgy érezte, hogy nyomban összeesik.

- De csúfak vagytok - mondta Rozsdás a kísérőinek. A bennszülöttek csodálkozva hallgatták az idegen érthetetlen szavait. Bizonyára imádkozik. Egy fa alatt megálltak vele, és a következő másodpercben nyakán volt a hurok.

- Hé! - kiáltotta. - Micsoda disznóság ez?! Mi lesz a félórámmal?! Becsapjátok a szegény külföldit?!... Mégis igaza volt a tanítómnak.

De nem húzták meg a kötelet, amelynek szárát egy vastag ágon dobták át. Súlyba tett fegyverrel vigyáztak rá, és hagyták állni kötéllel a nyakán.

- Megeheti a fene a főnökötöket - korholta őket továbbra is Rozsdás. - Kutyazabáló, ronda banda.

Így telt az idő. Közben Rozsdás tudta, hogy Bradford árulásának jól megérdemelt büntetésével sújtja őt Kvang.

Egyszerre kürt szólalt meg. Pillanatok alatt felsorakozott a legénység, lovasok érkeztek, és a tábor előtt leugráltak a nyeregből. Legelöl egy zöld kimonós, szalmakalapos, vállas alak érkezett, akire feszesen tisztelegve bámultak.

Ez volt Kvang.

Egyenesen az akasztófához tartott, és magasra emelte a kezét. "Na szervusz világ." Ez volt Rozsdás búcsúgondolata. Az állát egy roppant rántás csapta fel, megfeszült a nyakán a kötél...

Kvang karja hirtelen félkört írt le, mint mikor a karmester próba közben leinti a zenekart, és a kötél máris megereszkedett. Rozsdás térdre zuhant. Sikoltás hallatszott. A Kölyök rohant ki a barakkból egyenesen Kvang felé. Kvang csodálkozva megfordult, és szemben állt a lánnyal. Egy másodpercig dermedten néztek egymásra, azután a Kölyök zokogva a nyakába borult:

- Tom! Drága Tom!

Kvang ugyanis fehér ember volt. Thomas Levennek hívták, és másfél évvel ezelőtt szökött meg a légióból.

A katonák nem tudták mire vélni, hogy a generális öleli és csókolja az angol ezredest. Ki tudja, meddig tartott volna a viszontlátás öröme, ha egy szemrehányó hang nem szólal meg alattuk:

- Valaminek velem is történnie kell.

Rozsdás volt, még mindig a földön, ahogy visszahullott a térdére, kötéllel a nyakán.

Együtt ültek a parancsnok szobájában.

- Ha nem ismerem fel az utolsó pillanatban, hogy maga nem Bradford - mondta Kvang, illetve Tom Leven - akkor nagyon sajnálatos dolog történt volna. Ne haragudjon, kérem...

- Szót sem érdemel. Futó kellemetlenségnek tekintem. De micsoda rejtélyes úton lett maga Kvang?

- Kedves barátom - mondta Leven mosolyogva -, nem egy európai katonatiszt vagy kalandor járkál ebben a titokzatos országban álnév alatt. A másik katona meghalt, én felgyógyultam a betegségemből. Láttam, hogy mennyire megszeretett közben a törzs. Én is északra vonultam velük együtt. És mert jók voltak hozzám, hálából kiképeztem őket. Harcos nép és így nagy szolgálatot tettem nekik a katonai oktatással. Azután még néhány törzs csatlakozott hozzájuk, így alakítottam meg szabadcsapatomat, amely védi a békés törzseket rablóktól és martalócoktól. Ezért adót fizetnek nekünk: gumit és elefántcsontot. Az adóból arra is tellett, amint látjátok, hogy Kínából néhány modernebb berendezési tárgyat, fegyvert, huzalt, telefont hozzak. - Szeretettel simogatta a húgát, azután végighallgatta Rozsdás rövidre fogott magyarázatát fogságukról, a hercegről, Bradfordról és a fegyverszállítmányról, amely ma éjszaka fog a határra érkezni.

- Tudom - mondta komoran Kvang -, Snyder követét hitegettem. Azért hitegettem Snydert, hogy fegyverszállítmányát a határra csalogassam. Először el fogom vágni az amerikai gerilláinak az útját, azután kézre kerítem a fegyverszállító csapatot, és végül a muníciót megsemmisítem. Ezért nem akarok király lenni, de más se jöjjön ide uralkodni. Mondják meg az Earlnak, hogy nélkülük is fenntarthatom itt a rendet. Köszönöm, barátom, amit a húgomért és értem tett. A két hiányzó rajz nálam van, elhoztam Helena Aldington lakásáról. Akkor már tudtam, hogy Bradford gazember, de nem volt bizonyítékom. A találmányt a húgom majd értékesíti, és csodálatos szolgálatukért valamennyien megkapják jutalmukat.

- Ha ugyan él még valaki a társaságból - dörmögte Rozsdás - A cirkálót azóta bizonyára rég elfogták.

Ebben a pillanatban egy sáros, lihegő kínai ugrott be a szobába, szinte egyenesen a lováról, amelyen az ajtóig vágtatott. Jelentett valamit, és Leven ijedten ragadta meg a vállánál.

- Mi történt? - kérdezte a Kölyök.

- Nagy baj - mondta Leven. - Húsz kilométernyire innen levegőbe röpítették az Irrawaddy gátját. A víz észak felé zúdul.

- Mit jelent ez? - kérdezte Rozsdás.

- Nagyon rosszat. Az áradás a völgyet öntötte el, katonáim tehát még északabbra húzódtak a magaslatokról, úgyhogy a hadseregem és köztünk egy több kilométer kiterjedésű tenger áll. Itt vagyunk ezzel a kis őrséggel, mindössze százötven ember, és katonáim nem jöhetnek ide. Ez Snyder műve volt. Elvágta hadseregemet a szorostól, azután nagy túlerővel meg akar rohanni. Hé! G'Lisu! Riadót!

Megszólalt a kürt.

- Most mi lesz? - kérdezte a lány.

- Elsősorban felkészülünk, hogy ne érjen váratlanul Snyder hordájának támadása. Úgy látszik, sejtette, hogy csak színleg tárgyalok vele. Azután pedig védeni fogjuk a hágót utolsó csepp vérünkig. Sajnos, kevés reményünk van.

Este volt. Békés csend borult az erdőre, és távol, az Irrawaddy partján lomhán nyüzsgő krokodilusok látszottak a holdfényben. A katonák egy része a hágó mellett helyezkedett el, a többiek hevenyészett barikádot hordtak össze a tábor körül homokzsákokból deszkákból kövekből. Két- három óra múlt így el feszült várakozásban. Azután bennszülött futár érkezett a déli ösvényről.

- Generális! - jelentette mély tisztelettel. - Az én uram, a fekete ruhás tábornok, kéri a válaszodat, mert mint kémünk jelentette, a hágó feljárójánál most fordultak be Birma felé az első fegyverszállító öszvérek.

- Mondd meg Snydernek - felelte Leven -, hogy embereim itt várják a szorosban a fegyverszállítmányt, és meg fogják semmisíteni.

- Uram, akkor harc lesz.

- Harc lesz, Hu-vej. Menj vissza uradhoz.

A követ eltávozott. Kvang őrszeme, aki egy magasabb sziklatalpon hasalt, szintén jelentette, hogy a hágó szerpentinjén karaván jön a határ felé.

- Ha lőtávolba érnek: tűz! - kiáltotta Leven.

- Cho! Küldj őrjáratot dél felé. Vigyázzanak az ellenség jön.

- Adjon nekem egy puskát, Leven - mondta Rozsdás -, nem vagyok híres céllövő, de negyven, ötven ilyen bagaria pofával fölérek.

- Azonnal kap puskát, kedves... ejnye, hogy is hívják?

- Rozsdás.

- Micsoda?

- Rozsdás. Ez a nevem.

- De hiszen ez csúfnév.

- Komolyan csúf? Néha úgy vettem észre, hogy tisztelik. Olyan dolog ez, mint amikor egy volt századost Kvangnak neveznek. Különben polgári nevem John Hallyburton.

- Hallyburton?... John Hallyburton... Ejnye... Várjon. Hopp! Évekkel ezelőtt hallottam ezt a nevet. Egy John Hallyburton gyorsasági világrekorddal repült Londonból Ausztráliába, és a legmagasabb kitüntetésben részesült. Azután katonai ranggal átvette a hadi-repülőgépgyár.

- Úgy van. Később a gyár igazgatóját egy redőnyhúzóval bénára verte az illető, és menekülnie kellett. Én voltam.

- Emlékszem. Maga előtt szép jövő állt... Hát várjon csak... Azonnal adok fegyvert, de nem mozdul el a húgom mellől. Nekem az embereim közt kell lennem.

Lihegő katona jött be:

- Uram! Apad az Irrawaddy!

- Tudom - mondta sóhajtva Leven, azután Rozsdáshoz fordult -, ez azt jelenti, hogy a hátsó-indiai határig víz alá kerül az ország. Még szerencse, hogy nem erre jön a víz, hanem északra.

Újabb katona érkezett:

- Jönnek! Vagy négyszázan vannak!

- Cho! - Leven kiáltására megjelent a kínai tiszt. - Ötven emberrel a szent Bo-fa mögötti dombot lövitek állandóan, hogy a folyó felől ne keríthessenek be. A szorosban levő emberek semmi esetre se hagyják el a helyüket, és a torlaszok mögött húsz ember kezdjen drótsövényt készíteni. Maga, amint mondtam, itt marad a húgommal...

- De én...

- John Hallyburton! Az én birodalmamban minden férfi katona. És katona csak egyet felelhet a parancsra, azt hogy "igenis". Megértette?

- Igenis, de bátorkodom...

- Hátra arc!

Odakint elhangzottak az első puskalövések.

Nagy túlerő csapott le rájuk. Snyderék nem is kísérleteztek azzal, hogy bekerítsék őket. A szorosban álló ötven emberre vetették magukat. Ez volt a cél! A legfőbb erejük abban állott, hogy néhány kézigránátot sikerült szerezniük. Négy gránát közül három találatot ért a barikádok mögött, az egyik gyújtóbomba volt.

Leven jól kiépített primitív állása összeomlott. A gyújtóbomba szétcsapó éterlángja két barakkot gyújtott fel. Égett a torlasz.

- Altiszt! Húsz emberrel állandóan építeni a torlaszt! - kiáltotta Leven, aki hol itt, hol ott tűnt fel a harcolók között. - Öt ember hordja ki a töltényeket az égő barakkból, mindent a Bo-fa mögötti dombra. Oda fogunk visszavonulni.

Egy sötét tárgy zuhant melléje. Az altiszt megdermedt a rémülettől: kézigránát! A következő másodpercben Leven felragadta a gránátot, és nagy ívben visszahajította. Az egyetlen védekezés lehulló kézigránát ellen. Néha sikerül, mert a gyújtást sohasem lehet pontosan beállítani.

A visszahajított bomba az ellenség fölött, a levegőben robbant, lángoló éter permetezett széles sugárban, égő emberek szaladtak sikoltozva. A szorosban álló ötven katona állása tizenöt emberrel gyöngyült, és visszaszorították őket. Egy helyen már a tábor barikádja mögé is benyomult az ellenség, de sikerült az első támadókat leölni, és újra megerősíteni a hézagot. A helyzet azonban reménytelennek látszott.

- Hallyburton! - rohant Leven a sértetlen barakk felé. A húga és a vörös fiatalember még ott voltak.

- Igenis! - mondta Rozsdás, és igyekezett eltávolodni az ablaktól, ahonnan a parancs ellenére, szakadatlanul lövöldözött a torlasz előtti ellenségre.

- A húgomat a domb mögé viszi, és továbbra is vigyáz rá. Oda fogunk visszavonulni. Sajnos rosszul állunk.

Golyók fütyültek, fojtó füstszag terjengett, és a bennszülöttek fülsiketítő ordítása nem szünetelt egy pillanatra sem. Ahogy a Kölyök kilépett a kunyhóból, egy gránátrepesz leszakította az ajtót mellette. Megtántorodott. Golyók fütyültek körülötte, és becsaptak a barakk fájába. Rozsdás gyorsan felkapta a lányt, és futott vele a domb felé, ahol már építették az új torlaszt.

- Hé! Szedjetek össze száz embert! - kiáltotta Snyder, aki közben megsebesült a karján. - Rohamra megyünk a szoros ellen.

- Nincs több kézigránát - jelentette az egyik katonája. Ezek nem voltak kiképezve, mint Leven emberei. Gerillabanda harcosok, fegyelmezetlen csoport voltak.

- Nem fontos - mondta Snyder -, elsöpörjük őket. Szedd össze egy csapatba a harcosokat és tegyetek úgy mintha meg akarnátok rohanni a tábort. Közeledjetek elszórtan, lövöldözve. Szóval tereljétek el a tábor figyelmét a szorosról.

Míg Leven emberei a torlasz mögött azt hitték, hogy ellenük fognak rohamot intézni, száz ember váratlanul nekifutott a szorosnak, és két sortűztől megritkítva, elérték Kvang maroknyi őrségét, percek alatt lemészárolták őket. Ezután a szoros szikláit megkerülve, oldalba akarták kapni a tábort.

- Cho! - rendelkezett Leven. - Hátulról számítva ötös csoportokban folyton tüzelve visszavonulni a domb mögé. Minden fegyvert össze kell szedni. A torlaszt öntsétek le petróleummal és gyújtsátok meg.

A lángoló barikád megfékezte az általános rohamot. Ezalatt Leven megmaradt néhány emberét összevonta a folyó felé eső domb mögé. Éjfélre járt.

A nagy fegyverszállítmány első öszvére elérte a hegylánc bejáratát Birma határán.

- Reménytelen a helyzet...

- Az emberei nem jöhetnek le az Irrawaddyn?

- Reggelre az Irrawaddy egylábnyit apad. Ez azt jelenti, hogy seregemet a mocsárvidékkel egyesült ár választja el tőlem - Körülnézett, és látta, hogy a lány valamivel távolabb félig aléltan dől neki egy homokzsáknak. Halkan, gyorsan így szólt:

- Hallyburton, magára igen nehéz feladat vár. Innen ötvenlépésnyire van a folyó. Néhány csónakot kötöttem ott ki. Elviszi innen a húgomat. Érti, ugye? Ha lefelé mennek, az apadó árral hajnalra biztonságban lehetnek. Nem kérdez semmit, csak fölkapja Edithet, és viszi...

- És maga?

- Én természetesen a helyemen maradok. Isten vele, barátom. - Az első golyók már ott fütyültek körülöttük, ágakat és leveleket sodorva le a sűrű fakoronákról. Rozsdás ismerte a barátját. Nem szólt tehát semmit, odament, a karjaiba kapta, mint valami gyereket, és futott vele. A lány felélénkült.

- Hová viszel?... Nem! Nem akarom!... Tom! Ne hagyjuk itt! Tom! Eressz el! - Két öklével teljes erejéből hisztérikusan a férfi mellkasán dörömbölt, aki erősen tartotta, és futott vele. A támadók ordítása egyre közelebbről hangzott. Nem volt idő. Szinte durván a csónak fenekére dobta a lányt, egy nyisszantással szétvágta a kötelet, és a csónakot nyomban elkapta a bugyborékoló, szennyes ár. Rozsdás bemerítette a lapátot, és a part vízbe nyúló fái mentén óvatosan távolodott a harc színhelyétől.

Fél óra alatt bekerítették a kis tábort. Levennél fogytán volt a muníció, és az emberek nagy része holtan vagy sebesülten hevert. Hajnalodott...

Egy bennszülött jött fehér zászlóval.

- Az én uram azt üzeni, hogy add meg magad. Semmi bántódásod nem lesz, csak a fehér katonákat kívánja.

Az ösvény torkolatánál megjelent egy öszvér.

- Ez a válaszom: Cho! Tűz!

A kínai tíz emberével tüzet adott a szorosra, az öszvér sikoltó nyerítéssel felvetette magát, azután legurult rakományával együtt a szikláról.

- Vissza! - kiáltotta Snyder. - A karaván maradjon a szoros mögött, amíg egy rohammal elintézzük ezeket az őrülteket.

Snyder emberei közül nagyon sok elhullott, de még mindig túlerőben voltak. Megrohanták a barikádokat. Puskaaggyal, késsel, revolverrel folyt a harc. Kvang emberei fanatikus erővel védekeztek, és fegyelmezett rendszerességükön az amerikai hordájának első rohama megtört. Az utolsó barikádra ugrott katonával Cho csapott össze. A katona szuronya átjárta a hasát, együtt zuhantak le a torlaszról, és a haldokló kínai utolsó erejével átfogta ellenfele torkát. Egymáson fekve, úgy maradtak.

Snyder újra összeszedte az embereket. Minek siessen? Ez a maroknyi sereg a kezében van.

Rövidesen kiderült, hogy jobban, mint gondolná. Levennek elfogyott a muníciója. Miután a lövések ritkultak, és a közeledő harcosokra sem tüzeltek, Snyder is rájött erre. Parancsot adott, hogy indítsanak el a hágó mögül egy öszvért. És ez az öszvér már sértetlenül lépte át a szorost.

Az öszvért diadalordítással fogadták. Azután még egy, majd még egy teherhordó állat lépte át a határt. A fegyverszállítás megindult.

Baaangg!

A hajnali ég alatt valami nagy, sötét tárgy repült át szép ívben a fejük felett, azután messze rengő roppanással hatalmas lángnyelv csapott föl, közel a szoroshoz. Öszvérek, fadarabok, emberi fejek és lábak, kiszakadt földtömeggel vegyülve, egy legyező alakú, vörös sugárban röppentek a magasba.

Baaangg!

Most már belőtték az ágyút, és egymás után csaptak gránátok és srapnelek a szorosba. Szikla omlott, nyolcvanméteres fák zuhantak, az iszapos domboldal mázsás rétegekben csuszamlott, széttörve, megsemmisítve, eltemetve a hatalmas fegyverszállítmányt, és a felrobbant muníció bazaltkolosszusokat döntött le. Füst, por és törmelékhalmaz fedte a helyet, ahol az érkező karaván tábora volt még nemrégen.

Tüzérség!

Snyder és emberei fejvesztetten menekültek a sűrű erdő felé, amerről jöttek. Jobb felől, a siketítő dörejek után szinte halkan, megszólalt valami: ta-ta-ta-ta-ta, az emberek, mint a kaszált fű, dőltek el jobbra, balra.

Gépfegyver!

Azután vagy húsz haditengerész hófehér egyenruhája tűnt elő a sűrűből, s egy vezényszóra lekapták fegyverüket. Mindenki futott, amerre látott, de az egymás után ropogó sortüzek elől a földre lapulva csak néhány ember menekült meg. Snyderrel öt golyó végzett.

A harcnak vége volt.

Az Irrawaddy közepén fényesen kivilágítva ott állt a "Radzeer" teljes hadi pompájában, és diadalmas kommandó hangzott fel a reggelben:

- Sört!

Irrawaddy elhagyott partjai közelében hajózó cirkáló először a Főorvossal és az Earl-lel találkozott akik egy dzsunkában menekültek. Mikor meghallották a Főorvostól, hogy miről van szó, teljes gőzzel indultak észak felé. Hajnalban vették fel Rozsdást és a Kölyköt.

A hajón végre nagy adag kininhez jutott a herceg, és így rövidesen elmúlt a lázrohama. Mire reggel lett, és elérték Kvang táborát, ahol már végkimenetele előtt állt a harc, a herceg vette át a parancsnokságot. Elsősorban valamennyi ágyúval a szorost lövette. Közben a matrózok egy része Rozsdás vezetésével csónakba szállt, két gépfegyverrel és puskákkal, hogy déli irányban kikötve elvágják a menekülők útját, ami tökéletesen sikerült.

Hogy került a "Radzeer" az Irrawaddyra, kérdezik kíváncsian? A cirkálót Rangoontól néhány kilométernyire érte a hír, hogy a torkolatot két angol cirkáló szállta meg. Sűrű felhőszakadás zuhogott. Az éjszaka átláthatatlan sötétjébe csak egy-egy villám hasított bele. Tanácskoztak. A tanácskozás eredményeképpen két matróz kievezett a közeli partra, és elkötött egy őrizetlen dzsunkát. A csónakra épített kunyhó belsejében, a vihar dacára, nagy nehezen, hosszas, óvatos munkával átszerelték, és üzembe helyezték a hajó rádióállomását. Az adó-vevőkészülék nem volt nagy, de rendkívüli ügyességet igényelt, hogy a csónak kis kunyhójába sértetlenül áthelyezzék. A kunyhóban Bunkó helyezkedett el a készüléknél, és társa a hajó orrába szerelt, hosszú végű kormánylapáthoz ült. Ügyesen siklottak el a torkolatnál őrt álló hadihajók mellett. Ezek különben sem törődtek a mindenféle ezerszámra látható dzsunkákkal, hanem egy hatalmas cirkálót kerestek. Éjfélre elérték a Bengáli-öblöt. Azon a részen, ahol a partcsuszamlást felfedezték, megkezdték a leadást. Mikor az első cirkálók közeledtek, a keskeny dzsunka (belsejében a rádióadóval) a sötét part mentén feljebb haladt, és kikötött egy kis természetes öbölben, ahonnan jól látta az égő raktárházat és a halászfalut. Ezután vagy két napig sétáltak a tengeren. A partok közelében ezer és ezer család lakik dzsunkában, ott van az üstjük, amiben főznek, esetleg egy kis bölcső a csecsemővel és a halászathoz szükséges felszerelésük. De a foltozó varga vagy más kéziiparos is a dzsunkáján él. Mindenfelé, a megszámlálhatatlan rafia-, gyékény- és szalmadzsunkák között olyan biztonsággal úszhattak leadójukkal Bunkó és barátja, mintha csak a csillagos égen vegyültek volna el, az admiralitásra bízva, hogy valamennyi égitestet sorra vegye az ő kedvükért.

Ezalatt a "Radzeer" az ellenkező parthoz farolt, és minden lámpáját eloltva, az orkán leple alatt siklott visszafelé. Észrevétlenül Rangoon felé jutott. Mire a vihar elállt, maga mögött hagyta Mandalay-t, azután teljes gőzzel észak felé tartott. Ugyanis ez volt egyetlen útja a menekülésnek. Igen ám de jól tudták, hogy a vihar végeztével egy repülőraj kutatja majd át a folyót.

A part egy beszögellésén, a dzsungel fái között beálltak a hajóval az Irrawaddy holtágába. Ezután villámgyors munkába kezdtek. Negyven és ötvenméteres szívós pálmákat, koronájuk alá hurkolt hajókötéllel addig hajlítottak a kis öböl két oldalán, míg a pálmalombok összeértek a cirkáló felett. Ezután a legénység gallyakat, virágokat, leveleket hordott össze, felmásztak a pálmákra, és beborították ezzel a gizgazzal. A Mandalay fölötti, elhagyatott, kihalt, egymástól több mérföldre húzódó őserdőkben és mocsarakban egy-egy elszórt törzs él. Csónak, hajó, ember erre nem járt a cirkáló tehát, miután kitért a folyó sodrából, és beállt ebbe a holtágba, csak a repülőgépektől tarthatott. De mire megérkezett a raj, az Irrawaddyn nyoma sem volt a hajónak, a kis öböl nem ütött el a part sávjától, mert az alagútszerűen összehúzott fakoronák, virággal, bokrokkal beszórva, egybeolvadtak az őserdő egyhangú tömegével.

Így történt, hogy a hajó másodszor is eltűnt, és bár az óceán különböző forgalmas pontjain jeleket adott le, nyoma veszett. Miután az admiralitás soha nem adott ki hivatalos jelentést az ügyben, a matrózok legendákat mesélnek egy kísérteties cirkálóról, amely olykor jeleket ad a ködben, de még senki sem látta, mert fedélzetén a "Félfejű Jack", egy múlt századbeli kalózkapitány intézkedik.

Az Earl Kvanggal sétált fel és alá a parton. Közben eltemették a halottakat, ápolás alá vették a sebesülteket, és megtalálták Morrison Snyder tetemét is. De hol van Bradford?

Snyder egyik altisztjét elcsípték. Ez elmondta, hogy Bradford még a támadás előtt elvágtatott Mandalay felé.

- Mondd meg, hogy miért! - faggatta Kvang.

- Uram, ez titok.

- Akkor hát ne mondd meg, de én kiköttetlek az ösvény mentén a földre, amerre a vöröshangyák vándorútja vezet.

- Azt hiszem, jobb ha megmondom, uram.

- Én is azt hiszem - felelte Kvang barátságosan.

- A másik halvány képű, aki százados, azt az üzenetet viszi Mandalay-ba, hogy az angol nagyúr megállapodott veled, és két hétig itt marad nálad. Ezt azért teszi, hogy az angolok és franciák ne küldjenek ide katonákat. Azalatt is, minden törzs puskát kapott volna, hogy legyőzzük a kiküldött katonákat.

- Nagyon aljas volt ez a terv - mondta az Earl Kvangnak. - A maga seregét elvágták, és két hét alatt az összes vad törzset felfegyverezve, korlátlanul uralkodtak volna itt a határon. Kár, hogy a hajón nincs meg a rádióadó, így ez a Bradford kereket old majd Mandalay-ból. Ezt igazán sajnálom.

- Én még jobban - mondta Leven tompán. - Kis híján felköttettem helyette ezt a vidám, vörös hajú fiút.

- Hallja, Leven, ez igazán nagyszerű ember. Nyugodtan rábízhatja a húgát, ha majd visszatérnek Londonba, mert ön valami módon reaktiválva lesz. Tökéletesen betöltötte itt egy kitűnő angol tiszt küldetését. Ami pedig a gyilkossági ügyét illeti, vörös barátunknak van egy elmélete. Bradford ugyan szökésével az ellenbizonyítást lehetetlenné tette, de azok után, amik kiderültek róla, inkább adnak majd hitelt a maga szavának, tárgyi bizonyítékok nélkül is.

- Engedelmével, excellenciás uram, én nem törődöm azzal, hogy mit hisznek rólam Londonban, és mit nem. Én nem is térek többé vissza. Megszerettem az őserdőt. Csak aki sokáig élvezte egy gyönyörű, modern város környezetét, az tud szívből ragaszkodni a dzsungelhez. Szeretem a bennszülötteimet, jól érzem magam közöttük, és itt maradok.

Hallgattak. A herceg megértette az embert. Sok szenvedés és igazságtalanság tette ilyen keserűvé és rezignálttá.

- Azt hiszem, felesleges lenne elhatározásáról lebeszélni. Rövidesen talán közölhetek magával olyasmit, ami kissé feltámasztja az életkedvét. Maga még fiatal ember, Thomas Leven!

Piszkos Fred lépett hozzájuk:

- Bocsánat a személyes megjelenésért, de apad az Irrawaddy, és ha nem akarunk itt megfenekleni, nyomban indulnunk kell.

- Indulás! - mondta a herceg. Fred boldogan szalutált. Most már nemcsak igazi hadihajója és egyenruhája, hanem igazi feljebbvalója is volt.

Bradford lóhalálában vágtatott az erőd felé. A kémek jelentették, hogy a szökött foglyok nyomai Kvang táborába vezettek. Attól tehát nem kell tartania, hogy Mandalay-ban valaki tud arról, amit az Earlnek elmondott katonai múltjáról. Egyenesen a parancsnok elé ment.

- Északról jön? Ja, hiszen emlékszem... Ön az a matróz, aki az Earl kíséretéhez tartozott.

Bradford fellélegzett. Nem tudnak semmit.

- Én nem vagyok matróz, hanem Bradford vezérkari százados. - Elmondott mindent a parancsnoknak a "Radzeer" elsüllyedésétől kezdve. Fogságukat, a két szélhámos szereplését, és útjukat a szélhámosokkal észak felé. A parancsnok ámultan hallgatta. Bradford elővette parancsát, fényképes igazolványát. Minden összevágott.

- Hát ez bizony nagy blamázs lesz, ha kiderül. Mind önöknek, mind a franciáknak. Jó lenne eltussolni a dolgot. De hová az ördögbe lett az a cirkáló?

Ezt Bradford is szerette volna tudni. Fél óra múlva megfürödve, a tábornokkal együtt villásreggelizett.

- Örülök, hogy megállapodtak Kvanggal.

- Elég simán ment. Most már nem lesz több baj.

Odakint megszólalt a kürt, fegyverbe szólították az őrséget. Ez magas rangú katonai vendéget jelentett. Bradford lenézett az ablakból. Néhány angol tiszt érkezett. Ezektől nem kellett tartania. Valamennyien személyesen ismerték, és fogalmuk sem lehetett arról, ami most az Irrawaddy északi vidékén történik. Egy civil is volt velük, irattáskával a hóna alatt.

A parancsnok lépett be.

- Erre parancsoljanak, uraim - mondta a hátuljövőknek, azután a tábornokhoz fordult: - Néhány angol tiszt érkezett Hutchinson ezredessel.

A tábornok eléjük sietett. Bradfordot élénk örömmel üdvözölték:

- Kérlek - mondta Hutchinson ezredes -, nagyon jó, hogy itt találunk. Be akartunk várni Mandalay-ban, amíg megérkezel az Earllel.

- Igen sok jelentenivalóm van - mondta Bradford.

- Ez most nem fontos. Egy ostoba ügy miatt molesztálnak. - A tábornokhoz fordult. - Megengedi tábornok úr, hogy valahol négyszemközt tanácskozhassunk a századossal?

Egy szomszédos szobába vezették a tiszteket.

- Kérlek - szólt az ezredes Bradfordhoz -, ez nagyon ostoba história. Bosszant, hogy rám bízták, mert értelmetlennek és utálatosnak tartom. Colombóból valami fráter levelet írt a hadügyminiszternek egy meggyilkolt nővel kapcsolatban. Ezek olyan civil detektív-ostobaságok. A levelet félredobták, mert téged akart megrágalmazni azzal, hogy a meggyilkolt nő mellett talált tőrön... bocsáss meg... a te ujjlenyomatod van. Ezt a levelet félredobták. Erre kérlek, ez az illető Mandalay-ból egy csomagot küldött. És valami ravasz módon kicsalt az Earltől egy írást, amelyben az áll, hogy a csomag küldője veled és az Earllel egy hajón utazott, és kivágott egy ablakot. A csomagban egy kajütablak üvege volt, két részre vágva és egymásra helyezve, mint a mikroszkóp-preparátumoknál. És ez a fickó azt írta, bocsáss meg... hogy az ablaküvegen a te ujjlenyomatodat konzerválta ilyen módon... Ez az ujjlenyomat pedig egyezik a gyilkos ujjlenyomatával, ami a tőrön volt. Nagyon kínos história... De hát kétségtelen, hogy az Earl írása volt mellékelve... És most neked is érdeked, hogy ezt az undorító ügyet így magunk között... hát úgy-ahogy elintézzük... mert utasítás jött...

- Hogy gondolod... - mondta halványan Bradford.

- Hát kérlek... hm... ez kínos... de hát az ujjlenyomatodat most ez az úr, aki daktiloszkópus... azért hoztuk... Ezt senki sem fogja megtudni. Azt hiszem neked is érdeked, hogy a rágalmazó ellen azután nyomban eljárjunk, mert mégis hallatlan, hogy egy vezérkari százados ujjlenyomatát rablógyilkossággal hozzák összefüggésbe...

Egy gyanakvó termetű fiatal tiszt, aki kissé oldalról figyelte a jelenetet, nyomban rávetette magát Bradford karjára, mikor az előrántotta a revolverét, valószínűleg azért, hogy főbelője magát.

Azután már erősen lefogták, és az ezredes szinte rémülten nézett rá.

- Kérem, főfelügyelő úr - mondta Huchinson a civilnek -, vegye elő a felszerelését, ujjlenyomatot készítünk.

A civil néhány holmit szedett elő a táskájából. Bradford váratlanul elnevette magát.

- Csak hagyja, barátom - mondta cinikusan. - Az ujjlenyomat egyezik. Beismerem, hogy én öltem meg Helena Aldingtont.

Miután katonai személyről volt szó, mindkét államot érintő titkos ügyről, Bradfordot egy óra múlva szép csendesen, megbilincselve magukkal vitték a tisztek a torpedónaszádon, amelyen érkeztek, és Calcuttából a "Queen Victoria" zászlóshajó Angliába vitte a foglyot.

A "Radzeer" személyzete szót fogadott az Earlnek, aki nem ígért semmit, megköszönte hűségüket és okosságukat, azután azt ajánlotta nekik, hogy fussanak be Calcuttába, és adják meg magukat.

- Nézzék, emberek - mondta a herceg -, én nem vagyok illetékes hatóság, de most már hiszek abban, hogy a szolgálat, amit Angliának tettek, viszonzásra fog találni. A rendőrnek el kell fogni magukat, a bíró nem jutalmazhat, csak büntethet, de a király kegyelmet adhat. Ügyüket én magam fogom őfelsége elé terjeszteni, és a minisztériumban is elmondom az igazságot: egy katasztrófát hárítottak el bátorságukkal, okosságukkal és hűségükkel. Ez minden, amit mondhatok, fiúk.

A "Radzeer" tehát teljes gőzzel Calcuttába ment.

- Szép kis víkendünk volt - mondta Rozsdás az első tiszt kajütjében, ahol a Kölyökkel ültek kettesben.

- És mégis Tom nélkül megyünk haza - sóhajtott az kissé szomorúan.

Az Earl épp akkor lépett be, mikor Rozsdás átkarolta a leányt.

- Gratulálok - mondta az excellenciás. - Most majd el kell válniuk egy időre. Valamennyiüket letartóztatják Calcuttában. Gondom lesz rá, hogy a bánásmód ne legyen szigorú. Kihallgattam a legénységet, és úgy értesültem, hogy Miss Leven a foglyuk volt, akarata ellenére vitték magukkal, mint engemet, azt hiszem, így volt, nem?

- De mennyire! - felelte Rozsdás, miután nyomban megértette, hogy az Earl ki akarja vonni Edithet az elkerülhetetlen rendőri eljárás alól, amely Calcuttában várja őket. - A Misst éjszaka raboltuk el, megkötöztük álmában, és létrán vittük a hajóra. Esetleg azt is mondhatjuk, hogy ütöttük-vertük.

- Azt hiszem - szólt vigasztalóan a szomorú leányhoz Sudessex -, nem fogja sokáig nélkülözni vörös hajú védelmezőjét.

- Excellenciás uram, az a gyanúm, hogy az elmúlt hetekben nem hoztam szégyent hajrokonaim vörös fejére. - És megelégedetten vigyorgott.

Az Earl hosszan beszélt a hadügyminiszterrel. A királytól jött.

- Elsősorban - mondta a herceg -, nem tartotta őket vissza az üldöztetés attól, hogy kimentsenek engem a nyomorult Bradforddal együtt a "Radzeer" elsüllyedése után. Másodsorban szélhámosságuk közben igyekeztek állandóan hazájukat szolgálni. Megmentettek Snyder fogságából, amivel óriási bajt hárítottak el rólunk. Megmentették az életemet, mikor lázasan ott maradtam, és hűséges katona módjára végrehajtották a parancsomat. Ez a vörös fiú, nem szégyellem bevallani, azzal a lánnyal együtt véghez vitt mindent, ami a vezérkar számára szinte megoldhatatlan feladatnak látszott. És végül, ha nem lopják el a "Balmoralt", sohasem kerülhettek volna abba a helyzetbe, hogy közbelépésükkel megsemmisítsék a fegyverszállítmányt, amellyel lángba borították volna Birmát és Hátsó-Indiát. Ezzel szemben komoly bűnt is követtek el: megszálltak egy angol cirkálót. Ezt nem önző érdekből. Egy embert akartak megmenteni, akiről most már kiderült, hogy ártatlanul szenvedett.

- Kérem, kérem... Elismerem az erényeiket. Különben sem adtunk ki hivatalos jelentést. Sajnos, nevetségesen kompromittálva lennénk. De hát mit csináljunk a fickókkal?

- Szerintem, ha a bűneikből és erényeikből egyenleget vonunk, ki kell tüntetni őket.

- Hogyan?

- Adjuk nekik a cirkálót. Elsősorban így senki sem állíthatja, hogy az angol tengerészettől el lehet lopni egy hadihajót. Úgyis tervbe vették három-négy hadihajó kiselejtezését. Egyik legyen a "Radzeer". Most már hagyjuk meg "Radzeer"-nek. Ezek a nagyszerű emberek csak hasznunkra lesznek. A cirkálót az általam alapított hajótársaság arra fogja használni, hogy a kalózoktól hemzsegő indiai vizeken a biztosítótársaságok által magasra értékelt árut szállítsa. És kiderül majd, hogy a "Radzeer" már akkor az övék volt, mikor engem Colombóban a fedélzetére vett.

- No de, kérem...

- Őfelsége nagyon pártolta ezt a tervemet, amely egy nevetséges baklövésünket is korrigálja.

- Én is pártolom.

Így történt, hogy a bűnösöket voltaképpen hivatalosan nem is tartóztatták le. Miután egy hetet voltak őrizetben, közölték velük, hogy valami tévedés lehetett az ügyben, a hatóságok nem tudták, hogy a "Radzeer" cirkáló kiselejtezett hajó volt, privát kézben, és egy jóindulatú figyelmeztetéssel, hogy lehetőleg menjenek Londonba, ismét rendelkezésükre bocsátották a "tulajdonukat képező" hajót, azzal a külön rendelkezéssel, hogy valószínűleg megbüntetik őket fejenként néhány schillinggel "a haditengerészet egyenruhájának jogosulatlan használatáért".

- Nem baj, majd fellebbezünk - nyugtatta meg Piszkos Fred a sápadt és szemmel láthatólag feldúlt rendőrkapitányt.

- Mondhatom, finom dolog - lamentált Rozsdás -, minden csekélység miatt néhány schilling büntetést kell fizetni.

Az utcán azonban élénk feltűnést keltettek, mert boldogan kurjongatva borultak egymás nyakába, azután rohantak a cirkálóra.

...Az ügy epilógusához tartozik, hogy a kaland hősét, Rozsdást, az Earl elbeszélései után legmagasabb helyen is látni kívánták. Csak néhány előkelő személyiség vett részt a fogadáson. Barátunk frakkban volt, és igen jól festett benne, fehér kesztyűje és sárga kamáslija dacára. Külön nimbuszként fűződött hozzá bravúros elmélete Helene Aldington gyilkossága ügyében és szellemes trükkje az ablaküveggel.

- Hogy jutott eszébe, hogy két üveglap között megőrizheti valakinek az ujjlenyomatát?

- Mikor dr. Verhagen néven utaztam - felelte Rozsdás, - Bradford azzal leplezett le, hogy hogyan kell mikroszkóp alá két üveglap alatt trip... szóval olyan izéket eltenni. Vércseppben vannak fehér testecskék, vízszintesen hat betű. És mikor később beszélgettünk az excellenciás úrral, láttam, hogy ez az alak idegesen dobol az ablakon ujjaival. Gondoltam, hogyha azokat a tripo... szóval azokat az izéket két üveglap között meg lehet őrizni, akkor talán ujjlenyomattal is megy. Így azután, amikor sétáltak, kivágtam az ablakot, úgyis apró, gömbölyű üveg volt, elvágtam középen, azután egymásra tettem őket, hogy úgy maradjon meg az ujjlenyomat, mint két szelet kenyér között a szalámi.

Ritkán volt ebben a karzatos, fényes padlójú, faragott mennyezetű teremben olyan sikere valakinek, mint a vörös hajú regényhősnek. Az urak barátságosan mosolyogtak rá, és a Legnagyobb Úr megkérdezte, hogy van-e valami kívánsága.

- Sir! - mondta Rozsdás és elpirult. - Mit ér a legszebb frakk üres gomblyukkal...?

Említettem már, hogy a hiúság volt Rozsdás egyetlen igen nagy gyöngéje, de úgy látszik, az öreg úr a hatalmas, piros karosszékben értett valamit az emberi lélekhez, mert nyájasan mosolygott:

- Mikor legközelebb megkérem majd, hogy jöjjön el és szórakoztasson, meg lesz elégedve a frakkjával. És erre nem kell egy évig sem várnia.

- Látja, barátom - mondta az Earl -, a becsület és a hűség kirántotta magukat a bajból. Őszintén szólva, mikor hazatértem, és maguk Calcuttában őrizet alatt voltak, féltem, hogy nem ússzák meg büntetés nélkül.

- Miért büntettek volna minket meg? - kérdezte Rozsdás álmélkodva.

- Sok nagyszerű tettet kellett elkövetni - mondta a hadügyminiszter -, hogy így legyen. Mert mégiscsak erőszakkal elragadtak egy cirkálót, és fogságban tartották az Earlt, valamint egy állítólagos vezérkari századost.

- Nahát... - felelte a vörös, és nem tudott hová lenni az álmélkodástól - itt valami borzasztó tévedés van, most már sajnálom, hogy nem állítottak bennünket bíróság elé, mert nem szoktam meg, hogy hasonló gyanúnak még csak az árnyéka is tapadjon a nevemhez - és indignálódva végignézte önmagát kamáslijáig. - Én és néhány gentleman barátom, civil létünkre, ezernyi veszély között, Earl of Sudessex parancsára, viharos éjszaka üzembe helyeztünk egy kiselejtezett cirkálót, kénytelenek voltunk katonaruhában járni egy ideig...

- Tréfál, uram? - mondta az öreg úr a karosszékből.

- Parancsoljon, Sir, kegyeskedjék meggyőződni arról, amit mondtam - és átnyújtott egy írást. A papír alján ez állt:

"Utasításom értelmében, az én intézkedésemre tették mindazt, amit erre az okmányra e sorok fölé jegyeztek. Az angol haza érdekében és magasabb katonai szempontok miatt így láttam jónak:

Earl of Sudessex."

Ezután a "Balmoral" eltűnésének napja szerepelt mint dátum, és a következő utasításokat jegyezték fel a lapra:

1. Megbíztam Hallyburton urat, hogy a karanténállomáson parlagon heverő "Balmoral" cirkálót, néhány úriemberrel, észrevétlenül hajózza el állomáshelyéről.

2. Köteleztem nevezettet, hogy Sabangnál az angol kincstár költségére lássa el a hajót a szükséges szivar- és alkoholmennyiséggel.

3. Bradford nevű kémgyanús kísérőm miatt tegyenek úgy, mintha fogolyként őriznének a cirkálón.

4. Súlyos büntetés terhe mellett kötelezem őket, hogy helyettem a francia fogadtatás katonai parádéjának elviselhetetlen fáradalmait vállalják, nevemben és Bradford százados nevében szerepeljenek és lehetőleg sikeres diplomáciai tárgyalásokat folytassanak.

5. Kötelesek állami lakkal a hajó oldalán helytelenül alkalmazott nevet "Radzeer"-re kijavítani.

6. Szigorú büntetés mellett megparancsolom, hogy őfelsége indiai flottáját repülőrajait, tengeralattjáróit, rendőreit és a világrész valamennyi rádióállomását kötelesek huzamos időn át megtéveszteni, lehetőleg kijátszani, és parancsaiknak nem engedelmeskedni.

7. Legfontosabb: E saját kezű írásommal befejezett utasítás megszegőit Essex grófságába szállíttatom, ahol visszaállíttatik a pallosjog, és az engedetleneknek előírásszerűen fejüket vétetem.

Az öreg úr, ott a karosszékben, úgy nevetett, hogy a könnyei csorogtak. A hadügyminiszter, miután elolvasta az ívet, alatta az Earl saját kezű utasításával, másodpercekig levegő után kapkodott. Különösen fokozódott a derültség, midőn az Earl elmondta az utasítás történetét.

- Hanem, arra kíváncsi vagyok - mondta az ősz tengernagy tűnődve -, hogy mi történt volna a bűnper végén, ha ez az írás a bíró asztalára kerül.

Ez igen fogas kérdés volt.

Az írást eltették a Sudessexek családi levéltárába, ahol még ma is látható.

- Barátom, maga nem elveszett ember - mondta az öreg úr -, gondom lesz rá, hogy élete további során eredményesebben használja fel képességeit.

- Akkor hát mégsem lesz a tanítómnak igaza - felelte Rozsdás.

A kihallgatás ezzel véget ért.

A biztosítótársaság sohasem bánta meg, hogy a "Radzeer"-t alkalmazta különösen értékes áruk szállítására a bizonytalan indiai vizeken. Pontosabb, rendesebb óceánjárót el sem lehetett képzelni, mint a "Radzeer". Személyzete megbízható volt, valamennyien szép összeg fölött rendelkeztek, mert midőn Leven találmányát megvásárolták, a "részvénytársaság" tagjai huszonötezer fonton osztoztak Pireuszban, a Nagy Főnök szintén megkapta részét egy postautalványon, amelynek a feladója "gebedj meg" volt. A részvénytársaság tagjain kívül a goromba Fáraó is jutalmat kapott.

De nem feledkeztek meg a szegény ál-Levenről sem. Gabriel Amiens élete is révbe jutott, miután elegendő tőkét bocsátottak rendelkezésére, hogy Londonban kis kávéházat nyisson a "Légionistához".

Hogy miért nem telepedtek le pénzükkel valahol Piszkos Fred és barátai? Mert egy héten belül halálra unták volna magukat. Tenger, csavargás, kaland nélkül nem tudtak élni. Kivétel Rozsdás. Miután elvette feleségül Edith Levent, birtokot vásárolt, amelyet az Earl szemelt ki számukra, az ő grófságában. Mondják, hogy igen előnyös áron jutott hozzá a fiatal pár.

Az Öreg úrnak gondja volt rá, hogy Rozsdás frakkja az esküvő napján ne szenvedjen régebbi hibájában. Nem is bánta meg, hogy felesége terrorjának engedve, kesztyűjét, kamásliját és gyönyörű, zöld, nemes opál inggombjait otthon hagyta. Az érdemrend mindenért kárpótolta. Piszkos Fred a "Radzeer" legénységével ott volt az esküvőn, és mindnyájuk nevében egy csokrot nyújtott át, amelyhez szép beszédet eszelt ki, de végre is a meghatottság és a sok nagyúr jelenlététől fellépő elfogódottság miatt, a csokor átnyújtásának pillanatában állandóan csak ezt ismételgette:

- Micsoda marhaság... micsoda marhaság...

A francia Riviérára induló házasokat a "Radzeer" szállította Calais-ig, és ez alkalommal a legénység kapitányostul együtt úgy berúgott, hogy midőn az ifjú pár már Párizs felé járt a vonattal, Calais külvárosában egymás után vonultak fel a mentők, a tűzoltók és a rendőrségi készültség riadóautói.

...És Tom Leven? Fényesen rehabilitálták, előléptették és kitüntették. De soha nem tért vissza Angliába. Mint alezredes, kormányzója lett az általa pacifikált területnek.

...Ha nagy köd van az óceánon, és lesötétített hajó tűnik fel valamerre, amelyik nem felel rádióhívásra, ma már nem csempészeket gyanítnak rajta, akik titokban közlekednek. Mindenki tudja, hogy a "Balmoral" ez, amelyet valamikor a levegőbe ragadott, és hétszer megforgatott a ciklon. Azóta mint kísértethajó közlekedik, rádiója néma, de ha megjelenik elmosódott, lámpátlan árnya, az általában nagy vihart jelent.

Ezt ma már minden felvilágosodott matróz tudja.